Erdély.ma
2021-04-22 csütörtök, Csilla, Noémi keresés

Adatközlésre kötelezik az RMDSZ-t – Pert nyert az Átlátszó Erdély

Ilyés Zsolt ügyvéd (jobbra) és Sipos Zoltán a kolozsvári Igazságügyi palota előtt

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fellebbezésének hiányában jogerőssé vált a Kolozs Megyei Törvényszéknek az a decemberi ítélete, amely bizonyos gazdálkodásával kapcsolatos adatok kiadására kötelezte a szövetséget – közölte a felperes Átlátszó Erdély blog.

Az RMDSZ-t a blogot működtető egyesület perelte be, miután a szövetség elutasította, hogy a gazdálkodására vonatkozó részletes információkat közöljön. A portál azt szerette volna megtudni, hogy mire költötte a szövetség azt a mint­egy 28 millió eurónak megfelelő összeget, amelyet az az utóbbi hat évben az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselőjeként kapott a román költségvetésből.

A törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t, hogy közölje a tulajdonában álló ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől, mikor, mennyiért vásárolta őket, közölje a bérelt ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől mennyiért bérli őket. A törvényszék ítélete szerint a szövetségnek az ingatlanokra fordított karbantartási költségekről is számot kell adnia, valamint arról, hogy 2009 óta milyen képzőművészeti alkotásokat vásárolt, kiktől és mennyiért.

Székely Hírmondó