Képtalálat a következőre: „Kanyadi Sandor”

Fotó: pim.hu

Most, hogy örökre eltávozott közülünk, elemi erővel törnek fel belőlem a Kányádi Sándorhoz fűződő személyes élményeim. Ezek egyike végérvényesen beleégette magát a tudatomba, és kapaszkodót nyújtott életem nehéz pillanataiban, ezért közkinccsé teszem.

Hallgatásba burkolózva zötyögtünk egy rideg vonatfülkében Kolozsvár felé. Nagyenyedre érve azonban önként vállalt némaságunk is véget ért, mert iskolánk látványának a hatására felbuzogtak belőlünk az emlékek. És ezekből bőven akadt, hiszen Pisti barátom nyolc, jómagam pedig öt évet töltöttem a Bethlen Gábor Kollégium falai között. Egyetlen útitársunk, egy jóságos mosolyú, középkorú férfi, fel-felcsillanó szemekkel ugyan, de szótlanul követte szenvedélyes és olykor merész hullámokat csapó társalgásunkat. Ennek folyamán pedig az is kiderült, hogy a műszaki egyetem hallgatói vagyunk, lázadunk a kommunista diktatúra ellen, és aggódunk népünk sorsa miatt.

Már látszottak Kolozsvárnak abban az időben csak pislákoló fényei, amikor bemutatkozott, és mulasztását gondolkodásmódunk, világképünk, valamint érzelemvilágunk megismerésének a szándékával indokolta. Így tudtuk meg, hogy személyében Kányádi Sándort tisztelhetjük, aki a rohamosan gyengülő Márton Áron püspöknél rótta le tiszteletét Gyulafehérváron. Amint utólag kiderült: az utolsó órában, mert a szentéletű férfiút másnap magához szólította az Úr.

Miután a vonatról leszálltunk, hosszasan elbeszélgettünk Székelyföld hűséges fiával. Reménykedő és bizakodó volt a jövőt illetően. Akkor és ott megfogalmazott véleménye szerint ugyanis addig nem tűnik, nem tűnhet el az erdélyi magyarság, amíg elkötelezett, hittel és nemzettudattal megáldott értelmiségi réteget tud kitermelni magából.

Éppen ezért a lelkünkre kötötte, hogy soha ne térjünk le a számunkra kijelölt és általunk felismert útról. Hogy legyünk mindig nemzetünk megfontolt és bátor szószólói, valamint képviselői, de ugyanakkor védelmezői is, ha a helyzet ezt úgy követeli. Hogy az utánunk jövőknek is adjuk át a bennünk kavargó érzelmeket és gondolatokat.

1980. szeptember 28-at írtak.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük