Fotó: ma7.sk

A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten.

Szili Katalin újságíróknak elmondta: a kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió a kohéziós alapokra vonatkozó döntéseinél és a saját intézkedései során elősegítse az őshonos nemzeti kisebbségek szülőföldön való boldogulását és gyarapodását.

A miniszterelnöki megbízott rámutatott: hét országból egymillió támogató aláírásnak kell összegyűlnie május 7-ig. Úgy fogalmazott: nem kizárólag magyar ügyről van szó, Európában négyszáz kisebbség él, hét lakos közül egy az őshonos vagy regionális kisebbségekhez tartozik.

Kitért arra is, hogy az Európai Unió előszeretettel foglalkozik azokkal, akik új hazát keresnek akár gazdasági, akár más okokból a területén, de az őshonos európai kisebbségekkel összefüggő kérdéseket az Európa Tanácsra hagyja, lényegében teljesen "eltolja magától".

Rámutatott: 2020 a nemzeti összetartozás éve, a nemzetpolitikai államtitkárság az erős közösségek évévé nyilvánított az idei esztendőt.

Ez az év a jövőről szól, és a magyarság számára új, 21. századi nemzetpolitikát jelent, amely beilleszthető az Európai Unió politikájába – közölte a miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin üdvözölte, hogy az Országgyűlés kedden 158 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta a vonatkozó határozati javaslatot. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy teljes támogatottságot élvez a kezdeményezés, és mint mondta, bízik abban, hogy a parlamenti döntés láttatja a magyar közösségek tagjai körében a politikai konszenzust, azt, hogy ezt a kérdést nem a pártpolitika határozza meg.

Jelezte: a kezdeményezés támogatására kérte a nyugat-európai magyarság szervezeteit, illetve a diaszpóra magyarságát is. (MTI)