A román rendőrség több mint 8000 tonna nem megfelelően tárolt ammónium-nitrátot foglalt le

Fotó: adevarul.ro

A romániai országos rendőr-főkapitányság közölte, hogy az elmúlt három napban ellenőrizte a műtrágyával kereskedő cégeket, és több mint 8000 tonna nem megfelelően tárolt ammónium-nitrátot foglalt le.

Az ellenőrzésre azután került sor, hogy Bejrútban mintegy 180 személy halálát és óriási kárt okozott 2700 tonna hasonló anyag múlt heti robbanása.

A rendőrség közölte: 51 kereskedelmi társaságot ellenőrzött, és 11 esetben állapította meg a szabályok megszegését. Az ellenőrzések nyomán 8453 tonna ammónium-nitrátot foglalt le. A legnagyobb mennyiséget, közel ötezer tonnát a Konstanca melletti agigeai kikötőben foglalta le egy olyan cég raktáraiból, amely nem rendelkezett engedéllyel az ammónium-nitráttal való kereskedéshez.

A libanoni tragédia után a romániai tengeri kikötők igazgatósága közölte, hogy a konstancai kikötőben jelenleg közel 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak. Ez csaknem tízszerese annak a mennyiségnek, amely Bejrútban felrobbant. Az igazgatóság azt is közölte, hogy a jelenleg tárolt mennyiség átlagosnak mondható. Az év eleje óta több mint 87 ezer tonna ammónium-nitrátot rakodtak Konstancán tengeri és folyami hajókba.

Az ammónium-nitrát alapú műtrágyát gyártó marosvásárhelyi Azomures társaság közleményben tudatta, hogy a gyár területén nem tárolnak nagy mennyiségű műtrágyát. A terméket a gyártás után azonnal értékesítik, és elszállítják.

Mind a kikötők igazgatósága, mind az Azomures társaság azt közölte, hogy az ammónium-nitrát nem jelent veszélyt, ha az európai uniós előírásoknak megfelelően szállítják, tárolják és használják fel.

Ludovic Orban miniszterelnök egy pénteki rendezvényen újságírói kérdésre elmondta: a konstancai kikötőben tárolt műtrágya kereskedelmi szerződés tárgyát képezi, és csak addig tartják ott, amíg hajóra nem rakhatják. Hozzátette: mind a belügyminisztériumtól, mind a katasztrófavédelemtől tájékoztatást kért, és arról biztosították, hogy mindent megtettek a biztonság garantálásának érdekében.

Gazda Árpád / MTI

47 hozzászólás

  1. Mikulás

    Dr András Varga írta:

    “Remélem, hogy az ERMA olvasói más forrásokból is informálódnak”

    Na, éppen ez a lényeg. Van élet a zsidó propagandán kívül is, és nem kell a zsidómédia gyermekes hazugságait elhinni. Ilyen gyermekes hazugságok a ” gázkamra túlélők” meséi, mert azt hazudták, hogy a hullák színe kékes fekete volt, szemben a toxikológiai és törvényszéki orvosi ténnyel, miszerint a hidrogéncianid és a szénmonoxid mérgezés is egyaránt élénk pirosra színezik a bőrt, mert a vér hemoglobinjával élénk piros színű komplexeket képeznek. De valami furcsa okból kifolyólag a “hős túlélők” egyike sem adott helyes választ a hullák színére, pedig azt hazudták, hogy ott voltak és ők takarították el a hullákat két turnus elgázosítás között. És még csak nem is viseltek védő öltözetet, oxigén palackkal! Nyilván az ő hazug meséikben a hidrogéncianid “gázt” csak úgy ki lehetett szellőztetni, öt perc alatt, egy tizenöt percig tartó elgázosítás után, mert a hazug disznókat senki nem világosította fel, nem csak a hullák helyes színéről, de arról sem, hogy a hidrogéncianid “gáz” az valójában egy FOLYADÉK, 28 Celsius fok forrásponttal, és korlátlanul elegyedik vízzel, testnedvekkel, vizelettel, nyállal, izzadsággal stb. Éppen ezért nem alkalmazzák a hidrogén cianidot kivégzésekre Amerikában, pedig már az 1930-as évek óta próbáltak működőképes gázkamrát építeni. Egyszerűen az a probléma, hogy a kivégzés után lehetetlen a hidrogéncianidot eltávolítani a gázkamrából, mert folyékony, mert bele oldódik a nedves ruhába, izzadságba, testnedvekbe, így aztán a hullát eltávolító temetkezési emberek is halálos mérgezést kapnának.

    Ja, de ahogy ez van beíró társunk rámutatott, ezeket a mesegyártó hamis tanúkat törvény védi a tudománnyal szembe. Maholnap azt fogják hazudni, hogy ausvicc-ban nyugaton kelt a nap, és keleten nyugodott, aztán aki nem hiszi el, mehet a börtönbe Németországban és Ausztriában. David Irving brit történészt letartóztatták és börtönbe csukták amikor Ausztriába látogatott, mert nem tudták elviselni, hogy megírta az igazságot.

    Aztán eléggé beszédes módon, miután az izraeli terrorista állam atombombákkal szétrobbantotta az Iker Tornyokat 2001 szeptember 11-én, maga Benjamin Netanjahu izraeli főterrorista javasolta Bush amerikai elnökidióta barátjának, hogy hozzon Amerika egy olyan törvényt, mi szerint aki megkérdőjelezi vagy tagadja a kormány hivatalos bin Laden meséjét, azt tartóztassák le és csukják börtönbe, pontosan úgy mint ahogy a németeket büntetik, ha tudományos vizsgálatnak akarják alávetni a megélhetési “elgázosítottak” hazugságait.

    Szóval abban az univerzumban, amiben én élek, ott azt írják az OSHA és a DOT hivatalos útmutatásai, hogy az ammóniumnitrát műtrágya önmagában nem robbanószer. (OSHA Occupational Safety and Hazards Administration, Munkaügyi Biztonsági Intézet, DOT Department of Transportation, Áruszállítási Minisztérium). A zsidómédia egyelőre még nem volt képes saját hazugságai mintájára átírni sem a kémia tankönyveket, sem pedig az OSHA és DOT intézetek és szakminisztériumok hivatalos útmutatásait.

    Válasz
  2. Mikulás

    Mivel Dr András Varga szokása szerint úgy tesz, mint ha nem értené, itt van még egyszer:

    IZRAEL MEGTÁMADTA LIBANONT. MÁR MEGINT. SOKADSZOR.

    Trump elnök kimondta. Úgy fogalmazott, hogy “Beirutot támadás érte.”

    S akkor mi okozta a hatalmas robbanást, ha az ammóniumnitrát műtrágya önmagában nem robban? Az IAEA radioaktív sugárzást mérő központja Szicíliában pontosan ugyanabban a pillanatban mutatott egy másodpercekig tartó ugrást a környezeti radioaktív sugárzásban, amikor a hatalmas robbanás történt.

    EZ (IS) ATOMTÁMADÁS VOLT.

    A robbanás ereje akkora volt, hogy 200 km távolságra lehetett érezni a földrengést. A robbanás helyén keletkezett kráter nagysága, ami a szilárd szikla talajban keletkezett, megfelel egy akkora kráternek, amit a talajba csapódó 6 kilotonnás atombomba tud vájni. Összehasonlítás képpen, Hirosimában 15 kilotonna, Nagaszakiban pedig 20 kT méretű atombomba robbant. De azok a bombák a levegőben robbantak, 580 illetve 500 méter magasságban a talaj felett. Most viszont a talajba fúródó bomba robbant, ezért a földrengés, ami a sok halált és sebesülést okozta Beirutban.

    Meg lehet nézni a videókat, egy tucatnyi videó lett feltöltve a Veterans Today honlapra. Amint az F16-os harci repülők feltűnnek, az emberek pánikba esnek és menekülnek, hallatszik a lefelé zuhanó F16-osok zúgása, aztán amint a gépek felfelé repülésbe váltanak, mindjárt jön az óriási robbanás és a pusztító földrengés.

    Ismét kérdezem, talán hülyének nézi Dr András Varga az erma olvasóit?

    Miért erőlteti ezt a dajkamesét az önmagában robbanásképtelen ammóniumnitrát műtrágyáról, miért nem arról beszél, hogy mit keresett két izraeli F16-os harci repülőgép Beirut felett, másodpercekkel a robbanás felett? Miért mért a Földközi Tengeren, Szicíliában lévő IAEA központ egy ugrást a radioaktív sugárzásban, pontosan a robbanás pillanatában? (IAEA = International Atomic Energy Agency, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség).

