A vallástalan ember könnyű préda! 

Templom Bretagne-ban / Fotó: trekearth.com

Most, hogy egyre több keresztényt ölnek meg világszerte és egyre több keresztény templomot gyújtanak fel a párizsi Notre-Dame és a Nantes-i Székesegyház szörnyűségei után eszembe jut egy szomorú franciaországi emlék:

Normandiában dolgoztam több alkalommal életem folyamán Bretagne környékén és mint katolikus ember szerettem volna vasárnaponként misét hallgatni. Fel is vettem a kapcsolatot az ottani emberekkel, akik normandok ugyan, de már franciául gondolkodnak, beszélnek, és katolikusok, de kiábrándító információval szolgáltak. Ugyanis a városban istentisztelet csak minden harmadik vasárnap van tekintve, hogy a hívők száma elenyészően csekély s úgyszintén a papoké is!

Erről meg is győződhettem, amikor végre sikerült misét hallgatnom, minden túlzás nélkül egy futballcsapatnyian vettünk részt rajta, pótjátékosok nélkül. Ebből is csak én és a plébános voltunk fehérek, a többi kilencen feketék.

Egy meglehetősen nagy templomban voltunk, gyönyörűen faragott, méretes kövekből épült hatalmas tartóoszlopokra nehezedő, boltíves megrepedt mennyezetű, talán több százéves építményben. Az orgona csövei részben hiányoztak, a meglévőket kikezdte a rozsda. A plébános saját magnójáról szolgáltatta az egyházi zenét.

De láttam ott jártomban-keltemben véglegesen elhagyott templomokat, melyeknek ajtóját a szél nyikorgatta és galambok fészkeltek az oltárokon. Ki és bejárhatott, aki csak akart és mindenik valamikor a francia középkor építészetének remekei voltak! Még most is dacolnak az idővel, csupán némi tatarozást igényeltek volna!

Elkeserítő, de egyenesen ijesztő a francia nép vallástalansága, ők mindezt a papság túlkapásaira fogják, de szerintem a jólét, a pénz imádata és az élvezetek halmozása a legnagyobb oka ennek!

Hit nélkül nem lehet élni, mivel hit nélkül az ember lelke üres és ez az üresség céltalanná teszi az életet. Egyre több politikus mondja, hogy Franciaország menthetetlenül eliszlamizálódik. De nem csak feltétlenül azért, mert ott az iszlám teret hódított, hanem azért is mert egy vallását elhagyó embert könnyű a rossz útra téríteni! Hogy erőszakosabb vallásra átálljon, a sajátját, melybe beleszületett támadja, őseinek templomait felgyújtsa, szentek szobrait meggyalázza!

Krisztus urunk kínhalált szenvedett értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, és ahogy Vörösmarty írja Szózatában:

„Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért.”

úgy mi is bizalommal elmondhatjuk, hogy nem hiába szenvedett Krisztus urunk, mert a kereszténység nem fog elveszni! Bizonyítékok erre a vallásukat elhagyó francia emberek, kik megdöbbenésükben vallásos áhítattal énekelték a Notre-Dame-ot emésztő gyilkos lángok fényénél az „Áve Máriát”!

És szenvedése, majd kínhalála után, ahogy feltámadt Krisztus, úgy fog feltámadni a franciákban, de minden emberben a keresztény hit is!

Adja Isten, hogy úgy legyen!

Sebők Mihály

19 hozzászólás

  1. joe

    Kedves daktarur,eloszor is van sajat Barom,ugyhogy nem kell hazatalaljak,ha eppen inni akarok. Es nem a Johnie Walker a kedvenc italom, hanem a Bourbon Whisky ha legalabb oregebb mint 12 ev,vagy a Hennessy konyak,az is ha tobb mint 12-18 eves. Ugyhugy megint mellefogott. De van legalabb otvenfele italom a baromba,de azert nehe neha elmegyunk valahova,egy egy italra. Viszont ha meglatogatna,nem tudnam megkinalni kodenajsszal,mert nincs szollolllo lugasom. Azert van Johnie Walker is ,red,balk,gold label is.

    Válasz
    • Mikulás

      Joe barom-ja kapcsán elképzeltem egy festményt, címe:

      A magányos barom

      (Csontváry: A magányos ciprus – mintájára)

      Ott áll a szegény, magányos barom Torontórontó Joe udvarán. S ha az ember eltorontotta a gyomrát, elmegy a magányos baromhoz, megiszik egy-két kupica házi, kétszer főzött szilva Heneszi konyaklevest – de csakis a 18 évnél öregebbet, mert ha még csak 16 és iskolába jár a Heneszi, az bizony kiskorú személy megrontásának számít és börtönbüntetés jár érte.

      Válasz
      • joe

        Ha kedves Mikulas bar(at)om,en nem kell elkepzeljem,mert megvagyok gyozodve a maga agytekercseinek a mukodeserol,foleg mikor ket-harom kupicat lelok a torkan. Olyankor ihletodik meg a jovorol,a menyorszagrol,meg masnaposan a pokolrol. Jobb is ha a profeciakra koncentral,meg a rak,meg a miniraketaatombombak kivitelezesere. Meg jobban elme(hu)lyulhet,mert a hulyesegnek nincs also hatara. Elarulok maganak egy titkot,csak ne mondja el masoknak,hogy mikor az igazsagtetelre kerul sor,es ottan sorban fog allni,en odamegyek es megmondom,hogy Mikulas egy hazug,es o kellene terdencsuszva konyorogjon,mert O nem igazi,hanem en vagyok az igazi. Igy maga fog menni a karhozatba,sot meg tanukat is szerzek magamnak. Majd en is kinyilatkozom,ugyhogy maga meg szohoz sem fog jutni. En mar a latomasaimban Mikulast latom konyorogni hozzam,es ha jol megfizet,akkor majd ot is viszem magammal,de orokre szolgam kell legyen. Surgeti az ido,ugyhogy jobb ha megter az igazutra,es kovet.

        Válasz
      • Mikulás

        Nézze Joe, én vallási ügyekben sohasem saját kitalációimat erőltetem, és az itt beidézett próféciákat sem én találtam ki.

        Én a Katolikus Egyház fia vagyok, és a Katolikus Egyház iránti teljes engedelmességemet büszkén vállalom.

        Tehát nem Mikulás találta ki, hanem szent életű és hitelt érdemlő katolikus apácák, szerzetesek által kapott próféciákat tolmácsoltam.

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Kedves, aranyos Mikulás bácsi, eddig mint felfedező, úttörő, gyógyszerész, robbantás szakértő, hittudós, stb. tetszelgett itt az ermán, most pedig bevallja, hogy csak egy egyszerű közönséges tolmács.

          Válasz
        • joe

          Tolem lehet akarmilyen engedelmes,engedelmetlen,es vallahatja buszken is. Ha majd hianyat erzem hogy tolmacsolja a profeciait,majd szolok. Aztan mibol gondolja,hogy en sokkal hulyebb vagyok maganal hogy kioktasson,vagy a profeciairol tartson nekem eloadasokat. Tartsa a azoknak akikkel egy brancsban van,es akik vevok ra.

          Válasz
  2. Mikulás

    A modern kori katolikus látnokok és próféták szerint a “kegyelem időszakát” éljük, amit az “igazságtétel időszaka” fog felváltani.

    (Lehetséges, hogy más, ortodox vagy protestáns keresztények, sőt muszlimok, vagy vallásos hovatartozás nélküli emberek is kaptak megbízható próféciákat, de én itt csak a katolikus próféciákra koncentrálok.)

    Isten hosszan tartó türelmét a kegyelmi időszak során félreértik azok (szerintem a teljes román nép is), akik bűnbánat és életük megreformálása helyett egyre mélyebbre merülnek bűneikben, mert azt hiszik, hogy Isten vagy nem is létezik, vagy pedig a végtelenségig eltűri a jelenlegi bűnös világrendet.

    De amikor a kegyelem időszakát felváltja az igazságtétel időszaka, akkor nagyon meg fog változni az élet a Földön, és sokak akik most gőgösek vagy közönyösek, akkor majd remegve és térden csúszva fogják Istent keresni, ha ugyan túlélték a Földre zúduló természeti és egyéb csapásokat. De lesznek olyanok is, akik kitartanak és megátalkodnak Isten iránti gyűlöletükben, valamint Jézus követői elleni gyűlöletükben. Tehát nem mindenki fog megmenekülni a kárhozattól, és nem azért, mert Isten nem akar nekik megbocsátani, hanem azért, mert ők nem hajlandóak megalázni magukat Isten előtt és elismerni, hogy bűnbocsánatra és megváltásra van szükségük. A bűnös emberiség pedig csak úgy tudna kibékülni a szent és bűntelen Istennel, ha elismerné a tényeket: bűnösek vagyunk, és kegyelemre, irgalomra, bűnbocsánatra van szükségünk.

    Tehát a korszakváltás után lesznek, akik megmenekülnek, és lesznek, akik elkárhoznak, mégpedig saját akaratukból. De a mostani, kényelmes jóléti biztonságos életformát egészen más világ fogja felváltani. Az emberek nem fognak többé megfeledkezni Istenről, mert súlyos természeti katasztrófák és háborúk kellős közepén mindenki Istenhez kiált. Az egyik ember azért, hogy kegyelmezzen neki és védje meg őt az Isten, a másik ember pedig azért, hogy Isten nevét átkozza.

    Én itt a Katolikus Egyház által hitelt érdemlőnek tekintett szentekre, apácákra, papokra utalok, akik ilyen prófétai jellegű látomásokat láttak és kinyilatkoztatásokat kaptak.

