Bár tudjuk, a fociban semmi sem lehetetlen, azért a szerdai mérkőzés után azt is bátran kijelenthetjük: fél lábbal már a Román Kupa döntőjében van a Sepsi OSK.

A szerdai, Jászvásár elleni meccsen meggyőző játékkal valósággal lehengerelte ellenfelét, pedig, akárcsak pár nappal korábban a bukaresti Dinamo otthonában, amikor a korán jött emberhátrány nehezítette a piros-fehérek dolgát, váratlan akadályban ezúttal sem volt hiány, hiszen épp hogy megkezdődött a meccs, amikor hátrányba kerültek a hazaiak, ráadásul az edzőt is kiállították.

A szerda estének így egyetlen fájó pontja maradt, hogy a csapatot az újabb sporttörténelmi siker kapujába terelő mérkőzésen a hazai nézők a járványhelyzetben elrendelt korlátozások miatt nem vehettek részt. S bár a sepsiszentgyörgyi szurkolók ismét gondoskodtak arról, hogy kedvenceik ne maradjanak biztatás nélkül, hiszen a stadionon kívülről, az egyik kapu elől távolról buzdították a csapatot, lemondva arról az élvezetről is, hogy valamit egyáltalán lássanak a meccsből, így legalább sokan örülhettek azoknak a dicsérő szavaknak is, amelyekkel a román sporttelevíziók kommentátorai, meghívottjai, szakértői illették a Sepsi OSK-t, méltatva az odaadást, a munkát, a komolyságot, a profizmust, dicsérve a játékosokat, az edzőt, a stábot, a szurkolókat – a várost, az egész közösséget, amelyet egy focicsapat képes maga köré varázsolni.

Túl az ilyenkor oly jóleső örömön, büszkeségen, nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontosak a településünkről, térségünkről szóló pozitív hírek különösen egy olyan időszakban, amikor az ország elnöke által berobbantott magyarellenesség csúcsra járatása a médiában azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a román társadalom jelentős része ellenségesen viszonyul mindenhez, ami magyar, ami Székelyföldhöz kötődik. Az innovatív kezdeményezések, a kulturális kapcsolatok, események, a sportsikerek sokszor hatékonyabbak lehetnek a politikai jogérvényesítési próbálkozásoknál vagy akár a tüntetéseknél – mindenesetre, fontos részei annak a kommunikációs arzenálnak, amellyel nem csak semlegesíteni lehet az obskúrus államhatalmi érdekekből táplált, központilag szított magyarellenességet, de akár szélesíthetjük is a ránk figyelő, velünk rokonszenvező román véleményformálók, újságírók, értelmiségiek körét.

A Sepsi OSK-ra tehát nemcsak egyszerű focicsapatként kell tekintetnünk, amely sikerei révén némi örömet, reményt csempész hétköznapjainkba, hanem városunk, Székelyföld egyik sportnagykövete is, amely jó hírünket viszi az országban és a nagyvilágban, és akár még az ellenünk táplált előítéletekből is képes rombolni.

Farcádi Botond / Háromszék