Fotó: weradio.ro

Többszöri próbálkozás után a román kormány elfogadta, hogy a sepsiszentgyörgyi sportbázis átkerüljön a román állam és a sportminisztérium tulajdonából a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonába. Pontosabban, a stadion, a Szabó Kati Sportcsarnok, a sportszálló és több mint négy hektár terület az önkormányzaté lesz.

Antal Árpád polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, legsürgősebb teendőik közé tartozik a továbbiakban a futópálya megvilágítása, a focipálya fűtésének megoldása, és tervezik egy korszerű tanuszoda építését is, illetve a fiatalok által igényelt gördeszka pályát.

Antal Árpád örvendetesnek nevezte a kormány lépését, és köszönetét fejezte ki az RMDSZ-nek azért, hogy a sportbázis a városé lehet annyi év után. „Az RMDSZ, különösen Kelemen Hunor elnök támogatása nagyon sokat jelentett a politikai egyeztetések során, valamint Tánczos Barna segítsége a bukaresti ügyintézés kapcsán. Mindkettőjüknek köszönöm a sepsiszentgyörgyiek nevében” – mondta Antal.

A polgármester azt is elmondta, a döntés következtében Sepsiszentgyörgyön tovább tudják fejleszteni a különféle sportok művelésének körülményeit. „Én azt gondolom, hogy a sportélet és az egészséges életmód alapvető fontossággal bír egy város életében, ezért mi odafigyelünk arra, hogy ennek a minőségi körülményei adottak legyenek. Ez nagyban hozzájárul a közösségi élmény erősítéséhez, hiszen együtt örülünk, együtt szurkolunk, együtt biztatjuk a csapatainkat. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az önkormányzatok mindig jobb gazdái a sportlétesítményeknek, mert ismerik a helyi igényeket és a helyi szükségletek szerint tudják ezeket alakítani, a helyi emberek érdekében. Nagyon örvendetes fejlemény ez” – nyilatkozta Antal. (sajtóközlemény)

2 hozzászólás

  1. antal m.

    A mi természetes is mindig, de ,, tanasa,,-sítani akarnak mindent, -azaz elcsalni-venni!

    Válasz
  2. Tóducz

    Kerül vagy került? Nehogy ez is egy előre ívás legyen az erdőben és máshol is vidáman sétáló medve bőrére.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük