Őrzi az ősi értékeket, ápolja a székely hagyományokat és gyakorolja a régi mesterségeket a Csíkszentléleken lakó Esztány Zsolt és felesége, Erika. A hét gyermeket nevelő házaspár férfitagja a fafaragás, míg az asszony a szövés tudományát próbálja átadni a jövő generációja számára.
A régi időket időző birtokuk minden olyan érdeklődő előtt nyitva áll, aki kíváncsi arra, hogyan éltek a székelyek a régi időkben. Abban bíznak, hogy mind többen követik a példájukat, és velük összefogva a Székelyföld megmaradhat magyarnak.
Ha valaki elmondhatja magáról, hogy alig túl a negyvenen hét tündéri gyermek édesapja, és egy csodaszép, folyamatosan bővülő kis birtokon él Csíkszentléleken, festői környezetben, nagy szeretetben élete párjával, akkor annak az embernek kevés oka lehet a panaszra. Hogyan indult ez a külső szemlélő számára álomszerű történet?
– Az eredeti szakmám bútortervező, és korábban még bent a városban, Csíkszeredában laktunk, ahol az építész végzettségű testvéremmel próbáltunk meg közösen vállalkozni. Évekig próbálkoztunk, de rá kellett jönnöm, hogy az nem az én utam, így 2009-ben a családommal kiköltöztünk ide, Csíkszentlélekre, ahol a hagyományos székely életformát élesztjük újra.
– Hogyan alakították a birtokot az eltelt évek alatt?
– Apró lépésekkel haladtunk, haladunk előre, mert jelenleg még abban az egyterű épületben lakunk mindannyian, ahol később majd a foglalkozásokat tartjuk a gyerekeknek. Vásároltunk közben egy 1840-ban épült hagyományos, műemléki jellegű székely házat, amit lebontottunk, és itt a telkünkön felhúztunk újra. Az ingatlanhoz építünk még egy fürdőházat, és ha készen lesz az otthonunk, akkor utána belakjuk az épületet, ezt az értéket utána szívesen megmutatjuk az érdeklődő magyaroknak. Miközben a házunkat építettük, rendbetettük, csinosítottuk a csűrt is. S közben ősi mesterségeket is felkaroltunk, a feleségem a szövést, magam pedig a fafaragást. Sőt, a testvérem, István is egyedi dolgokat, bőrtáskákat készít, megrendelésre is.
– Ezekhez nyilvánvalóan különböző eszközökre, gépekre volt szükség. Ezeket saját forrásból vásárolták meg vagy pályázati támogatást is sikerült elnyerniük?
– Két sikeres pályázatunk is volt, a 2018-as támogatásból gépeket vásároltam az asztalos munkához, ezek zöme egyelőre a padláson van, mert mivel nem tudtunk beköltözni a házunkba, csak a tetőtérben tudtam kialakítani az ideiglenes műhelyt. Sok fontos gépet sikerült már befejeznem, de nagyon nagy szükségem lenne még egy ötfunkciós asztalosipari gépre, amivel komoly szintet tudnék lépni a munkámban. Ehhez majd újra próbálok pályázni, mert egy ilyen gép nagyon drága.
– Milyen famunkákat készített eddig?
– Nagyon sok mindent, így faragtam például kopjafákat, székelykapukat, szakrális terekbe készítettem templomi oltárokat és különböző szentély-bútorzatot. Ezekhez alkalmanként pályázati pénzt vagy támogatót szereztem, hogy ajándékként tudjam adni a különböző famunkákat az egyháznak. S persze nemcsak megrendelésre dolgoztam, hanem itthonra is sok minden készítettem, így például, ahogy születtek egymás után a gyermekeink, ágyakat faragtam nekik.
– Említette, hogy két sikeres pályázatuk is volt. Mire nyertek még támogatást?
– Az idei pályázati kiíráson is sikeresen szerepeltünk, de az elnyert támogatást még nem kaptuk meg. A pénzből egy gyalupadot és vésőkészletet fogok vásárolni, mert ebben a programban azt vállaltuk, hogy a saját mesterségünket gyermekeknek is bemutatjuk. Ha sikerül új eszközöket beszereznem, akkor az érdeklődő gyerekek kezébe is tudok majd vésőt adni, akik kipróbálhatják a fafaragás alapjait. A feleségemnek pedig egy szövőszéket vásárolunk, aki a lányainkat és más a foglalkozásokra jelentkező gyermekeket is megtanítja a szövésre. Mi ezt tudjuk megcselekedni a magyar hazáért, őrizzük az értékeinket, ápoljuk a hagyományainkat, gyakoroljuk az ősi mesterségeinket, amelyeket próbálunk a jövő generációja számára átadni. A székelység nem szaporodott el eléggé, de vagyunk, és a magyar kormánnyal együtt azt is szeretnénk, hogy jövőnk is legyen.
– Kitől tanult szőni a felesége?
– Erika megörökölte Zsolt nagymamájának a régi szövőszékét, és azon kezdett el gyakorolni. Aztán annyira belejött a munkába, hogy eddig az elmúlt évek alatt összesen 25 méter ingvászon anyagot készített a régi szövőszék segítségével, ezenkívül nagyon sok inget, ruhát, nadrágot és egyéb viseletet vart a gyerekeknek.
– Ha sikerül átköltözni a házukba és elindul a műhelyben az oktatás, akkor egyszerre hány gyermekkel tudnak majd foglalkozni?
– Váltva tudunk majd dolgozni, és várhatóan három-négy gyermekkel tudunk egyszerre foglalkozni. Mi nem tömeges oktatásban gondolkozunk, azt szeretnénk, hogy folyamatosan tudjunk közben a gyermekekkel foglalkozni, és segíteni tudjuk őket a gyakorlás során. Alapvetően a fiúk tanulják majd a famunkákat, a lányok pedig a szövést, de például nálunk mindenki ügyesen bánik a vésőkkel.
– Amint látszik, az építkezés és a különböző mesterségek feltámasztása mellett arra is marad energiájuk, hogy állatokat tartsanak. Milyen jószágaik vannak?
– Van három lovunk, két tehén, emellett tartunk disznókat és tyúkokat is, ők is hozzátartoznak a hagyományos székely gazdálkodáshoz. A gyerekeink ügyesen lovagolnak, és szívesen pattannak fel a lovak hátára, jó, ha velük harmóniában növekednek fel.
– A birtokuk már most is vendégcsalogató, a hangulata páratlan, semmivel össze sem hasonlítható. Mikor érzik azt, hogy elérték a céljaikat?
– Ha minden a helyére kerül, vagyis mi át tudunk költözni a házunkba, a mesterségeket pedig végezni és tanítani tudjuk a gazdasági épületben, ahol remélhetőleg minél több gyermek szerezhet majd használható tudást. S a kapunk nyitva áll minden érdeklődő magyar ember előtt, aki kíváncsi rá, hogyan éltek az őseink ezen a gyönyörű vidéken. Mi nem művelünk nagy dolgokat, de amit végzünk, azt nagy lelkesedéssel, a magyarság javára tesszük. Abban bízunk, hogy ha mások is követik a példánkat, és összefogunk, akkor együtt nagy dolgokat vihetünk véghez. Mi köszönjük az Istennek, amink van, a hét gyermeket, a birtokot, és ha az Úr úgy akarja, akkor tovább bővülhet még a család.