A kopó színe és mérete. A 19. századi sporttenyésztés divatba jövetele előtt a vadászatra használt kutyákat is munkavégzésük, munkabírásuk alapján szelektálta maga a természet, a feladat és részben az ember. A krónikás könyvek rajzaiban fellelhető vadászebek többféle színű és formájú kutyát mutatnak nekünk. Mivel ezen rajzok elnagyoltak és nem megbízhatóak, túlságosan messzemenő következtetést ezekből nem lehet levonni a középkorban használt kopók és agarakat illetően.
Az írott emlékek, majd a későbbi korokban a festmények, rajzok már egyértelműen fekete és sárga kopóról beszélnek. Méretüket tekintve olvashatunk magasabbakról és alacsonyabbakról, rövidebb vagy hosszabb szőrűekről. Talán egyik legkorábbi ismert utalás a kopó színét illetően, Kazinczy tollából való: „Ráth Mátyás, győri evangélikus prédikátor 1780. január első napján kezdé el a magyar újságlevelek kiadását […] Mik valának eddig összejövésink falukon, mint arról űzött discussiók, hogy a sárga kopó-e jobb vagy az a fekete…?”[1]
Czynk Ede az 1890-es évek végén mutatja be részletesen a kopót. Eddigi ismereteink szerint ebben az 1901-ben (post mortem) megjelenő tanulmányában nevezi ezt a fajtát legelőször „erdélyi”-nek. Leírásában az általa ismert kutyákra valamint az ősei által elmesélt 18. századi emlékekre hivatkozik:
"Az erdélyi kopó általában valamivel nagyobb, mint a középmagas kutyák, az átlag marmagasság 60-65 cm. [...] A színük túlnyomórészt bársonyfekete, hol erősebb, hol halványabb sárga jelekkel. Különösen kedveltek a fekete alapszínű kutyák, vörösessárga pontokkal a szemeik fölött, ugyanilyen színnel a pofán és a lábak belső felületén, vagy teljesen vörösessárga lábakkal, azonban tiszta fehér szüggyel. […] A fekete kopó mellett ugyanolyan nagy számban tenyésztenek egy színváltozatot, amelyben a vörösbarna szín uralkodik világos jegyekkel és többnyire kisebb-nagyobb fehér mellfolttal. Mindkét típusnál, a fekete és a vörös kopónál is gyakran előfordulnak a tiszta fehér mancsok. A hegyekben, főleg zergevadászatokon általában ezeket a kis „vörös” kutyákat használják."[2]
„... A közönséges kopó tulajdonságai a következők: középnagyságú, erőteljes, de azért könnyed, hosszúkás termettel bír. Farkát rendesen lelógatva, keresés közben azonban felkunkorítva hordja. Szőre tömött, sima, selyemfényű. Színe fekete, rozsdabarna – sárga foltokkal. Fehér szín többnyire csak mint mellszalag, vagy mint kesztyű fordul elő. Szemük felett szintén igen gyakran kis kerekded sárga folt található. […] A mezei kopónak színe többnyire rozsdabarna, de fehér és sárgafoltos példányai is akadnak. Az erdei kopó nála jóval kisebb, de szebb megjelenésű. Leginkább ez előbbitől rövidebb szőre és fehér foltjai különböztetik meg.”[3]
A 20. század elején a román szaklapok is felfigyelnek a fajtára. 1930-as években több cikk is megjelent a Carpati nevű román folyóiratban a kopóról:
„Az erdélyiek könnyed kutyák voltak, hosszúkás testtel… Méretre kisebbek, mint az ismert kopók, fejük finom vonalú, keskenyedő arcorral, sötétbarna szemekkel, olyan szelíd tekintettel, amely alig találhatók meg más fajtánál. Szőre jellemzően sima, sárgás-vöröses, egyszínű, árnyalat nélküli. Hófehér gallérú, homlokcsíkos, néha a lábszáron levő fehérség határozottan elkülönül és átmenetek nélküli. A fejen levő fehérség lenyúlt az orrnyergen keresztül egészen a fekete orrcimpáig.”[4]
„1910-ben lehetőségem volt beszerezni egy fajtatiszta kopót, akkor még fellelhető volt, és úgy neveztük, hogy: erdélyi kopó. Széles, csodálatosan fejlett melle volt, gyorsaságról árulkodó hosszú lábai, egyenes háta, mély és erős hangja. A háta fekete volt, a hasán és a lábain sötét sárga, a melle sötét sárga fehér csillaggal a közepén. Villámnak hívták, ami románul azt jelenti Trasnet[5].”[6]
„Fiatal koromban kopós vadász is voltam s már gyerekkorban vaddisznós kopók vettek körül, még pedig nem akármilyenek, hanem az egész Felvidéken[7] híresek. Ezek a kopók feketék voltak, lábuk a combukig barnák, pofájuk is barna és a hasaljuk ugyancsak barna volt. Volt köztük erős csontozatú és filigrán kistestű is, általában azonban közepes nagyságú és csöppet sem nehézkes, lompos, hanem fürge, könnyed járású és mozgású kutyák voltak.”[8]
A 20. századra a hagyományos kopózást elavult vadászati módnak kezdték tartani. A megváltozott birtokrendszer, az új vadászati törvények nem segítették elő e szilaj kopófajta népszerűségének növekedését. „A kopó azért fajult el, mert nemcsak nem tanítottuk, hanem ellenkezőleg: kívántuk tőle, hogy minél szilajabb legyen, s ezért kell pusztulnia a modern felfogás szerint – vagy áthasonulnia – mert idomíthatatlan, és vadságával már nem illik bele abba a korba, amelynek mottója: az legyen a vadász legfőbb törekvése, hogy a vadat ápolja és védje” idézi az 1920-as évek kutyaszakértőjét tanulmányában Tóth Zsigmond. Használata a nehezen megközelíthető nádasok, mocsaras helyek, vagy a nagyobb és összefüggő erdőségekre kezdett korlátozódni. A kopó kedvelők belátták, hogy ezen ősi fajtájuk csak akkor marad meg, ha megváltozik és igazodik a kor vadászati elvárásaihoz. Így az 1910-es években felmerült a magyar kopótenyésztők körében, hogy az állományukat az akkor még Osztrák-Magyar Monarchia déli tartományaiban fellelhető szerbiai és boszniai kopókkal frissítsék, mivel ezeket találtak a legjobb munkabiroknak.[9] Ötvös Balázs kinológus 1916-ban felhívást is intéz a magyar kopókedvelőkhöz mondván, hogy: „Vegyük észre a tenyésztés körül elkövetett hibákat, és irtsuk ki belőle racionális tenyésztéssel, amit eddigi kontárkodásunkkal beleoltottunk. Itt-ott akad még egy-egy nemes formájú, elég tisztán tenyésztett kopónk. Ezeket fordítsuk tenyésztésre, és a most megreformált Országos Ebtenyésztő Egyesület segítségével, amely feladatául tűzte ki a vadászebtenyésztés rekreációját is, konstruáljuk meg a jövendő magyar kopót is”. [10]
A tervszerű tenyésztést azonban a két világháború derékba törte. Jó néhány évtizeddel később, az 1960-as években sikerül az elindított folyamatot újra kezdeni. Magyarország területi veszteségeivel az állomány jelentős része a szomszédos államokba kerül. A hatvanas évekre a Magyarországon maradt kopóállomány elenyésző lett, ezért a fajta felélesztéséért Erdélyben is megindul felhasználható egyedek utáni keresés. Többek között, dr. Györffy Lajos, Fodor Tamás, dr. Tóth Zoltán, dr. Kelemen Atilla, Bogdán Imre fajtamentő munkáiknak köszönhető e magyar vadászkutyafajta megmaradása. Több helyről származó tenyészpéldányok bevonásával dr. Anghi Csaba és dr. Szederjei Ákos irányítása alatt indult meg a fajta reneszánsza. Az 1990-es évek változásai után 2004-ben a Magyar Országgyűlés nemzeti kincsnek, védett őshonos háziállatnak nyilvánította az erdélyi kopót.
[1] Kazinczy.
[2] Czynk.
[3] Tóth.
[4] Pop Ionel. Carpați, 1930.
[5] A szerző tévesen forditja a magyar „villám” szót, ami románul „fulger” lenne a „trasnet” (dörgés) helyett.
[6] A. Popovici. Carpati, 1938.
[7] Történelmi eredetű magyar tájnév, amely ma Szlovákia déli, magyarok lakta részének felel meg
[8] Vadászújság, 1942. október 5.
[9] Tóth Zsigmond: Kopók hajdanán 2o11
[10] Tóth Zsigmond: Kopók hajdanán 2o11
Megjegyzések és felhasznált irodalom:
[1] Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete 1759-18o4
[1] Nyárád. Folyó Erdélyben, Maros-Torda vm. (ma Románia)
[1] Vadász és Versenylap. Csütörtök, martius 31. 9. SZ. Harmadik évfolyam 1859
[1] Tofaeus Dobos Mihály református püspök (1624-1684), I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem udvari papja 1665-töl haláláig.
[1] A Szent Soltarok resolutioja, Es azoknak az Erdelyi Fejedelmi Evangelica Reformata, udvari szent ecclesiara, lelek és igassag szerint valo szabasa. Kolosvár, 1683. (Prédikácziók, melyeket Tisza-Ujhelyi István és Óvári Keszei János, Bornemisza anna fejedelemasszony iródiákja, hallás után leirtak és nyomtatás alá bocsátottak.)
[1] II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) Erdély fejedelme.
[1] Ujfalvy Sándor (Kackó, 1792 - Kolozsvár, 1866): földbirtokos, vadászati szakíró, emlékíró.
[1] in. MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI EMLÉKEI AZ 1896. ÉVI EZREDÉVES ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSON
[1] Bonchida. Község Erdélyben, Szolnok-Doboka vm. (ma Románia)
[1] Kőváry László: A millennium századában Erdélyben kihalt főúri családok s visszaemlékezés végső sarjai szereplésére.19o1
[1] Újfalvi Sándor – Az erdélyi régibb és közelebbi vadászatok és vadak. Újfalvi Sándor öreg vadásztól 1854. évben.
[1] Marosvécs, község Erdélyben Maros-Torda vm. (ma Románia)
[1] Székelyfancsal, község Erdélyben Udvarhely vm. (ma Románia)
[1] Uo.
[1] Cibles vagy Széples hegység a Keleti Kárpátokban.
[1] Sinkorán. A francia chien-courant (ejtsd sin-kourán) szóból, ami falkakopót jelent.
[1] Thomboy (Angol kopó lővadászaton) in. Vadász és Versenylap 1858
[1] Thomboy, hires importált angol falkakopó az 185o-es években.
[1] Uo.
[1] Uo.
[1] Vadász és Versenylap 1876.
[1] Vadász és Versenylap 1877
[1] Tóth Zsigmond: Kopók hajdanán 2o11 in. www.kutya.hu
[1] Vadász és Versenylap 1858
[1] John Paget (18o8-1892) angol származású nemes, aki miután feleségül vette Wesselényi Polixéniát Erdélyben telepedik le.
[1] Vadász és Versenylap 1905.
[1] Történeti földrajzi régió, amely az itáliai félszigettől keletre eső Földközi tengeri térséget jelöli (Görög partvidék, Szíria, Libanon, Izrael, Palesztina, Jordánia, Egyiptom).
[1] Vadászkutya
[1] Kopózó
[1] Kopó
[1] A magyar kopó szó román megfelelője: căpău (ejtsd: kápou)
[1] Czynk Ede: Az erdélyi kopó. in. Waldmannsheil! 1901 (post mortem)
[1] Tóth Zsigmond: Kopók hajdanán 2o11
[1] Történelmi eredetű magyar tájnév, amely ma Szlovákia déli, magyarok lakta részének felel meg
[1] Vadászújság, 1942. október 5.
[1] Vadász és Versenylap 1858
[1] Kelembér, község Szlovákiában
[1] Kopózás vaddisznóra és medvére a sárosi erdőkben in. Vadász és Versenylap 1879
[1] Hermán Ottó. Az 1866 augusztus 24-én tartott term. tud. szakgyűlésen
[1] Juran Vidor. Kopójellem (1903)
[1] Kótaj. Nyírségi község Magyarországon.
[1] Vadász és Versenylap 1858
[1] Nyírség. Kistáj az Alföld északi részén, Magyarországon.
[1] Oros, Nyíregyháza része. Nyírségi község Magyarországon
[1] Vadász és Versenylap 1859
[1] Vadász és Versenylap 1858
[1] Havas Sándor: Vidravadászat in. Vadász és Versenylap 1858
[1] Czynk.
[1] Uo.
[1] Jászberény. Alföldi város Magyarországon.
[1] Pesti Divatlap, 1844 nov. 24.
[1] Újszász. Alföldi város Magyarországon
[1] Vadász és Versenylap 1858
[1] Nyírség. Kistáj az Alföld északi részén, Magyarországon.
[1] Vadász és Versenylap 1859
[1] Lemhény. Falu Erdélyben Háromszék vm. (ma Románia)
[1] Vadász és Versenylap 1858
[1] Kazinczy.
[1] Czynk.
[1] Tóth.
[1] Pop Ionel. Carpați, 193o.
[1] A szerző tévesen forditja a magyar „villám” szót, ami románul „fulger” lenne a „trasnet” (dörgés) helyett.
[1] A. Popovici. Carpati, 1938.
[1] Történelmi eredetű magyar tájnév, amely ma Szlovákia déli, magyarok lakta részének felel meg.
[1] Vadászújság, 1942. október 5.
[1] Tóth Zsigmond: Kopók hajdanán 2o11
[1] Tóth Zsigmond: Kopók hajdanán 2o11
Tőkés Lóránt, Siculus Erdélyi Kopó Kennel