    Thierry Meyssan, a Voltaire Network alapító igazgatója Beirutban, Libanonban él már több mint 10 év óta, onnan tudósít. BEIRUTI EMBEREK EZREI LÁTTÁK, HALLOTTÁK A TÁMADÓ IZRAELI HARCI GÉPEKET. VIDEÓK TUCATJAI VANNAK, TÉRFIGYELŐ KAMERÁK VIDEÓI, KATONAI INFRAVÖRÖS SPEKTRUMÚ VIDEÓK, EMBEREK ÁLTAL KÉSZÍTETT MOBIL TELEFON VIDEÓK. KÉT IZRAELI HARCI GÉP ÉS EGY FÖLDBE CSAPÓDÓ RAKÉTA LÁTSZIK RAJTUK.

    Még egyszer kérdem, miért nem az izraeli légitámadásról beszél Dr András Varga? Hülyének néz minket?

    Válasz
    • ez van

      Mikulás, Varga urat ne leckéztesse. Őt a törvény védi a tudománnyal szembe. Az F-16-osok pedig fekete gólyák voltak (bocsánat: FEKETE). Az ürülékük csapódott a raktárba és keveredett az ammónium-nitráttal, amit az ürülék becsapódásakor keletkezett hő gyújtott be. Hasonló hő okozta a tornyok összeomlását, és még egy csomó, itt az ermán is említett katasztrófát. Olajéhségről és hasonló dolgokról szó sincs.

      Válasz
  3. antal m.

    T. Tetszik,– szépen aberrált!

    Válasz
    • TÓDUCZ
      • antal m.

        Toducz úr!
        Újabban látom, alvási zavart okoztam Önnek? Sajnálatra méltó!
        Éjszaka is engem, ellenőriz. Kár az egészségéért! Számolja fel ezt a fölösleges szolgáltatását! Mert ténylegesen ,,zsémbelésre és sírásra,, fakaszt! Ne, hogy sír ásás legyen belőle??

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Nyugodjon meg mérnök űr, nem csak Önt, jócka bát is, Dr.Vargát is és még vannak egy páran, akik trollkodnak az ermán!

          Válasz
          • joe

            Az aki bog allandoan mint az okor az maga. Nem fakasztja sirasra Joe-t soha!!! Sot,csak rohogesre,hogy magat tanult emberenek,,,orvosnak,, tartja,es ugy viselkedik mint egy utolso mucsai paraszt!!! Nem a foldmuvesekre gondoltam egy masodpercig sem. Szanalmas,hogy magan ahogy elhatalmasodott a kergekor. Vagy a kecskeknel fellepo agykarosodas. Aztan csak mennek korbe szegenyek es mekegnek.Andrej ba,tehet Joe-nak egy szivesseget. Egyebkent Joe lexaroxszozza.

          • TÓDUCZ

            Jócka bá, kibuggyant Önből a kulturált kánádái!

          • antal m.

            Toducz úr!
            Jaj istenem! Én nem akarok sértő lenni, senki számára tudatosan. De, viszont el se fogadom a sértéseket!
            Ha tévedek és arra rá vezetnek értelmesen, akkor még köszönöm is. Ön nem talált a pszichológia tudományban hibákat, tévedéseket vagy elavultságokat??

        • ez van

          Ne fárassza magát Mihály bácsi, úgysem az öné lesz az utolsó szó. Inkább hallgassa végig a “Hány cédula egy élet” dalt. Onnan megtudja, hogy kié az utolsó szó.

          Válasz
          • antal m.

            Kedves ez van!
            Kérem, hogy ne értsen félre!
            Ezt, nagyon eltalálta! Azonnal meg is kerestem a videót, és meghallgattam, a küldeményét, vallom, mostanig nem hallottam! Nagyon tetszett!
            Gyerek koromtól, szerettem dalolni-énekelni, olyan volt a környezet hol születtem.
            Na, de végig hallgattam a többit is folytatólagosan: ,,Kell még egy szó,, Vikídál Gyula és társaságát,– hát mindig a Kormorán- engem fel hevítenek! Végtelenül szeretem:,,Aki szívét osztja szét,, Koltai Gergő és a művész társasága!
            Köszönöm.

  4. József

    Jobb is a más karán tanulni legalább a mostani történtek után.

    Válasz
  5. Fogarasi József

    Népi szólás mondás, dr.Petru Groza, valamikori miniszterelnök nyomán!

    Válasz
  6. Várközi

    A román nitrát csak azért nem robbant fel eddig, mert puliszkával kezelték.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      És egy antal m. mérnök űr által épített gyárban gyártották.

      Válasz
      • antal m.

        Toducz ür!
        Ön, egy alkalommal azt írta, hogy a Vegyi-Kombinatokat FOGARASON, le rombolták !
        KINEK LEHET HINNI?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Mérnök űr, egy részét szétlopkodták, más része összedőlt magától, egy részét pedig privatizálták.

          Válasz
          • antal m.

            T. Nos, –a műtrágyagyár?… /azotat de amoniu/

  7. antal m.

    Azotat de amoniu gyár építésén vettem részt, 1959-ben. Így ismerem a terméket. De azóta e termékből rengeteget le szállítottak vidékekre a mezőgazdaságokhoz, falusi embereink foglalkoztak vele!
    Ismerek olyan eseteket, hogy szegény falusi emberek, a látásaikkal is megsérültek a vegyszerek kezelései okán! A VEGYSZEREK KEZELÉSEI, FIGYELMET IGÉNYELNEK!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Na ne, 19 évesen már vegyészmérnök is volt? Nemsokára majd az fogja írni mérnök űr, hogy részt vett egy kórház építésén és ért az orvosláshoz is!

      Válasz
      • antal m.

        TODUCZ ÚR!
        Nem beszéltem a termék előállításáról, de ismerem a gyártási folyamatot!
        Ilyen az építészek sorsa, mindenhol megfordulunk és látunk-tapasztalunk!
        Még irigylésre is méltók vagyunk!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Mérnök űr, tessék újraolvasni az első mondatát, de csak azután, miután magához tért!

          Válasz
          • antal m.

            T. Ön nincs, eszénél, kérdezni!

          • TÓDUCZ

            ?

    • Nyilas

      Tisztelt antal m.
      A gyár épitésekot még nem állitottak ott elő “terméket”, hogy ön megismerhette volna.
      Vészesen kezd hasonlitani ajoe barátunkra.

      Válasz
      • antal m.

        Tisztelt Nyilas !
        Most megtudja ez alkalommal, hogy minden gyár átvételét csak a próba terméket legyártása után, ellenőriznek és veszi át az építményt, a beruházó! Privát ház építésénél is, a tulaj nem fizet végkép míg, azt nem ellenőrzi le tételesen!
        Nyilas, Ön egy ferde-gonosz elméjű ember, ha rólam a hülyeségét állítja!
        Ön csak egy műkedvelő–amatőr házi gyártású szakember! KÖZÖNSÉGES EGYÉN!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Na, ne tessék mondani! A házban rendesebb helyeken lakni szoktak, s nem ipari termékeket gyártani! Nagyon vicces tetszik lenni!

          Válasz
          • antal m.

            T. Kissé, benyal Nyilasnak! Szokásból, persze.
            Ö a ,,házak,, építői, ezt kifejezte-részletezte az ermán.
            Kérdezze tőle, hogy benne lakik-e?

          • TÓDUCZ

            ?

      • joe

        Nyilas,ne ugorjon a plafonig ami a Joe hasonlosagat illeti masokeval,mert igenis a Vegyikombinat Vasarhelyen reszlegenkent mukodott,es meg a gyar epitkezese nem volt meg sok even keresztul befejezve. Azt tudom,hogy hiaba kerdezem meg,hogy tudja-e,hogy hany evig epult,mert megnezegeti a szamitogepen,es azt fogja beirni. Na aztan maga kire hasonlit,veszesen?A mintakepere ,valami vilaghiru propagandistara,csak azert eltorpul mellette. Egy nyaron ket evig en is epitettem a Kombinatot.

        Válasz
  8. ginko

    Na és mit csinálnak a lefoglalt műtrágyával ? Azt nem dugdosni kellene, hanem fel kéne használni.

    Válasz
    • antal m.

      Az országnak 11 műtrágyagyára volt, — fontosak voltak, az lenne ma is! De, alig 3 /!/ gyár működik azokból!

      Válasz
  9. Mikulás

    Nagy az Isten állatkertje!

    Ezek tényleg elhitték, hogy ammóniumnitrát robbant Bejrútban?

