A 20. századig a magyar kopót szinte minden vadászható vadfajra használták. Ha beleolvasunk az elmúlt évszázadok vadászati beszámolóiba, vadászkalandok leírásába, akkor kiderül, hogy egy mindenes vadászkutya. Vadásztak vele bölényre, medvére, vaddisznóra, szarvasra, farkasra, hiúzra, zergére, rókára, nyúlra, sőt még vidrára is.
„Eladó kopókat k e r e s egy bakonyvidéki szenvedélyes vadász, kinek nagy vadásztilosaiban azokat használni alkalma van s e végből 5 — 6 db jó, kitűnő tulajdonokkal biró s olly kopókat kivan vásárolni, mellyek mind apró, mind öreg vadra használhatók legyenek.”[1]
„A vadászsport kedvelőit bizonyára érdekelni fogja a sárosmegyei klembergi[2] vadászatok ismertetése, mely vadászatokon kopók előtt évenkint 40-50 darab vaddisznó és 5-8 medve ejtetik el, nem számítva a nagy számban elejtett egyéb apró és szárnyas vadat. A vadászat tulajdonosa báró Ghillány László, ki saját nagy kiterjedésű erdőságán kívül, még a szomszéd Kassa városi erdők egy részében és más határos községekben bérli a vadászati jogot, és mintegy 25.000 katasztralis holdnyi hegyes és sziklás erdőterületen gyakorolja a vadászatot. Kopófalkája rendesen 15-20 darab, nagyvadra (vaddisznó, medve) különösen betanított és begyakorlott, nagyobbára hosszú-szőrű kopóból áll, mely falka előtt az utolsó 5 év alatt pár száz darab vaddisznó és legalábbis 20 medve lövetett.”[3]
„A kutya, az emberiség e legtökéletesebb hóditmánya talán sehol sem tünteti ki annyira — mondhatom: vitézségét, mint éppen a bozontos és hatalmas medve vadászatán s a minő szívós az üldözésben, olyan határozott és vakmerő a támadásban; az aránytalan nagy állat hatalmas vágásai látszólag csak arra valók, hogy tüzét növeljék s a görgényi kopók között láttam veteránnst, a melynek szemét a medve ütötte ki s azonkivül fején hatalmas forradások tanúskodtak a medveköröm élességéről, mindazonáltal a derék állat alig várta a pillanatot hogy a talpasba beleköthessen."[4]
„A kopómtól e téren épen úgy megkívánom az elegáns, finom, de kitartó munkát, mint a vizslától foglyászat közben. Nálam ez a módszer jobban bevált, mint az előbbi. A kutyám rendesen 4-5 órán át megcsaholja a vaddisznót, annélkül, hogy támadna. A lefolyt esztendőben ózon munkájának eredménye tizenegy terítékre hozott vaddisznó volt, pedig a sertésvad nálunk csak mint váltóvad fordul meg.”[5]
„Második nap a 3 vadász 6 kopó kíséretében ismét megjelent a helyszínén s a kutyák harsány csaholása tüstént jelenté, hogy nem hiába jöttek. A lövészek nem kis csodálkozására alig egy óra alatt 7 farkas jött egy csoportban, a kopók bátran űzték őket, mintha csak a szokott nyulat vagy rókát hajtanák… Tekintetbe véve a vadászat rögtönzöttségét s főkép azt, hogy hajtók nélkül csupán kopók segítségével ment végbe: az méltán a legritkább és legszerencsésebb vadászati események közé sorolható. Kótaj[6] jan. 25. 1858.”[7]
„Milly nagy számmal tanyáznak a farkasok a Nyírben[8], arról tanúskodtak már e lapok is. 1857-ki december közepén az orosi[9] két erdőből négy napi vadászat után kilencz farkast vert föl a kopó, mellyekböl hét el is esett. Különben is alig van jól rendezett hajtóvadászat, hol az apró vadak közé egy-egy farkas is ne vegyülne s föl ne villanyozná az egész vadászközönséget. Néha a legnagyobb zajra sem ötlik ki, többnyire azonban a hajtónak, vadásznak vagy kopónak legelső megsejtésére is elillan.”[10]
„Vittünk magunkkal hét jó kopót is, mellyeket a vidra felkeresésére használhatni véltünk. Csáki uram azonban fitymálva monda, hogy „neki nem kell úri kutya; majd megtalálják az ö kutyái a vidrát.”[11]
„…nem hogy két vidra egy kutyának dolgot ne adna ha szárazon találkoznak, de a 2-3 éves vidra , melly rókányi nagyságú szokott lenni, a közönséges kopót, ha egyedül van, megöli. Ennek példáját láttuk egy vadásznak jókora kopóján, mellyet csak gazdájának hirtelen megjelenése mentett meg a bizonyos haláltól; a vidra maga alá terítette s a kopó már csak bágyadtan vonított, mikor gazdája oda ért.”[12]
„Apám – aki 1798-ban született, és 84 évesem még alig volt ősz hajszála – mesélte, hogy nagyapám (aki 89 évet ért meg) fiatalkorában a gyergyói havasokban bölényre is vadászott. Az ilyen vadászatokon alapvető szerepük volt a vakmerő, erős kopóknak, akik a hatalmas bölényt hajtották, lövésre hozták vagy állították.”[13]
„A fekete kopó mellett ugyanolyan nagy számban tenyésztenek egy színváltozatot, amelyben a vörösbarna szín uralkodik világos jegyekkel és többnyire kisebb-nagyobb fehér mellfolttal. A hegyekben, főleg zergevadászatokon általában ezeket a kis „vörös” kutyákat használják."[14]
„E napokban nagy vadászat, – de nem költséges- tartatott közel fekvő tanyáinkon, hol két róka s több nyúl lett az öldöklő csövek, részint kopók, agarak martalékja. Egy öreg rókát a kopók sehogy sem birtak elfogni, de majd ez is hamar hurokra kerül. Jászberény[15], őszutó 18-kán.”[16]
„Az újszászi[17] kopók szorgalmasan működnek s eddig már tizenöt nyúl és két róka hallalival örvendeztettek meg mindamellett, hogy a nagy hőség, szárazság, s e három nemleges tényezőnek egyéb kedvetlen kísérője a sport virágzóvá tételét gátolá.”[18]
„Talán itt leend helyén a nyíri[19] kopókról is még annyit említeni, hogy ezek is a legjobbak közé tartoznak; van sok és jó kopó, mellyek a róka és nyúl sokasága mellett folytonos gyakorlatban tartatnak; fájdalom, legtöbb esetben a vadászidény rovására.”[20]
„A múlt õsszel egy G. B. úr által rendezett hajtóvadászaton a lemhényi[21] ú.n. Kishavasban egy nagy szarvasbika a hajtók között visszatört, és a megkeríthetése végett nyomban rendezett második hajtás is eredménytelen maradott – noha az mintegy 3–4 órát tartott és 9 drb. kopó is kieresztve lõn.”
A hajtóvadászaton kívül a fennmaradt leírások tanúsága szerint létezett egy olyan vadászati forma is amit agárkopászatnak neveztek. Az ideális terület a mocsaras, tavas síkvidéki helyek voltak. Híres agárkopászok hírében álltak Szabolcs és Bihar megye vadászai. Az ilyen vadászatokon a kopók végezték a kereső, hajtó munkát, míg a lesben álló agarászok a felvert menekülő vadra (rókára) engedtek el az agarakat, akik lefojtották a zsákmányt.
„Mindjárt ősz felé , midőn már jó a rókabőr, megkezdődik reá a vadászat. A vidéki agár- s kopótulajdonosok bizonyos helyen össze jönnek s következőkép működnek :
A társaság meghatározván s nevezvén a tavat, hol a vadászat kezdetét vegye: az agarászok felülnek hátas lovaikra, egy vagy két agarát mindenki pórázon viszi magával s előre megy a kitűzött tóhoz, hol a tavat környező dombok háta megett körben elszórva helyet fognak, úgy hogy a tó széléről tekintve a lovasra, annak csak feje látható, többi testét az előtte lévő domb teteje fedvén el. A felállásnak azért kell igy történnie, hogy a rétből kijövő róka ne igen láthassa az agarászt. Ez utóbbi az egész hajtás alatt lovon ül, hogy bár merre szökjék is ki a róka, rögtön kész lehessen azt az agaraknak bemutatni s űzőbe venni. Ha róka jön az agarászra, az agarakat nem szabad elbocsájtani addig, míg a róka az agarász állását el nem hagyta, olly czélból, hogy az agár a rókát a rétről ki a sík felé kergesse, nem pedig vissza a rétbe. Tudjuk, hogy nem minden agár szereti vagy is meri a rókát megfogni, azért szabály, hogy a két egymáshoz legközelebb álló agarász egymás segítségére ereszsze el agarait. Mihelyt el van fogva, meg is ölve a róka, a nyeregkápába nyakánál fogva kötik fel őt s az agarak ismét pórázra fogatván, újra elfoglalja helyét minden agarász. Ekkor a vadászok eleresztik a kopókat a rét szélén s mert vízben kell sokat járniok, tüzesítésükre pár tircs lövést tesznek. Ezzel megkezdődik a vadászat. A vadászok a rét szélein szintén beállanak pár lépésnyire a nád és zsombék közé, hogy a róka észre ne vegye őket, a kutyákkal járó vadász pedig nem tekintve vizet, sarat, sőt tél felé a jeget sem, bemegy a kutyákkal a rétbe s lövéseivel részint a rókát riasztja fel, részint a kutyákat tüzeli. Kinek e szerep jutott, az valóban megérdemli az estelit és nyugodalmat, mert átázva fázva fáradtan tér haza s emellett nem igen lehet reménye, hogy vadra lőhessen. Agarász és vadász némán áll helyén. Majd nyomra talál a kopó vagy épen fel is visítja a rókát, ekkor dobog mindenkinek a szive. Kire fog a róka menni a vadászra-e, vagy az agarászra ? A kopók csaholásainak itt ott sajátságos hanggal felelnek — kivált a kölyökagarak vonításai. Ugrálnak az agarak a zsinóron, összetekergődzenek rajta; — le kell a lovasnak szállnia, hogy kibontsa a csomót s ismét, ha lehet, fel is ülnie a lóra. Különösen télen, midőn jég és hó van, látni a dombtetőre, mint bujkál a róka a nád és zsombék közt; itt vadászt pillantva meg visszaszökik, onnan agárvisítást hallva hátrafordul, míg végre vagy a vadászoknak sikerül szemügyre venni öt s ekkor elesik, vagy kisiklik lehasalva a föld színéig s fejét leeresztve valamelyik nem látott agarász felé illan. Amint a róka elhagyta az agarászt, mindkét oldalról reá bocsátják az agarakat. Az agár könnyen utoléri a rókát, de kevés agár akad, melly felmenvén a rókához, rögtön annak megfogásához látna. Rendesen előbb a róka farkához kapkod , mellyet a róka — egyenes mentében — igen ügyesen tud jobbra balra forgatni s e farkcsóválás a tapasztalatlan agarat meglehetősen kifárasztja. Bátrabb agár megkapja hátúiról a czombját, mire a róka villámgyorsan fordulva hatalmas harapással felel; illyenkor az agár nagyot ordítva elereszti a rókát s ez esetben jó tova elhúzódik a fogatás. A jó rókás agár azonban beérve a rókát, nem sokat haboz, mit kelljen vele tennie; mellé fut, egy szökéssel nyakon csipi s harapását ekként elháritja magáról, mert nyakszirten tartja a levegőben, mig a többi agár a zsákmány oldalbordáit kíméletlen száj- s agyarszorításokkal illeti. Ezalatt a kopó jóformán reá sem ér a rétből kijönni, mert vagy még e hamar kiszökött róka nyomát hajtja, vagy mint többnyire az eset, más róka nyomával van dolga. Igy miután már biztos a vadász, hogy a rétben több róka nincs, felfogja a kopókat s ballag ismét a szomszéd rét felé, hol már az agarászok előre elfoglalták állásukat.”[22]
[1] Vadász és Versenylap 1858
[2] Kelembér, község Szlovákiában.
[3] Kopózás vaddisznóra és medvére a sárosi erdőkben in. Vadász és Versenylap 1879
[4] Hermán Ottó. Az 1866 augusztus 24-én tartott term. tud. szakgyűlésen
[5] Juran Vidor. Kopójellem (1903)
[6] Kótaj. Nyírségi község Magyarországon.
[7] Vadász és Versenylap 1858
[8] Nyírség. Kistáj az Alföld északi részén, Magyarországon.
[9] Oros, Nyíregyháza része. Nyírségi község Magyarországon
[10] Vadász és Versenylap 1859
[11] Vadász és Versenylap 1858
[12] Havas Sándor: Vidravadászat in. Vadász és Versenylap 1858
[13] Czynk.
[14] Uo.
[15] Jászberény. Alföldi város Magyarországon.
[16] Pesti Divatlap, 1844 nov. 24.
[17] Újszász. Alföldi város Magyarországon
[18] Vadász és Versenylap 1858
[19] Nyírség. Kistáj az Alföld északi részén, Magyarországon.
[20] Vadász és Versenylap 1859
[21] Lemhény. Falu Erdélyben Háromszék vm. (ma Románia)
[22] Vadász és Versenylap 1858
Tőkés Lóránt, Siculus Erdélyi Kopó Kennel