Az európai intézményeket sokkolta a német alkotmánybíróság határozata, amivel kétségbe vonta az Európai Központi Bank euroövezetet ösztönző, kulcsfontosságú döntéseit.

A tagállami jog nem írhatja felül az európai jogot – szögezi le az Európai Bizottság.

„Megerősítjük az uniós jog elsőbbségét, és kiemeljük, hogy az Európai Bíróság határozatai kötelezik az összes nemzeti bíróságot” – fogalmazott a testület szóvivője. „A monetáris politika végrehajtása során a Bizottság mindig tiszteletben tartotta az EKB függetlenségét” – tette hozzá Eric Mamer.

A luxemburgi bíróság jóváhagyta az EKB, 2015-ben indított uniós kötvényvásárlási programját, ami likviditást biztosít a piacoknak és csökkenti a deflációt. A kötvényérték 17 százalékát vásárolta fel a német jegybank.

A német alkotmánybíróság tisztázta, hogy határozata nem vonatkozik az EKB, koronavírus-járványra adott helyreállítási programjára.

Sokan úgy tartják; ez most egy új kihívás elé állítja az európai intézményeket.

„Ez a történet negatív olvasata”– véli Luis Garicano (Újítsuk meg Európát párt) EP-képviselő. „Valójában az Európai Központi Bank az egyetlen intézmény, amelyik képes volt cselekedni. De ha megkötjük a kezét, nem engedjük, hogy elvégezze munkáját, akkor a gazdaság és a monetáris unió is meggyengül, és nehéz lesz újra meghatározóvá tenni”. A spanyol politikus szerint az EKB-nak kellő mozgástérre van szüksége a bajba jutott országok megsegítéséhez.

Megjegyezte, ez az eset rossz precedenst teremthet Lengyelország és Magyarország számára, tekintettel az Európai Bíróságon folyamatban lévő ügyeikre. (Euronews)