Fotó: fuen.org

Az Európai Bizottságnak törvénykezdeményezéseket kellene kidolgoznia a Minority SafePack kezdeményezés nyelvhasználatra és oktatásra vonatkozó fejezetei alapján – áll abban a jelentésben, amelyet Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja mutatott be a napokban, és amely az általa kezdeményezett, idén májusban megszervezett, kisebbségi oktatásról szóló európai fórum következtetéseit összegzi.

Az idei, májusi ENSZ-fórumon Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, a FUEN elnöke szorgalmazta az erdélyi magyar oktatási ügyek beillesztését a dokumentumba. Ezt megelőzően tavaly decemberben Fernand de Varennes Erdélybe látogatott, ahol személyesen tájékozódott többek között a magyar nyelvű oktatás helyzetéről.

A most kiadott ENSZ-jelentés számos olyan elemet tartalmaz, amely a romániai magyar oktatás szempontjából is fontos. A dokumentum szerint az európai országoknak biztosítaniuk kell az anyanyelvi oktatást minden szinten, az adott kisebbség számarányának megfelelő arányban, de ahol ez nem megoldható, ott is biztosítani kell az anyanyelv oktatását. A jelentés szerint a magán oktatási intézmények számára nem szabad megtiltani a kisebbségi nyelven történő oktatást.

A dokumentum arra is kitér, hogy a megfelelő minőségű képzés érdekében törekedni kell a modern megközelítésre a kisebbségi nyelveken történő oktatás módszertanában is, és ezt folyamatosan a diákok igényeihez kell alakítani.

Fontos eleme az ajánláscsomagnak, hogy a vizsgákat a diákoknak a fő oktatási nyelven kell letenniük. Az államnyelv oktatása kapcsán a dokumentum leszögezi: ennek diákközpontúnak kell lennie, és a kommunikációs készségek elsajátítására kell helyeznie a hangsúlyt; az államnyelv eredményes elsajátításához megfelelő módszertant kell bevezetni. Ajánlást fogalmaznak meg arról is, hogy a többségi diákok számára lehetővé kell tenni a kisebbségi nyelvek tanulását az iskolákban, az oktatás minden szintjén.

A jelentés teljes terjedelmében itt érhető el angolul. (RMDSZ-közlemény)