Ultimátumot kapott a magyar kormány. Ha öt napon belül nem ül le tárgyalni a szakszervezetekkel, országos sztrájkot hirdetnek.

Ezt szombaton jelentette be a szakszervezeti szövetség elnöke azon a budapesti tüntetésen, amelyet az ellenzéki pártokkal és több civil szervezettel együtt hirdettek meg.

A Hősök terén ezrek gyülekeztek, hogy onnan a Kossuth térre, a parlament elé vonuljanak.

– Úgy vélem, hogy ezen a szinten a sztrájk nem hogy eszköz, hanem kötelező eleme kell, hogy legyen, ezért is jó, hogy ennyien eljöttünk – mondta az egyik demonstráló.

– Nagyon rossz látni azt, hogy azok az emberek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre, akár a hajléktalanok, akár a szegénységben, vagy vidéken élő emberekre jut a legkevesebb figyelem ma Magyarországon – magyarázta, miért vesz részt a tüntetésen egy orvos.

A szakszervezetek újabb tüntetést is szerveznek január 19-re. A szombati kormányellenes tüntetés összes szónoka az egységes fellépés fontosságát hangsúlyozta

– Egészen addig fogunk menni, amíg nem tudjuk kényszeríteni a kormányt arra, hogy változtasson a rabszolgatörvényen és változtasson az egész kormányzati működésen – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnöknek kedden adják át a követeléseik listáját és 5 napot adnak, hogy a kormány tárgyalóbizottságot állítson fel. Ha ez nem teljesül, országos figyelmeztető sztrájk kezdődik, utakat és hidakat zárnak le a tiltakozók.

A szombati budapesti tüntetés mellett több vidéki városban is tartottak tiltakozó akciót, például Szolnokon és Debrecenben.

360 fokos fotóinkkal körbenézhet a Parlament előtti tüntetésen. Kattintson az öt fotó bármelyikére és ujjával vagy az egérrel görgesse arrébb a képet!

Euronews