Márton Árpád, gyergyóalfalusi születésű (1940), de immár több mint öt évtizede Csíkszeredában élő és alkotó festőművész és grafikus, nemes érzelmekkel telített, valamint gondolatokkal átszőtt munkáiból nyílt kiállítás péntek délután Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) emeleti termében.
Márton Árpád székelyesen magyar és magyarként egyetemes művész. Festményein átsüt szűkebb és tágabb szülőföldje szellemisége, lakóinak szálfaegyenes tartása és fájdalmasan szép mindennapjainak küzdelme, miközben az emberi lét értelmének sajátos megfogalmazását és a Gondviselőbe vetett hitet is sugározzák. Legalábbis mi így érzékeltük az itt és most kiállított, az életmű egészéből ízelítőt nyújtó alkotásainak szemlélése közben.
Hegedűs Enikő művészettörténész a tárlatmegnyitón így fogalmazott: „a művészek élete, ahogy az emberi létünk is, hordozza mindazt az indítást, a családot és környezetet, amelyből vétettünk, amely tapasztalatként tárult elénk, és akarva vagy akaratlanul belénk ivódott. Mindez hangsúlyosan igaz Márton Árpád festőművészre, aki nem csupán emberségében és tartásában hordozza a gyergyói szülői ház és székely faluközösségnek, az otthon légkörének meghatározó élményeit, hanem alkotói munkájában ennek a miliőnek a szellemiségét, lelkületét érezteti, és témaválasztásaiban folyamatosan ebből táplálkozik.”
Asztalosmester édesapja és háztartásbeli édesanyja munkaszeretettel, igazságérzettel és székely öntudattal feltarisznyálva bocsájtotta útra, hogy Marosvásárhelyen megpróbálja kibontakoztatni rajztehetségét. És a Zene és Képzőművészeti Középiskolában eltöltött évek alatt tanára, Nagy Pál segítségével ez sikerült is. Sikeres felvételije után pedig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festőművészeti és rajztanári szakán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor irányításával tovább pallérozhatta adottságait. Innen került 1964-ben Csíkszeredába, és vált az évek során a Matematika-Fizika Líceum (napjainkban Márton Áron) megbecsült tanárává, a város művészközösségének kovászává, a város mindenki által szeretett és tisztelt Árpi bácsijává.
A szakember kiemelte, hogy „életének nagyobb részében olyan korban élt és alkotott, amelyben a rendszer igyekezett korlátozni minden tevékenységet és szabad gondolatot, és mindenkit a saját ideológiájának szolgálatára kényszeríteni. A rendszert szolgalelkűen nem követő művészek azonban képesek voltak munkájukba beleszőni azokat a sokakat érintő hatásokat, amelyeknek a felismerése, olvasata akkoriban reménnyel töltötte el mindazokat, akik felfedezték a rejtett üzenetek lényegét. A kódolt művek olvasata azt a szabadságélményt nyújtotta, hogy mindenek ellenére lehetséges az igazság kimondása, az emberi méltóságnak a megélése, az együttérzés, a saját értékek megőrzése és átadása, és nem utolsósorban a gondolkodás szabadsága.”
A méltatás, valamint néhány gyönyörű népdalunk Győrffy Erzsébet jóvoltából való felcsendülése után Márton Árpád, rá jellemző módon tömören fogalmazta meg a művészetének lényegét. „Csak az igazat mondtam, nem csak a valót. Igyekeztem megkeresni azt a lehetőséget, amivel kimondhatja az ember azt az igazat, amit hoztam magammal.”
A tárlat szeptember 21-ig tekinthető meg.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó