Mindhárom vizsgált területen a világátlag alatt teljesített Románia a 2018-as PISA-felmérésen. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által háromévente elvégzett PISA-mérésen ezúttal is ázsiai országok érték el a legjobb eredményeket.

A 2000 óta végzett teszt a 15 éves tanulók alkalmazott matematikai műveltségét, természettudományi műveltségét, illetve szövegértését méri fel.

A 2018-as tesztelésen Románia mindhárom területen a világátlag alatti eredményt ért el: szövegértés terén 428 pontot összesített az ország (a világátlag 487), matematikából 430 pontot (a világátlag 489), természettudományokból pedig 426 pontot (a világátlag 489).

A felmérés 2018 májusában készült 79 országban, 600 ezer tanuló bevonásával.

Mindhárom területen ázsiai országok érték el a legjobb eredményeket. Az első helyen négy kínai metropolis, illetve tartomány (Peking, Sanghaj, Csiangszu és Csöcsiang) végzett, amelyeket Szingapúr, Makaó, Hongkong, Észtország és Kanada követ a rangsorban.

Az előző felméréshez képest néhány ország, köztük Észtország, Lengyelország és Portugália jobb eredményeket ért el 2018-ban, elsősorban a pedagógusok továbbképzésére tett erőfeszítéseknek köszönhetően – hívja fel a figyelmet az OECD.

A jelentés ugyanakkor "elkeserítő" tényként emeli ki, hogy bár az elmúlt tíz évben 15 százalékkal nőttek az OECD országaiban az alap- és középfokú oktatásra szánt ráfordítások, az államok többségében 2000 óta gyakorlatilag nem történt érdemi előrelépés a tanulók teljesítménye terén. A 79 vizsgált ország közül mindössze hét esetében figyelhető meg jelentős javulás, és ezek közül csak egy – Portugália – tagja az OECD-nek – mutat rá a jelentés. (Agerpres)