    Lásd például Szent Fausztina Kowalska (1905-1938), a lengyel apácanővér híres látomása Varsó városáról. Ennek a szentnek Isten látomásban adta tudomására, hogy Varsó városára súlyos büntetés vár bűneiért, főleg amiért ott abortuszokat követtek el, és Varsó gyakorlatilag Lengyelország abortusz fővárosa lett az Első Világháború után. A látomás valamikor az 1930-as években történt, és abban egy angyal állt lángoló karddal Varsó városa felett, készen arra, hogy lesújtson Varsóra. Szent Fausztina pedig, aki akkor ott volt apáca, szüntelenül imádkozott és kegyelmet kért Istentől Varsó számára. A látomás pedig úgy folytatódott, hogy amíg Szent Fausztina imádkozott, addig Isten nem engedte meg az angyalnak, hogy tüzes kardjával lesújtson Varsóra. A történelmi folytatás pedig az, hogy miután Szent Fausztina 1938-ban meghalt, kitört a második világháború, és Varsó épületeinek 80-90 százaléka megsemmisült a bombázásokban. Állítólag Varsó volt a történelmi Lengyelország egyik legszebb városa, de a történelmi Varsó gyakorlatilag megsemmisült 1945-re. Utána pedig valami ízléstelen, jellegtelen szocialista izét építettek a helyébe az elvtársak. De felmerül a kérdés, hogy Varsó elkerülhette volna a sorsát, ha a varsói emberek idejében bűnbánatot gyakorolnak és főleg az abortuszt kitiltják a városukból.

    Válasz
    • joe

      Aranyos Mikulas,azert remelem,hogy ezt az iromanyat,maga esetleg csak hiszi,mert tudni az holtbiztos,hogy nem. Dehat jovendolni konnyu,mert lefekudve is lehet. Aztan van egy ,,B,, variansa is ,hogyha nem ugy lesz,vagy mi a garancia ra? Maga is elhal mint akarki mas,es utanna? Ki kerheti szamon magan,hogy csak nagyotmondott. Mar irtam maganak,hogy amit hisz az a magae,es annak semmi koze a valosaghoz!!! Es annak sem,aki masban hisz.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Na, alakul a két lelécelt hitvitája.

        Válasz
    • Mikulás

      Joe és Tóducz uraimnak ajánlom:

      Krisztus eljövetele.
      1Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, 2hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták előre megmondtak; továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. 3Először is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, 4és azt mondják: „No, hol van (Krisztus) megígért eljövetele? Amióta atyáink meghaltak, minden marad úgy, ahogy a teremtés kezdetétől volt.” 5De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy Isten szavára a vízből és a víz által létrejött. 6Így pusztult el vízözönnel az akkori világ is. 7De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tűznek. 8Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. 9Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. 10Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. 11Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, 12hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. 13Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.
      Befejezés.
      14Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. 15Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében 16minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. 17Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. 18Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.

      (Biblia, Péter második levele, 3. fejezet)

      Válasz
      • joe

        Mikulas,en pedig ajanlom maganak Lenin osszes muveit. Miutan kiolvasta,folytathatja a kesobbiekkel.majd az aktualisokkal.

        Válasz
  3. marczy

    Franciaország rendkívül büszke a szekuláris mivoltára, és ezt annyira komolyan veszik, hogy mára gyakorlatilag vallástalanná váltak. Így tehát semmi csoda nincsen abban, ha jönnek a muszlimok és felfalják Franciaországot.

    Válasz
  4. joe

    Csak kerdezem, visszakapjak a franciak a mit? Mit okoztak nekunk?

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Há Jócka bá, ezt se tudja?

      Válasz
      • joe

        Ha Andrei ba ,maga ezt is tudja?

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Jócka bá, még ezt is tudom, hisz én nem az olajcserélő boyok okosítójában csinosítottam a tudományomat és a világszemléletemet!

          Válasz
          • joe

            En tudom daktarur,hogy milyen okositoban jart csinositani a tudomanyat,de elvartam volna,hogy csillogtassa meg a tudomanyat,es irja is meg azt a beszamolt,hogy mit is kapnak vissza a Joistentol a ,,franciak,, ,es kik azok??? szaz ev alatt? Mostantol kezdve,vagy most befejezve a szaz evet? Nincs is ennel nagyobb gondjuk a ,,franciaknak. Jo nagyetvagyuk van ,ha egy partizezer muszlim vallasu ember felfal milliokat.

          • TÓDUCZ

            Jócka bá, megint bekávézott Jonnie Walkerből, hogy nem tud ismét hazatalálni?

  5. csakmondom

    Minek kell folyton siratni a nyugatot ? foleg a Franciakat, lam-lam, 100 ev alatt visszakapjak ugyanazt amit nekunk okoztak, es akkor mondjak azt hogy nincs Isten !?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük