Fotó: index.hu/MTI

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását – tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát.

Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást – amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el – három szempontból vizsgálta meg.

Elsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.

Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy számos országban – például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország – a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű.

Harmadszor megvizsgálta, hogy a munka törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország négy és félmillió munkavállalóját, csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák.

A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni; a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók; nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

"Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését" – olvasható az államfő nyilatkozatában.

Áder János hangsúlyozta: "a munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen".

"Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok!" – zárul a köztársasági elnök nyilatkozata.

MTI

Elnöki nyilatkozat a Munka Törvénykönyvének módosításáról

A Munka Törvénykönyvének módosítását – amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el – három szempontból vizsgáltam meg.

Elsőként megállapítottam, hogy a módosítás nem ütközik az Alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható.

Másodszor összevetettem az új túlóraszabályozás rendelkezéseit más európai országokéval. Megállapítottam, hogy számos országban (például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország) a túlóra mértéke a magyarországival megegyező, vagy azt meghaladó mértékű.

Harmadszor megvizsgáltam, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország 4 és fél millió munkavállalóját. Csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák?

Megállapítottam:
– a Munka Törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni;
– a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja;
– a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól;
– a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók;
– nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak.

Mindezen szempontok alapján a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését.

A Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.

Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke