Fotó: Albert Levente / Háromszék

Ezzel az írással nem az a célom, hogy leírjam a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Tanács centenáriuma alkalmával szervezett jól sikerült rendezvény lefolyását, mivel erről már élethű és aprólékos tudósítást írtak mások. Én csupán egy pár rövid, egyéni gondolatot szeretnék önökkel megosztani, ha van hozzá egy kis türelmük illetve ha sikerült érdeklődésüket elnyernem.

Még a résztvevők korlátolt száma miatt érzett csalódottságomat kiteregetni sem szándékozom. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy nem voltunk kevesen tekintve, hogy aki ott akart lenni velünk a megemlékezésen, az eljött. Így értelemszerűen, akinek lehetőségében állott volna és nem jött el, az nem akart ott velünk lenni, következésképpen hiányuk nem veszteség!

Felemelő érzés volt, minden tetszett mindenkinek, ami azon a rendezvényen elhangzott. A rockegyüttes zenéje, az ötödik osztályos aranyos kislány énekszáma, Vesztergán Miklós művész tárogatójának fennkölt érzelmeket keltő hangja és nótája, melyet végig a lelkes közösség éneke kísért, és ez volt egy próbakő, mert ez a nóta és szöveg kiválasztott minden székelyt, mint az igazi próbakő az aranyat!

Ott ahol zúg az a négy folyó,
Ott ahol szenvedni jó,
Ott ahol kiömlött annyi drága vér,
Ezredévről mond mesét a szél,
Szól a kűrt az ősi várfokán,
Honvéd áll a Hargitán.
S Erdély szent bércére zúgva száll,
Vissza száll a magyar turul madár!

A tárogató hangja hol fájdalmasan szólt, hol bizakodóan a székely emberek hangjával ötvözötten a téli napfényben úszó téren, lángba borítva bennünk egy ellenállhatatlan érzést, amely arra döbbentett rá, hogy mi soha nem lehetünk másak, mint amilyenek jelenleg vagyunk!

A szónoklatok is mind, kivétel nélkül, identitást megőrző, kitartásra buzdító, színvonalas kivitelezésű mondanivalók voltak, melyeket nem mindennap hallani!

Ezek közül csupán egyetlen gondolatot ragadnék ki, és nem azért mert Izsák Balázs mondta, hanem azért mert megdöbbent a szembeszökő valósága, amelynek lényegét még nem gondoltam át ilyen mélységesen:

„A székelyeknek joguk van egy hazához!”

Valljuk be őszintén hölgyeim és uraim, jelen pillanatban sehol nem vagyunk otthon (honn) mi, akik székelynek és magyarnak tartjuk magunkat.

Ősi, évezredes földükön nem, mert idegenek bitorolják azt, mert másodlagos állampolgárok vagyunk, mert törvényeket hoznak ellenünk, állami szinten szítják ellenünk a gyűlöletet, túszként kezelnek bennünket a Magyarország elleni csatározásokban. Ennyi hátrányos helyzetben való részesedés már kimeríti az ellenségstátusz fogalmát!

Az a hely, ha a miénk is ősjogon, de ha ellenségek vagyunk, és nem élhetünk nyugodtan őseinktől örökölt hitünkben, nyelvünkben és kultúránkban, az a hely nem lehet a hazánk, otthonunk (honunk)!

Az anyaország sokat tett és tesz értünk, az ő segítsége nélkül még keservesebb lenne életünk, de az a föld se lehet sajnos a mi hazánk! És nem csak azért, hogy mondjuk, minden ezredik magyar testvérünk lerománoz bennünket és kimutatja ellenszenvét, hanem azért is mert a székely önérzetesebb náluknál és ha nem is tagadja meg a magyarságát, de elsősorban székelynek érzi magát! Saját földjének szülöttje, mihez erős, eltéphetetlen kötődése van!

Tehát, akkor hol a hazánk? „Ott ahol szenvedni jó!” De ott is, ahol este nyugodtan hajthatod le fejedet és örömmel kelsz reggel, mert tudod, hogy nincs ellenség körülötted!

Ezt a Hazát kell megteremtsük magunknak székely atyámfiai és ez nem „magyarkodás”, nem „székelykedés”, ahogy egyesek támasztják mis-más kifogásaikat! Hanem egy újabb Honvisszafoglalás saját és a következő nemzedék számára!

Utoljára hagytam Sabin Germán úr méltatását, habár embersége és bátorsága révén az első helyet érdemli meg! Beszédének részletes bemutatásáról lemondanék, mert ezt már több beszámoló és hangfelvétel is ismertette, de megemlítem erényeit mely nekünk, székelyeknek is követendő példa!

Úgy állt mellénk, már több éve annak, hogy azzal nem árulta el a saját nemzetét, mert éles politikai meglátással arra a helyes következtetésre jutott, hogy a román jövő egyik feltétele az erdélyi magyarokkal való jó együttélési viszony!

Ő ahhoz a nemzethez tartozik, melynek politikusai aljas módon félrevezetve őket, évszázadokon át ellenünk fordítottak, „nem a szeretet, a gyűlölet egyesít” elvén!

Amit évszázadokon át belesulykoltak egy hiszékeny népbe, azt nagyon nehéz évek alatt megváltoztatni, de ő megpróbálja a lehetetlent. Mellénk állt, „magyar ellenség” mellé, hogy az ellenkezőjét bebizonyítsa. Talán őt is több millió ember támadja tudatlanságból, mint minket, de ő egy szál maga van, nincs, aki megvédje, ugyan ki állna melléje? Egy „nemzetáruló” mellé, ahogy mindenki mondja, mert az ősi ellenséget, a magyart pártolja!

Mégsem fél ez az ember, nem kötelezte senki, nyugodtan ülhetett volna otthon, lapíthatott volna, mint sokan mások! Hiszen nem is az ő népén kellett segíteni és mégis kiállt milliók véleménye és felfogása ellen.

Kedves székely testvéreim, vegyünk példát egy derék román embertől, aki nem „magyarkodik”, nem „székelykedik”, de még csak nem is „románkodik”, amikor bátran kiáll az igazság oldalán!

Sebők Mihály