    Tessék rákeresni a “Veterans Today”, “Voltaire Network” honlapokon az igazságra. Száz számra van videó róla, hogy Bejrútot F16 harci repülők támadták meg, és egy rakéta csapódik be, az okozza a hatalmas robbanást. Katonai elemzők szerint Izrael éppen egy 6 kilotonnás atombombát robbantott, amit a rakétával juttattak célba. Ammóniumnitrátról szó sincs, Bejrútot izraeli atomtámadás érte.

    Én nem bánom, ha Románia ellenőrzi a műtrágyát, de hát Bejrútban nem műtrágya robbant. S ráadásul az ammóniumnitrát műtrágya önmagában nem is tud nagyot robbanni, egy másik komponenssel kellene keverni ahhoz, hogy használható robbanószer legyen belőle. Tehát mindenki nyugodjon meg, aki ammóniumnitrát műtrágyát tárol odahaza a kertjében, a műtrágya nem robban! Azt, hogy mivel kell keverni, hogyan lehet robbanószert előállítani belőle, nem árulom el, mert a végén még az ermát is megvádolnák a román hatóságok… meg különben is, ne játszodjunk azzal, hogy robbanószereket állítunk elő, mert az ilyen szórakozás könnyen tragédiába torkollhat.

    Válasz
    • Dr. András Varga

      Kedves Mikulás bácsi,
      “Ammóniumnitrátról szó sincs, Bejrútot izraeli atomtámadás érte.”
      Nagyon vártam már bölcs szakértöi közleményét!
      Aztán ne okozzon nehézséget az ERMA-nak, mert idáig még sem senki sem tudta magán kivül, hogy az Ammoniumnitrátból mütrágyát és robbanószert lehet elöállítani. (A NASA programban még rakéta hajtószer is volt. Lehet, hogy az Amerikaiak a maga titkait fedezték fel?)

      Válasz
    • Mikulás

      Kedves Dr András Varga, én a robbanószerekről Verne Gyula (Jules Verne) regényeiben olvastam először, 10 éves koromban. Azután kémiával foglalkoztam évtizedeken át, mindezt megtanultam a szakirodalomból. A robbanószerek titkai fellelhetők a kémiai szakirodalomban. Ha akarnám, részletesen elmagyarázhatnám az egészet, a régi (szervetlen) fekete puskaportól és szervetlen robbanó szerektől kezdve az ammóniumnitráton át a modern füst nélküli puskaporig és szerves vegyületekig, amelyek legnagyobb erejű robbanószereink. Két dolgot érnék el vele, egyrészt a szekuritáté megvádolhatná az ermát, hogy itt terroristákat képzünk, másrészt valami lelkes tizenéves amatőr követni tudná amit írtam, és súlyos sebesüléssel vagy halállal járó kísérletezésbe kezdhetne. Ne szaporítsuk tovább a szót, elég annyit tudni, hogy senki ne féljen, akinek ammóniumnitrát műtrágyája van odahaza, mert az nem robbanóképes. Ahhoz, hogy robbanni tudjon, egy vagy több másik komponenssel kellene összekeverni, de azt nem fogom ide leírni, hogy mivel.

      És pontosan ugyanezért hazugság az is, hogy ammóniumnitrát műtrágya robbanása okozta a Beirutban látott katasztrófát. De annyira hazudik és cenzúrázik a nemzetközi zsidómédia, Szergej Brín orosz zsidó Google cége, Zuckerberg amerikai zsidó Facebook cége, hogy az izraeli F16-os harci repülőgépek támadása helyett mindenhol egy tudományos képtelenségnek minősülő hazug mesét olvashatunk holmi ammóniumnitrát műtrágyáról.

      Válasz
      • Dr. András Varga

        Kedves Mikulá bácsi,

        2NH4NO3=4H2O+2N2+O2 (Egyirányú reakció)

        Hát így robbannak az Izraeli Atombák.
        Tessék már megbocsájtani, hogy bátorkodom kiegészíteni kémiai tudományát: A hidrogénnek egy protonja van, a nitrogénnek 7 protonja van, az oxigénnek 8 protonja van és az atombombában levö
        urániumnak 92 protonja van. Ennél több protonja csak a transzurán elemeknek és Magának van.

        Tárgyi ismeretei is kiegészítésre szorulnak, mert az elsö atombombát Izrael 1921 szeptember 21-n dobta le Oppau városára. A 400 tonna Ammoniumnitrátnak megfelelö atombombának 599 halálos és 1977 sebesült áldozata volt. A robbanás ereje olyan nagy volt, hogy a 300 km távolságra levö Münchenben is lehetett hallani.
        2001-ben Toulouseben (Franciaország) a 300 tonna Ammoniumnitrátnak megfelelö atombombája 31 halálos áldozatot követelt.
        2004-ben Èszakkoreában egy vonat robbant fel, amelyik Ammoniumnitrátot szállított és 161 halálos áldozatot követelt.
        2013-ban levegöbe repült egy mütrágya gyártó üzem Texasban (USA) 15 volt a halálos áldozatok száma-
        2015-ben Tianjin (Kina) kikötövárosban robbant a raktározott Ammoniumnitrát, amelynek 165 halálos áldozata volt.
        Beirutban pedig a vámhivatal többször kifogásolta a kikötöben raktározott veszélyes anyagot. 6 hónappal a robbanás elött egy Bizottság ellenörizte a raktárokat és már akkor figyelmeztette az illetékeseket, ha nem intézkednek, akkor egyszer az egész Beirut a levegöbe fog repülni. Remélem, hogy az ERMA olvasói más forrásokból is informálódnak, de azért kedves Mikulás bácsi figyelemreméltó izgalmas magállapításai vannak.

        Válasz
        • Dobai

          Na, Miki bátyám szedje össze a neutronjait és dobjon be egy
          rövid ötoldalas tudományos cáfolatot.🙈🙀😁

          Válasz
        • TÓDUCZ

          Dr.András Varga, 1921-ben nem volt Izrael!!!!!! Csak majd!!!!!!

          Válasz
          • Dr. András Varga

            Kedves Dr. Tóducz Endre,
            Nem tetszik tudni: Izrael már visszamenöleg is felelös azért a katasztrofákert, amikor még meg sem született. Bövebb információkért forduljon Mikulás bácsihoz.

          • TÓDUCZ

            Sőt Dr. András Varga, azért is, amit azután fog elkövetni. ami után már nem lesz!

        • Mikulás

          Nahát, Dr András Varga! Talán azt is a zsidópédia írja, hogy Kínában, Tianjin város kikötőjében is ammóniumnitrát műtrágya robbant 2015 nyarán? Honnan veszi ezt a tianjini műtrágyás mesét Dr András Varga?

          Ezek szerint, most már valahányszor Izrael felrobbant egy kikötőben, áruszállítási csomópontban elrejtett atombombát, mindig az lesz a hivatalos magyarázat, hogy műtrágya robbant?

          Az a fránya “műtrágya” pont jókor robbant Kína legnagyobb kikötővárosában is, éppen két nappal azután, hogy Kína központi bankja annyira leértékelte a jent, amire tíz éve nem volt példa, és ezzel magára haragította a nemzetközi zsidó bankármaffiát.

          Ha így folytatjuk, Izrael legközelebbi atomterrorista támadása alkalmával már meg se kell hallgatni a zsidómédia híradását, anélkül is tudni fogjuk: ismét a műtrágya robbant valahol!

          Válasz
          • joe

            Mikula,csak nem irta meg,hogy miert nem hasznaltak a lopakodo bombazokat ejszaka,hogy ne lassa mindenki az F tizenhatasakat?

          • Dr. András Varga

            Kedves drága Mikulás bácsi,
            nagyon köszönöm okos felvilágsítását, amelyböl megtudhattam, hogy 2015-ben KínábanTianjin város kikötőjében nem Ammoniumnitrát robbant, hanem Izraeli atomterror-támadás történt, mert a kinai Jen-t nagyon leértékelték.
            Most már csak attól félek, hogy a következö Izraeli atombomba Budapesten fog robbani, ha a Forintot tovább leértékelik.

    • joe

      Mikula,hat hogy hogy ilyen regitipusu repuloket hasznaltak,erre a fontos bevetesre? Jaj,hogy az ujabb tipusoknak nem tudja a nevet? Tudja,azoknak a lopakodoknak. Azt hiszem,hogy elaludt a szankon,es teli allomba merult,egy par evig. Vagy a pofozogepeket szervizelte?

      Válasz
  10. Szaki

    Ezt a 8000 t. ammonia-nitrátot a legbiztonságosabban a Cotroceni melygarázsban lehet tárolni.

    Válasz

Hagy egy Válaszot József-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük