Áder János köztársasági elnök (b) és felesége, Herczegh Anita regisztrál a Minority SafePack honlapján, ahol aláírta az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést 2018. március 2-án. A 2012-ben útjára bocsátott javaslat célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita aláírta a Minority SafePack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést pénteken Budapesten.

A 2012-ben útjára bocsátott javaslat célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak. A kezdeményezéssel akkor foglalkozik érdemben az Európai Bizottság, ha 2018. április 3-ig összesen több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az Európai Unió legalább hét tagállamában.

Csáky Csongor, az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára az államfővel történt találkozása után közölte: Európában ezidáig mintegy 750 ezren látták el szignójukkal a kezdeményezést; ebből 300 ezerre tehető a magyarországi támogatók száma.

Elmondta: a kisebbségek európai szintű jogvédelme annál is inkább fontos, mert minden tizedik uniós polgár, vagyis 50 millió ember kisebbségi sorban él. A kisebbségek nyelve és kultúrája pedig érték, amelynek védelme összeurópai ügy – fűzte hozzá.

Áder János köztársasági elnök (b) és felesége, Herczegh Anita fogadja Csáky Csongort, a Minority SafePack elnevezésű európai kisebbségvédelmi kezdeményezést Magyarországon felkaroló Rákóczi Szövetség főtitkárát a Sándor-palotában 2018. március 2-án. Az államfő és felesége aláírta a 2012-ben útjára bocsátott javaslatot, amelynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Megfogalmazása szerint miközben az EU védi az őshonos növényeket és állatokat, az őshonos kisebbségek számára nem nyújt európai szintű jogi védelmet. Ebben a helyzetben karolta fel európai polgárok egy csoportjának kezdeményezését az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és szervezte meg az európai jog által szabályozott aláírásgyűjtést – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint ezidáig Bulgáriában, Horvátországban, Lettországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában gyűlt össze a kvótának megfelelő számú aláírás. Végül arra kért mindenkit, hogy támogassa szignójával a kezdeményezést.

A dokumentumot elektronikusan a jogaink.hu weboldalon, papíralapon pedig a postahivatalokban lehet aláírni – mondta Csáky Csongor.

MTI