A nemrég megalakult Védett Társadalom Alapítvány a Nyílt Társadalom Alapítvány ellen jött létre, annak érdekében, hogy visszaálljon a normalitásban történő gondolkodás – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi László titkosszolgálati szakértő. 

Földi László

A Magyar Nemzet tudósítása szerint a konzervatív szervezet elnöke felhívta a figyelmet, hogy az emberi norma a kezdetektől fogva a gondolkodásunk alapja, mégis a Soros-féle szervezet ezt a gondolkodást a nemek kérdésére akarja átformálni, valamint megkérdőjeleztetné a nemzet fogalmát, a vallás szentségét és az élethez való jogot is.

   – Elég volt abból, hogy egy irányból a társadalom, az emberek meglehetősen fura élethelyzeteket és értelmezéseket kapnak. Ezt vissza kell fordítani!

– jelentette ki Földi László. Arról is beszélt, hogy a Soros-féle alapítvány támogatottsága saját maguk által gerjesztett propaganda is, hiszen az emberek többsége a normalitást képviseli. – A normalitás meglévő rendszerét össze kell kapcsolni – jelezte.

vdta

Az alapító szerint az európai társadalom nagy része közömbössé vált az LMBTQ-lobbi témája iránt. – Ez egy nagy hiba, hiszen

   már a felnövő generációnál láthatók azok a jelek, amelyek az új eszmék megszületését mutatják, mivel nincs összehasonlítási lehetőségük

– fogalmazott Földi László, aki ismertette: az alapítványukban jelenleg heten vannak. Megálmodói Szakács Árpád újságíró és Moys Zoltán író-rendező, létrehozói Földi László mellett Szabó Anett és Földi Kovács Andrea egykori, valamint Trombitás Kristóf és Kovács Zsolt jelenlegi HírTV-s szerkesztők.