Hosszú ideje kéri a Szemerja negyedi sporttelepet Sepsiszentgyörgy önkormányzata, de mindeddig csak az ígéretekkel maradt. Ennek ellenére nem adják fel – közölte Antal Árpád polgármester, aki szerint van remény, hogy a városé legyen a helybeliek által néhány évtizede felépített, de állami tulajdonban levő, és eléggé elhanyagolt létesítmény.

A stadionért küzd Sepsiszentgyörgy

Fotó: Albert Levente

Az átadást szentesítő kormányhatározat-tervezet elkészült, a fejlesztési minisztériumtól választ is kaptak rá, a kormánykoalíció elnöke, Liviu Dragnea pedig már kijelentette, hogy aki nem támogatja a decentralizálást, az repül – sorolta a polgármester.

Azt is elmondta: a tervezet az egész telepről szól, de azt is el tudják fogadni, hogy első lépésben a Szabó Kati sportcsarnok és a sportszálloda maradjon a minisztériumnál, csak a stadiont és a sportpályát vegyék át.

Ez a kettő azért fontosabb, mert különféle beruházásokat kellene végezni, és eddig a legtöbb teher a helyi labdarúgóklubra hárult, az önkormányzat csak elmozdítható eszközök beszerzésével tudott valamennyit segíteni, de ennél többre lenne szükség.

Antal Árpád már többször hangoztatta, hogy a Stadion utcai sporttelepnek a város jobban gondját viselné, mint a bukaresti szaktárca, amely nemigen törődött sem karbantartásával, sem korszerűsítésével.

Demeter J. Ildikó / Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük