Véget ért a kulturális műsor: szereplők, vendégek és házigazdák az uzoni községközpontban

Pénteken immár 15. alkalommal került sor uzoni iskolanapra, melynek szervezői ez alkalomból is színvonalas rendezvénysorozattal örvendeztették meg a szép számban jelen lévő meghívottakat, vendégeket, falusfeleket, valamint a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola, a gidófalvi Czetz János Általános Iskola, a közép­ajtai Általános Iskola, a rétyi Antos János Általános Iskola és a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képviselőit.

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – csendült fel az örök igazság Szabó Margit iskolaigazgató ajkáról, aki Tamási Áron szavaival indította köszöntőbeszédét.

A székely íróóriás szellemisége és gondolatvilága ugyanakkor Szabó Annamária alpolgármester, Bartók Enikő Anna tanfelügyelő, Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség tiszteletbeli elnöke és Czegő Zoltán költő, író ünnepi felszólalásában is visszaköszönt. De a szülőföld megtartó ereje, valamint gazdag kultúrájának ember- és lélekformáló hatása tükröződött a házigazda tanintézmény I–IV. osztályos magyar és román diákjainak zenés-táncos műsorában, illetve a kórusa által előadott dalokban is.

A felső tagozatosok, Tamási Áron Ábel Amerikában című regényéből merítették előadásuk témáját / Fotó: Bedő Zoltán

Az V–VIII. osztályosok pedig Tamási Ábel Amerikában című regényéből merítve torokszorító őszinteséggel, viszont fiatalos derűlátással jelenítették meg a fájdalmasan szép székely sorsot, és mindazt, ami belőle fakad.

Beke Adrien személyében megismerhettük a Mai Ábelek elnevezésű fotópályázat nyertesét, majd a községközpontban a Beke György író, az iskolaudvaron a pedagógusok emlékét őrző kopjafa megkoszorúzása következett.

Az V–VIII. osztályos diákok angol nyelvű, illetve irodalmi vetélkedőn mérték össze tudásukat. Imelda nővér jóvoltából fogalmat alkothattunk a Kneipp-féle vízterápia mibenlétéről, megtudván, hogy ez a hideg és meleg víz váltakozó használata által serkenti az anyagcserét, élénkíti a vérkeringést, okozza a sejtek anyagcseréjét, valamint a salakanyagok kiválasztását, ezáltal erősíti az immunrendszert.

Tanulságos és gondolatgerjesztő volt a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, Bencze Mihály eszmefuttatása is. A Nemzetközi Magyar Matematika verseny elindítója, és ezért Európai Polgár Díjjal kitüntetett matematikatanár azonban ezúttal nem szaktantárgyáról, hanem a magyar földrajzi elnevezések lehetséges eredetéről értekezett.

Az iskola kórusa dallal tiszteleg Beke György író emlékére állított kopjafájánál / Fotó: Bedő Zoltán

Elmondható tehát, hogy az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola diákjai és pedagógusai ismét gazdag összeállítással rukkoltak elő, mely hozadékaként szellemi és kulturális téren egyaránt gazdagabbak lettünk.

A község központjában megkoszorúzták a Beke György író emlékét őrző kopjafát / Fotó: Bedő Zoltán

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó