A szavazás megismétlése után elfogadta szerdán a képviselőház a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet.

A plénum szerdai ülésén kétszer bocsátották szavazásra a törvényjavaslatot. Először az elfogadásához szükséges 165 helyett csak 163 támogató voksot kapott az indítvány. A Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője, Daniel Suciu azonban kérte a szavazás megismétlését, arra hivatkozva, hogy a teremben ülő több kollégájának voksa nem jelent meg az összesítéskor. A második szavazáson végül 170 támogató és 70 ellenszavazattal elfogadták a tervezetet.

"A törvénytervezetet elfogadtuk. Túl korán örültek" – mondta Florin Iordache ülésvezető.

A tervezet célja átültetni a romániai jogrendbe a pénzmosás elleni uniós irányelvet.

Az elfogadott javaslat többek között előírja, hogy a különféle egyesületeknek és alapítványoknak kötelező módon be kell jelenteniük az illetékes állami intézményeknek a támogatások haszonélvezőit. Az alsóház jogi bizottsága által hétfőn elfogadott módosító javaslat értelmében kivételt képeznek e kötelezettség alól a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának tagszervezetei.

A képviselőház döntő fórumként szavazott a jogszabályról.

Agerpres