Nem lesz kötelező lemérni a testhőmérsékletét a teraszok vendégeinek, ennek eldöntése a teraszt üzemeltető vendéglő, kávézó, vagy bár tulajdonososától függ majd, jelentette ki tegnap Robert Chioveanu az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság elnöke.

Nyomatékosította, hogy az alkalmazottak számára ugyanakkor kötelező lesz a védőfelszerelés – arcmaszk, kesztyű – használata is. Ezzel kapcsolatban Răzvan Pîrjol, a gazdasági, energetikai és üzleti szféráért felelős minisztérium turisztikai főosztályának vezetője kifejtette, hogy remélhetőleg július 15-e körül kezd majd a normális kerékvágásba visszatérni az életünk.

Június elsején megnyitják a teraszokat, 15-én pedig a vendéglők zárt terű helyiségeit is, illetve a tengerparti strandokat – mondta Pîrjol, hozzátéve, hogy a mai nap folyamán személyesen ellenőrzi a helyzetet a tengerparton, felméri, mire van még szükség a biztonságos megnyitáshoz. Véleménye szerint a szállodások többsége már készen áll, meghozta a szükséges óvintézkedéseket a vendégek biztonsága érdekében. (Agerpres / Marosvásárhelyi Rádió)