Fotó: Liviu Untaru – Mediafax

Alkotmányossági óvást emelt csütörtökön a román jobbközép ellenzék két pártja a büntetőeljárási törvénykönyv (BETK) módosítása ellen, amelyet hétfőn fogadott el a képviselőház a szociálliberális kormánykoalíció és az RMDSZ szavazataival.

A Klaus Iohannis államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint a több száz módosított cikkely között egy sincs, amely ne a bűnözőket, hanem azok áldozatait védené. Úgy vélik: a kormánytöbbséget csak az érdekelte, hogy akadályokat gördítsen saját korrupt politikusainak felelősségre vonása elé. Óvásukban azt állítják, hogy a BETK-módosítás több mint ötven cikkelye zavaros és legalább 25 ellentmond más jogszabályoknak.

Az alkotmányossági óvás elbírálása több hétig hátráltja a jogszabály kihirdetését, de az államfő is jelezte már, hogy nem ért egyet a jogszabály egyes rendelkezéseivel, amelyek szerinte a korrupcióváddal bíróság elé állított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök "megmentése" érdekében kerültek a szövegbe.

Romániában a büntetőeljárás megszavazása újabb tiltakozási hullámot váltott ki: szerdán délután a parlament épületében tüntettek az USR "vendégeiként" érkezett civil aktivisták a kormánypártok ellen, este pedig az ország számos nagyvárosában több ezer demonstráló vonult utcára korrupcióellenes jelszavakkal.

A szerda esti bukaresti tüntetésen több alkalommal dulakodás alakult ki a kormánypalota előtti forgalmat leállítani próbáló tüntetők és a rendfenntartók között. Nyolc tüntetőt – köztük egy külföldi újságírót – erőszakra bujtogatás címén előállított és megbírságolt a csendőrség.

A szociálliberális koalíció az alkotmánysértő cikkelyek kijavítására, az ártatlanság vélelmének érvényesítésére és az ügyészségi visszaélések megfékezésének szükségességére hivatkozva módosította a BETK-t. Az RMDSZ azzal indokolta a kormánytöbbségnek nyújtott támogatást, hogy az új kódex tisztességesebb és átláthatóbb eljárást biztosít a vádlottaknak, valamint bevezeti az eljárásba az alapvető nyelvi jogokat.

Az RMDSZ kiemelte: az új BETK alapján nem lehet már nemzetbiztonsági lehallgatás során szerzett bizonyítékokat más perekben felhasználni, és a kódex nemcsak a gyanúsítottnak és a vádlottnak, hanem a tanúnak is jogot biztosít a tolmácshoz.

Baranyi László / MTI