Áder: mindig tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart! (VIDEÓ!)

MTI Fotó: Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnök azt kívánta újévi köszöntőjében, hogy legyen erőnk mindig, minden helyzetben tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart.

Az államfő az Újév első perceiben a közmédiában sugárzott beszédében minden jóakaratú embernek, minden magyarnak, a nemzet minden polgárának boldog új esztendőt kívánt, mindenkinek, aki szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja “széles e hazában”.

Áder János bizakodásra okot adó új esztendőt kért az elesetteknek, a segítő kezet nyújtóknak, a szárnyaikat próbálgatóknak. Reményeiket valóra váltó új esztendőt kért az új álmok megálmodóinak, az okos terveket kovácsolóknak, a hitet másokban is táplálóknak. Békés új esztendőt kívánt az elnök a járt úton haladóknak, és a járatlan utat választóknak, az áldozatot vállalóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek, mindenkinek, aki “másokkal együtt vagy éppen magányosan ünnepelve a szeretteire gondol”.

A köztársasági elnök szerint az új év első perceiben elhangzó jókívánságok sokasága bizonyítja, hogy természetes vágyunk legjobb énünkkel fordulni a másik felé.
Kiemelte: mindenki azt szeretné, ha családjával, barátaival osztozna a szeretetben, az új év örömében, a reményteli bizakodásban.

“Bármiben hiszünk, bármilyen célok vezérlik életünket, ilyenkor nem fukarkodunk egymásnak újra és újra sikert, boldogságot kívánni. Őrizzük meg e pillanat varázsát az egész esztendőben!” – kérte az elnök.

Áder János hangsúlyozta: rajtunk múlik, hogy az első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből mennyi marad velünk a folytatásra. “Tudunk-e azzal a bizalommal fordulni embertársainkhoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén? És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi – új célokat tűzünk magunk elé? Tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk-e barátaink, munkatársaink, szomszédaink felé?” – tette föl a kérdéseket a köztársasági elnök.

Hangsúlyozta: bár sokfélék vagyunk, összekötnek minket Kölcsey Ferenc sorai, amelyekkel mindannyian jókedvet, bőséget és “víg esztendőt” kérünk magunknak, egymásnak, hazánknak.

Áder János bölcsességet kívánt a személyes döntésekhez, közös választásokhoz. Azt kívánta, hogy legyen erőnk mindig, minden helyzetben tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart. Alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt kívánt a nemzet valamennyi polgárának.

Az államfő Assisi Szent Ferenc gondolataival zárta beszédét: “szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van. Megbocsátás, ahol bűn. Egyetértés széthúzás helyett, Legyen igazság, ahol tévedés van, És öröm ott, ahol ma szenvedés. Sötétség helyén hit legyen!”

A köztársasági elnök köszöntőjét Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre.

MTI

 

14 hozzászólás

  1. Zsolt

    Boldog Uj Evet kivanok mindenkinek 🎉🎉🎉

    Válasz
  2. Sorok-Soros

    Boldog Uj Evet minden embernek a foldon. Bekesseget oromot,tiszteletet egymasirant ahogy az Enok ur mondta. Remelhetoleg sokan magukeva teszik es nemcsak az ujevi megszokott mondasnak marad.

    Válasz
  3. antal m.

    Számomra nagyon helyes és szép Újévi köszöntő!
    isten éltesse!

    Válasz
  4. Mikulás

    “Alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt kívánt a nemzet valamennyi polgárának.”

    Szaniszló Ferenc akinek Táncsics-díját visszavonták, akit az Echo TV-től kirúgtak, Chrudinák Alajos legméltóbb tanítványa ugyanazt az üldöztetést szenvedi amit Chrudinák szenvedett az SZDSZ és az MSZP regnálása alatt. Chrudinákot munkanélkülivé tették, nem alkothatott a nemzet számára. Most pedig Szaniszló Ferenc munkanélküli, de azért Áder János bizakodva kíván alkotó energiát, teremtő nyugalmat minden magyarnak – kivéve persze Szaniszló Ferencnek, mert számára nincs hely, alkotni, egyetlen TV csatornánál sem ebben a magyar hazában.
    Raffay Ernő és a Trianoni Szemle folyóirat, ők se érdemelnek évi 10-15 millió forintos támogatást, amikor a 2o19-es zsidó olimpia, ahol magyarok nem versenyezhetnek csak zsidók, az Budapesten lesz megtartva és több mint 40 MILLIÁRD forint támogatást kapott. De azért kívánjunk teremtő nyugalmat és reményteli jövőt Raffay Ernő alkotó energiái számára is. Pénzt egy vasat se kapott, hogy alkothasson vele, érje be a jó kívánságainkkal.
    Hasonló képpen a Magyarok Világszövetsége, alkossanak ők is a semmiből, mert állami támogatást ők se kapnak. Ők, akik az elszakított magyarok állampolgárságának visszaadását megálmodták és síkra szálltak érte, és akik most nemzeti konzultációt indítottak a Trianoni Diktátum nemzetközi jogi fórumokon való megtámadása érdekében. Szóval ők se elég jók erre a mai magyar kormány támogatására.
    Aztán ott van László Petra, akit a cukisodott Jobbik lapátra tett az N1TV-től, és akit a Fidesz kormány nem védett meg amikor a muzulmán szélsőségesek fatvát adtak ki a megölésére, az európai és amerikai hírügynökségek pedig azt hazudták, Petra rúgta fel szegény szíriai tömeggyilkos “menekültet” aki a rendőrök elől futott, hogy törvénytelenül lépjen be Magyarországra. Hála Istennek, ő legalább azóta ismét állást talált az Echo TV-nél, de az szégyen gyalázat, hogy a magyar kormány nem állt ki érte a nemzetközi rágalomkampány idején.
    Kívánjunk biztonságos és reményteli jövőt Budaházy György és társai számára is, elvégre nemrég kiengedték az utolsó ártatlanul meghurcolt Hunniás magyart is a börtönből, most már “csak” házi őrizet alatt vannak, nem tudnak munkát vállalni és családjukat eltartani, még az utcára sem tudnak lemenni sétálni gyerekeikkel amikor jól esne nekik, mert őket a zsidó maffia koholt vádak alapján terroristává nyilvánította és a zsidó maffia bírói 8-13 évig terjedő börtön büntetésekre ítélték. Persze őket éppen az ékesszóló Áder János köztársasági elnök kellene, hogy közkegyelemben részesítse, Orbán Viktor kabinetje pedig a hazug bírókat kellene lecsukassa helyettük, de hát a bírók zsidók, Budaházyék pedig magyarok.
    Nem baj, kapott viszont elnöki közkegyelmet Orbán Viktor cigány nemzettársa, aki városon belül 180 km/órás sebességgel hajtott és halálra gázolt egy köztiszteletnek örvendő magyar pedagógust. Orbán a cigány kihúzta a bajból a cigány gyorshajtó-halálos gázolót, de a magyar Budaházy társaság zsidó parancsra “terrorista” és ott pusztulhat börtönben, meg házi őrizetben, hiába ártatlanok.
    S ha már terroristákról beszélünk, ne feledjük a saját kézdivásárhelyi székely magyar “terroristáinkat”, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Kívánjunk nekik biztonságos és reményteli jövőt, mert az RMDSZ ugyan nem állt ki értük, sőt tudtommal a Fidesz-kormány sem. Értük csak Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina álltak ki.
    Rosszul áll a szénánk, mert az álmagyar Fidesz és a cukisodott, Novák Elődöt hátba szúró Jobbik közül nincs kire szavazni, idehaza pedig ugyancsak nincs kire, mert az RMDSZ olyan amilyen. Van néhány igaz magyar, akik küszködnek a nemzetért, magukra maradva, a nagy pártok és a kormány támogatása nélkül. S aztán ott még a kuruc, akiknek a betiltatását a Fidesz-kormány még Amerikában is megpróbálta, a Fidesz-kormány az amerikai kormányt kérte, hogy tiltsák be a kuruc hírportált és töröljék el a szerverüket az internetről, de szerencsére nem sikerült. Kívánjunk Boldog Új Évet a Kuruc-nak is, meg csak úgy halkan és félve súgom, az Ermának is, de nem mondtam semmit, azt is halkan mondtam, nehogy az Erma ellen is fellépjen valaki.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      MIKULAS,NE Huzzon parhuzamot az Erma es a Kuruc kozott. Maradjon csak ott Amerikaban a Kurucoknal. Ott olyan szinvonalon tajekoztatjak,es tajekozodnak az emberek,mint amilyen maga. Az dicseretes,hogy az Erma szohoz engedi az olyan alakokat is mint maga,hogy az olvaso kozonseg lassa azt is hogy ilyen emberek is elmondhatjak a velemenyuket. Azonban azt is kell lassa,hogy nincs egyetlen beiro sem aki a velemenyeit alatamasztja,vagy magaeva teszi. Ugyhogy egyedul vergodik mint a teknosbeka amelyiket hatara forditottak,es kapalodzik,de nem kepes felemeledni,megfordulni. Azert irja csak tovabb az agyszulemenyeit,mert biztos,hogy jobban erzi magat utanna. Azert maganak is kijar a hagyomanyos Boldog Uj ev,hiszen mindig kell legyen remeny a felepulesehez.

