Az Illés együttes nótájából is tudjuk, hogy a szó veszélyes fegyver. Hát még az írás! Mert a szó elszáll, az írás azonban meg is marad. Nálunkfelé például az elhangzott vagy leírt szavak annyira veszélyesek, hogy akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek, ha azok nem románul szólnak vagy netán nem az egységes nemzetállam eszméjével tökéletesen egybehangzók.

Így a nemzeti kisebbségek nyelve és szimbólumai, sőt, az egész kisebbség léte veszély a többségre nézve, amit a titkosszolgálat már többször is jelzett. De ilyesmit a hírközlő szervek is nap mint nap a többség tudomására hoznak, hogy az megfelelő óvatossággal viszonyuljon általánosságban a kisebbségekhez, különösen a magyarokhoz. És mily szerencse, hogy nálunk az illetékes elvbarátok és elvtársak, feljelentőktől a bíróságokig, minden szinten, szinte minden esetben kellő komolysággal foglalkoznak a „magyar veszélyként” megnyilvánuló akciókkal.

Mivel a nem az állam nyelvén beszélő személyeket elég nehéz lenne eltávolítani az országból, ezért csak a magyar feliratokat és szimbólumokat igyekeznek bírósági döntésekkel száműzni a középületekről (lásd községháza, városháza, Református Székely Mikó Kollégium) vagy hivatalok fejléceiről. Mégsem nyilváníthatnak egymillió-kétszázezer embert nemkívánatos személynek csak azért, mert nem románul írnak vagy beszélnek! Amikor még nyilvánosan is az alkotmány 1-es cikkelyével nem összeegyeztethető kérdéseket vetnek fel, olyanokat, hogy Románia többnemzetiségű, vagy az autonómia szükségességét hangoztatják, ki tudja, miket beszélnek fura nyelvükön a többség háta mögött és miket vetnek papírra?!

Fotó: mandiner.hu

Sokkal könnyebb kiszűrni és elbánni az ellenséges szándékkal külföldről érkezőkkel, mert azoknak legalább meg lehet tiltani, hogy piszkos lábukat a haza szent földjére tegyék. Így tiltották ki Raoul Weisst is hazánkból, aki versekkel és irodalmi elemzésekkel árthat a román államnak. Weiss úrnak pechje van, mint Weiss Gizinek, mert őt is homlokon csókolták, csak őt a múzsa, ezért lett terhes Románia számára, és emiatt nem engedi be. Raoul Weiss francia állampolgár, hét nyelven beszél, és október 24-én a kolozsvári repülőtéren fordították vissza, ahol csak azt közölték vele, hogy öt évig nem térhet vissza Romániába, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A Kolozsvár melletti Mérán élt és kocsmatulajdonosként is tevékenykedett. Ezért is félhetnek tőle, mert Dragnea úr is kocsmárosként kezdte, és lám, most Románia legerősebb pártját vezeti. Nem hiányzik, hogy egy német elnök mellett egy francia is elkezdjen politizálni, ráadásul ellenségesen.

Nem csoda, ha gyanús, mivel azt állítja, hogy kitiltása a titkosszolgálat érdeke. A „szeku” – szerinte – nem kémelhárítással foglalkozik, hanem a politikai és gazdasági hatalom kézben tartásával, és azzal legitimálja költséges és törvénytelen működését, hogy azt hangoztatja: megakadályozza a „magyar veszélyt”. Olyanokat mond, hogy egy korrekt román–magyar párbeszéd a titkosszolgálatok végét jelentené. Egyelőre viszont a román–magyar viszony ígéretesen rosszabbodik. A titkosszolgálat megfontolhatná, hogy kitiltson az országból magyar politikusokat is, mert ők gyakrabban látogatnak Erdélybe, mint a bukarestiek. Legutóbb Szili Katalin, a magyar miniszterelnök autonómiaügyekért felelős megbízottja sétált erre, s olyan régi dolgokat hánytorgatott fel, mint a 13 éve elakadt kisebbségi törvénytervezet vagy a kihirdetésre váró közigazgatási törvénytervezet huzavonája. Ráadásul a magyar kormány beavatkozik Románia gazdasági életébe is: 2019-ben 4,64 millió eurót szándékszik adni beruházási programokra. Nem kell nekünk semmi pénz, amikor még arra a kétmilliárd euróra sincs szükségünk, amit az Európai Unió adna.

Szerencsére nem minden külföldi állampolgár viszonyul ilyen rossz­hiszeműen hozzánk, mint ez a Weiss. Mert lám, olyanok is vannak, akik ugyan szintén véleményt nyilvánítanak Romániával kapcsolatban, és bármikor szívesen látott vendégek, mint az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker, aki legutóbb is kijelentette, hogy Európa együtt ünnepli a nagy egyesülés centenáriumát Romániával. Emiatt a magyarok fanyalogtak, mondván, hogy a románoknak joguk van ünnepelni, csak ne erőltessék rá az ünneplést másokra is. Aztán megkapták a frappáns választ a bukaresti külügyminisztériumtól, amely szerint az EB elnökének szavai annak az államnak az európai szintű elismerése, amely „az idők során hathatós, a legszigorúbb szabványokat is kielégítő” intézkedéseket hozott a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek érdekében. Ezeket tételesen nem sorolták fel, de arra gondolhatunk, hogy a németek és a zsidók legfőbb álmát, a kivándorlást némi fejpénz fejében rég megoldották úgy, hogy azoknak már nálunk egyáltalán nincsenek többé kisebbségi problémáik. Különben is, a magyarok ezer esztendőn keresztül csak elnyomták a románokat, és nem tudták olyan jól megoldani gondjaikat, mint a román állam száz év alatt a magyarokét. És tovább reménykedhetnek, mert lassan-lassan gondjaik megoldódnak, mégpedig úgy, hogy még újabb száz évet sem kell várni, amíg annyira elfogynak, hogy többé már egyáltalán nem fognak problémát jelenteni, mert nem lesznek.

Addig is meg kellene szokni az együtt ünneplést, mert – Istenkém – milyen szép is lenne együtt megülni minden ilyen jelentős évfordulót, mint az egyesülés centenáriuma, sőt, akár más ünnepeket más népekkel együtt. A mongolokkal is lehetne jó idejében egyeztetni az 1241–42-es tatárjárás nyolcszázadik évfordulójának két évig tartó, 2041–42-es megünnepléséről, amely nekik világtörténelmi siker volt. De a törökök még közelebb vannak, és a magyarok velük együtt is csaphatnának hét országra szóló vigalmat, velük együtt ünnepelvén 2026. augusztus 29-én a mohácsi csata (vész) 500. évfordulóját...

Kuti János / Háromszék