A Tomcsa Sándor Színház SZINT – programjának vendége a Nyitott Kör (Székelyudvarhely)

Fincziski Andrea és Lukács Emőke / Fotó: Szabó Janka

Annak ellenére, hogy hivatalosan véget ér a színházi évad Székelyudvarhelyen, ezen a héten ismét próbák zajlottak a Tomcsa Sándor Színházban.

A budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel az elmúlt évadban kialakított együttműködés keretében létrejövő tantermi előadást próbálták, a teátrum szinT- színházi nevelési programjában résztvevő színművészek.

A Tomcsa Sándor Színház SZINT – programjának vendége a Nyitott Kör (Székelyudvarhely)

Fincziski Andrea / Fotó: Szabó Janka

A hullám munka címet viselő a 9-12. osztályos korosztályt megszólító előadás, Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezésében, olyan kérdéseket fog majd vizsgálni, többek között, mint: Hogyan tudok ellenállni a kollektív nyomásnak? Mi kell ahhoz, hogy megengedjem magamnak, hogy ne kövessem a közösséget? Hogyan tudok nemet mondani? Hogyan alakíthatom ki önálló gondolkodásomat a közösség mellett, vagy akár szemben vele? Befogadó/ elfogadó közösség vs. bántalmazó/ kirekesztő közösség?

A Tomcsa Sándor Színház SZINT – programjának vendége a Nyitott Kör (Székelyudvarhely)

Meszlényi-Bodnár Zoltán / Fotó: Szabó Janka

A komplex színházi nevelési előadás, akár azt is mondhatjuk, hogy a kamaszoknak szóló előadás nagy hiánycikk Románia szerte, bár egyre nagyobb igény lenne rá – hangoztatják pedagógusok, diákok egyaránt, több fórumon – hiszen ezek a színház eszközeivel elkészített jelenetek, jelenetsorok és a hozzájuk kapcsolódó felvezető és levezető foglalkozások, fontos szerepet tudnak játszani a kamaszokat érintő, foglalkoztató problémák feldolgozásában. „Az előadás közben megvalósuló nyílt interakciók kiegészíthetik, folytathatják a történetet, mélyíthetik és/vagy szélesíthetik a téma megértését stb., ám rendszerint elsődleges céljuk, hogy egy adott problémával kapcsolatban változást idézzenek elő a megértésben.” (forrás: https://www.szinhazineveles.hu/tudastar/szinhazi-nevelesi-szinhazpedagogiai-program/)

A Tomcsa Sándor Színház SZINT – programjának vendége a Nyitott Kör (Székelyudvarhely)

Bekő Fóri Zenkő / Fotó: Szabó Janka

A világjárvány kitörte előtt a társulat májusra tervezte az első saját osztálytermi előadásának bemutatását, melyet remélnek, hogy az ősszel megnyíló iskolákban szeptember folyamán be tudnak mutatni. (közlemény)

 

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük