Fotó: haihuin2.com

A választott tantárgyból vizsgáznak csütörtökön a 12. osztályt végzett diákok a hétfőn elkezdődött érettségi keretében.

Az eredményeket június 30-án 12 óráig teszik közzé a vizsgaközpontokban és a bacalaureat.edu.ro honlapon. A jegyeket a nevek feltüntetése nélkül ismertetik.

Az óvásokat ugyanaznap 16 és 20 óra között, illetve másnap, július elsején 8 és 12 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is.

Az óvások utáni végleges eredményeket július 5-én teszik közzé.

Az írásbeli vizsgák minden nap 9 órától kezdődnek, a vizsgázóknak 8.30-ig kell elfoglalniuk a helyüket a teremben.

A hatályos törvényi előírásoknak megfelelően érkezéskor a tanároknak és diákoknak egyaránt megmérik a testhőmérsékletét. Ahhoz, hogy bemehessenek a terembe, testhőmérsékletük nem haladhatja meg a 37,3 Celsius-fokot. Minden vizsgáztatóközpont biztosít maszkokat és kézfertőtlenítőt a diákok számára, a bejáratoknál fertőtlenítő szőnyeget helyeznek el. A padlót, asztalokat, székeket, kilincseket is fertőtleníteni kell, a termekben pedig úgy kell elhelyezni a padokat, hogy a tanulók között legyen 2 méter távolság.

A vizsgázóknak három óra áll a rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Kizárólag kékkel író tollat vagy golyóstollat, az ábrák, rajzok elkészítéséhez pedig ceruzát használhatnak. Semmiféle, számolásra alkalmas eszköz nem lehet náluk, és csak a teremben kiosztott papírt használhatják.

Minden termet kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más kommunikációs eszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión.

A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

Azok a tanulók, akik otthoni elkülönítésben vagy karanténban lesznek az érettségi időszakában, vagy más egészségi problémák miatt nem vehetnek részt a vizsgákon, a július 6-án kezdődő soron kívüli vizsgán pótolhatják az elmaradt felmérőket.

A tanügyminisztérium indított egy ingyenes telefonvonalat – 0800801100 -, amelyen jelenteni lehet bármilyen, az írásbeli vizsgával kapcsolatban észlelt rendellenességet. A szám június 22-e és 25-e között lesz hívható 8-tól 16 óráig. (Agerpres)