A Tomcsa Sándor Színház 2018-ban Bekő-Fóri Zenkő és P.Fincziski Andrea színművészek kezdeményezésére indított SzinT- színházi nevelési program már számos előadásfeltáró foglakozás, műhelymunka után egy újabb fontos állomásához érkezett.

A program megálmodóinak megkeresésére a budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel sikerült egy hosszú távú, határon átívelő együttműködést kialakítaniuk.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott program keretén belül a Nyitott Kör szakemberei a Tomcsa Sándor Színház vendégeként öt helyszínen tartanak komplex színházi nevelési előadást november 5. és 7. között. Az 6 -12 osztályos korosztálynak a „stréberséget” és az ebből fakadó kirekesztettséget fókuszba állító Stréber című előadást, az általános iskolásoknak az iskolai bántalmazást feldolgozó Gumicukor című előadást játsszák az előre bejelentkezett osztályokkal.

Az együttműködés részeként műhelymunka keretén belül avatják be a Tomcsa Sándor Színház, SzinT programjában résztvevő színművészeket, a tantermi előadás készesítésének műhelytitkaiba. A három szakaszos workshop végeredménye a székelyudvarhelyi színház saját osztálytermi előadásának létrehozása lesz, melyet várhatóan májusban mutat be társulat.

A 9-12 osztályos korosztályt megszólító A harmadik hullám címet viselő előadás, Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezésében,  olyan kérdéseket szeretne vizsgálni, többek között, mint:  Hogyan tudok ellenállni a kollektív nyomásnak? Mi kell ahhoz, hogy megengedjem magamnak, hogy ne kövessem a közösséget? Hogyan tudok nemet mondani? Hogyan alakíthatom ki önálló gondolkodásomat a közösség mellett, vagy akár szemben vele? Befogadó/ elfogadó közösség vs. bántalmazó/ kirekesztő közösség? .

A Nyitott Kör Gumicukor című előadásáról részletek az alábbi linken olvashatók: https://nyitottkor.hu/2019/10/gumicukor/

A Nyitott Kör Stréber című előadásáról részletek az alábbi linken olvashatók: https://nyitottkor.hu/szinhazi-nevelesi-eloadasok/streber/