A  fősodratú magyar nyelvű média pártállástól függetlenül továbbra is egységesen hallgat arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet, azaz a WHO hónapok óta készíti elő a kényszeroltás új szabályozását, ami lehetővé teszi, hogy a járványra hivatkozva akár erőszakkal bárkit beinjekciózhassanak. 

covid

A terv, amiről a magyar kormány illetékesei sem nyilatkoztak, a következő: az országok beleegyezésével a WHO égisze alatt kötelező jelleggel az államok alkotmányai fölé emelnének a vakcinázásra vonatkozó ENSZ-megállapodásokat, azaz kivonnák a nemzeti hatáskör alól a kényszeroltási programokat, a WHO pedig kötelező jelleggel hozhatna döntéseket bármilyen állampolgárra vonatkozóan. 

A járványügyi látnok, aki máris a jövőbeli covid-lezárásokra készül, a témában megszokott figura: Bill Gates, aki most egy könyvet is írt a "Hogyan előzzük meg a következő járványt" címmel, amelynek a népszerűsítésébe maga Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet igazgatója is beszállt. 

tedros
Tedros Adhanom Ghebreyesus

Ghebreyesus kijelentette:  teljes mértékben egyetért a szoftvermágnás követelésével, miszerint "a Covid-19 tanulságai alapján kell cselekednünk és újítanunk, hogy gyors és méltányos egészségügyi megoldásokat tudjunk nyújtani a következő világjárvány megelőzésére".
 

Azt már sokan tudják, hogy a vakcinaüzlet Bill Gates érdekcsoportjának kezében van, de az kevésbé közismert, hogy a Bill Gates Alapítvány a WHO legfontosabb pénzügyi támogatója, a finanszírozás tekintetében csak az amerikai kormány előzi meg. 

bill gates


A dúsgazdag "oltóanyag-evangélista" a napokban más helységek mellett Vancouverben is színpadra lépett, hogy kifejtse az új könyvében bemutatott elképzeléseit, amely egy 1 milliárd dolláros globális vészhelyzeti alap felállítására szólít fel, amely a "szellemes" GERM (Global Epidemic Response and Mobilization)  azaz baktérium elnevezés alatt működne. 

A csoport 3000 orvosból, járványügyi szakemberből, politikai és kommunikációs szakértőből, valamint diplomatából állna, akik a WHO irányítása alatt tevékenykednének és a világban bárhol bevethetőek lennének.

bill gates

Gates bírálta a gazdag országokat, amiért a Covid-19 világjárvány során a szegényebb országok oltóanyaggal való ellátása érdekében kevesebbet tettek, mint amennyit ő "várt" és többször követelt is. 

Felszólította a fejlett országokat, hogy egységesen vezessenek be olyan rendszereket, amelyek megakadályoznának egy újabb világjárványt, azzal érvelve, hogy "a túlélésünk [a Covid-19 esetében] részben a jövedelmünktől, a fajunktól és attól a környéktől függött, ahol élünk". 

Kiderült: 

a milliárdos filantróp elképzelései egybecsengenek az általa finanszírozott WHO terveivel egy globális világjárványügyi szerződéssel kapcsolatban, amelyről jelenleg is folynak a tárgyalások, 

hogy "meghatározzák a világjárványok elleni kollektív küzdelem megszervezéséhez szükséges célkitűzéseket és alapelveket".

who

 A "védőoltásokra" vonatkozó

 megállapodás a nemzetközi jog értelmében jogilag kötelező érvényű lenne, felülírná az egyes országok szabályozását, és biztosítaná, hogy a jövőbeni járványkitörések esetén minden nemzet egységesen lépjen fel.

Charles Michel
Charles Michel

A megállapodást először Charles Michel, az Európai Tanács elnöke dolgozta ki 2020 novemberében, majd egy 25 kormányfőből és nem kormányzati szervezetből (NGO) álló csoport 2021 márciusában kiadott, "a világjárvány megelőzéséről és a felkészültségről szóló nemzetközi szerződésre" vonatkozó felhívásában vázolta fel. Kiadványukban kijelentették, hogy egyetlen kormány, de még a WHO-hoz hasonló köz- és magánszféra közötti együttműködés sem képes megfelelően kezelni a jövőbeli világjárványokkal járó problémákat, 

és egy olyan szerződést sürgettek, amely "az Egészségügyi Világszervezet alkotmányában gyökerezik", és amely a meglévő "nemzetközi egészségügyi szabályozásokon" alapul. 

A G7-ek és az Egészségügyi Világközgyűlés gyorsan támogatta is ezt a javaslatot.

Azt a tényt, hogy egy ilyen teljhatalmú szervezetet nyilvános szavazás nélkül hívjanak életre és kényszerítsenek az emberiségre, nem mindenki tudja elfogadni, ilyen például az Egészségügyi Világtanács. A szervezet próbál ellenállni a tervnek, de kérdéses, hogy az utolsó pillanatban szervezett alulról jövő ellenállás képes lesz-e megállítani a WHO mind a 194 tagja által támogatott kényszeroltási programot.