      Válasz
      • Nyilas

        Soros úr.
        Írása által inspirálva belenéztem ennek a “borzalmas szennycsatornának” a a mai termékébe.
        .
        Első cikke egy írás Michael Bergtől a Chabad Lubavics zsidó mozgalomról.
        Michael Berg maga is tagja volt ennek a vallási csoportosulásnak.
        Másik cikk Asszad kormányátalakitásáról szól MTI hír.
        Harmadik szintén MTI hir, egy budapesti cserbenhagyásos balesetről.
        Negyedik, Hering József írása Kazár Lajos professzorról. (nem tudja ki volt Kazár professzor ugye. Nem az ön hibája, tettek érte az ön tanítói, hogy más se tudja.
        Olvassa el a kurucon a cikket.
        Ötödik egy cikk egy palesztin 16 éves lány letartóztatásáról, idézve a Haarec izraeli napilapot. Szintén Hering Józseftől.
        Hatodik két fénykép Bécs első szülött újévi babájáról, a kis Aselről, akinek a 888 sietve kívánt jó egészséget, szüleinek sok boldogságot.
        Hetedik MTI hír, az iráni tüntetésekről.
        Nyolcadik MTI hír, a brazíliai börtönlázadásról.
        Kilencedik MTI hír, amely arról tudósít, hogy az EU és Nagy Britannia már megint jogosultnak tartja magát beleszólni Irán belügyeibe.
        Hát borzalmas egy szennyláda ez a korucinfo

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves Nyilas, a tisztelt Joe Soros úr, a Kuruc.infot soha se olvasta, csak hallott róla a tisztelt h.T.-től, a tisztelt Mikulástól, a tisztelt SZDSZ-től, a tisztelt MSZP-től, a tisztelt fidesztől stb. Nem mondom, de a kurucinfó is tele volt/van megélhetési szennyládákkal: Tomcat, Csanád, és egyéb barommal. Legújabban Vona tekergeti a megalapítok nyakát. Elnézést a zavarásért.

          Válasz
          • Nyilas

            Tisztelt Tóduz úr.
            Nem a kurucinfó, hanem az életünk van tele ezekkel a megélhetési “szennyládákkal” A kurucinfo, mint minden más hírcsatorna is, csak közvetíti, mint ahogy közvetíti más egyéb barom, vagy gazember megnyilvánulásait is, nevezzék azt Tomcat-nek, Csanádnak, Vonának,Gyurcsánynak, Farkas Flóriánnak, és sorolhatnám tovább. ( Az erdélyieket meg meghagyom önnek).
            A hozzászólók meg olyanok amilyenek. A kurucon is, meg máshol is. Akár itt az ermán is. Mindenki az intelligenciája szerint állít ki magáról bizonyítványt a hozzászólásával.
            Sokkal primitívebbeket ott sem nagyon olvastam, mint mondjuk a Sajtóklubb, vagy újabban a Bayer-show adásaiban hallani

          • Sorok-Soros

            Semmi ketsegem afelol,hogy Nyilas ur Csak azt olvassa ki akarmibol,ami az O vilaglatasat erositi. Felsorol semmitmondo cimeket a hirekrol,de a tartalmat,,hat arrol nem cseveg,vagy ha igen ami olyan amit O szeret azt felnagyitja,ami nem felel meg azt pedig bagatelizalja. Semmi ujat nem mond,legalabb is szamomra.

          • Sorok-Soros

            Toducz ur. Nem tudtam,hogy telepatikus kepessegekkel is rendelkezik. De csak probalkozik,ugyanis folgalma sem lehet arrol,hogy mirol,honan olvasok. Nincs szuksegem senki a felsorolt forrasok,(amit felsorolt) zagyvalekabol hogy abbol szerezzek ismereteket. Azoknal tobb forras bol informalodhatok minden teren tobb nyelven is. Nem, nem vagyok a kuruc info mindennapi olvasoja,mert kar vesztegetni az idot olyan termekek olvasasaval. Ha valaki tenyleg barmirol erdeklodni akar akkor van eleg,elismert hiteles forras a vilagon ahonnan ertelme van olvasni,ugy a mindennapi dolgokrol,ugy mint a tortenelemrol,amiben sokan az itteni beirok eloszeretettel hivatkoznak a szakertelmukre. Altalaban mindig mellefognak.

          • Tóducz

            Kedves Soros Joe, azért az Ön műveletlenségét nem lehet egy napon emlegetni Nyilas úr műveltségével!!!!!!

        • Mikulás

          Tóducz Úr, elkerülhetetlen, hogy szemét alakok mindenhova megpróbáljanak beférkőzni, vagy esetleg ingatag lelkűek árulást kövessenek el. Jézust is elárulta saját tanítványainak egyike, a Karióti Júdás. A múltkor a MIÉP-ről olvastam, hogy be-ejtőernyőzött oda két alak akik korábban Fidesz vonalon futottak. Ez a két alak egy ideig úgy tett mintha komolyan a MIÉP-et akarná szolgálni, aztán hamarosan vezető pozíciókra pályázott mindkettő, meg is kaparintottak megye-szintű vezető pozíciókat, s utána rögtön támadásba lendültek a régi tíz-húsz éves MIÉP tagok ellen, ezek a tejfelesszájú jöttmentek, ejtőernyősök, akik 2-3 éve jöttek át a Fidesztől a MIÉP-be.
          Tehát nyilvánvaló, hogy lesznek olyan szabotőrök is, akik éppen a Kuruc vagy a Jobbik berkeibe férkőznek be, hogy belülről buktassák meg a Kurucot, Jobbikot. Szegedi Csanád ilyen szabotőr lehetett, beépített tégla aki lebukott, és lehet, hogy Vona Gábor is TÉGLA. SZABOTŐR.

          Válasz
    • hÍMES TOJÁS

      Mikulás 2018-01-01-n 15:02 Áder Jánosnak semmi köze nincs Szaniszló Ferenchez.
      Még kevésbé Szaniszló sorsához.
      Tehát MIKULÁSon ismét úrrá lettek a kényszerképzetei.

      Válasz
  5. Tóducz

    Rövid, szolid, tömör, korrekt, érzelgősségtől mentes mondanivaló volt.

    Válasz

Hagy egy Válaszot antal m.-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük