Forrás: digi24.ro

Valóban gyengült a lej január elseje után, de nem annyit, hogy az aggodalomra adjon okot – mondta el a Digi 24 műsorában Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) stratégiai tanácsadója.

„A könyvekben az áll, hogy a nemzeti valuta 4-5 százalékos gyengülése teszi indokolttá a jegybank esetleges közbelépését. Nálunk a lej 0,6%-ot gyengült az euróhoz képest. (...) Ez így történt a régióban is, mert nem vonatkoztathatunk el a környezetünktől, a forint is gyengült a hónap közepén. (...) Tudni kell, hogy a változás nem elsősorban az úgynevezett kapzsisági adó miatt következett be, hanem a kereskedelmi hiány miatt, hogy tudniillik tavaly Románia minden hónapban egymilliárd euróval többet importált, mint amennyit exportált. Azért importálunk ilyen sokat, mert a fogyasztási igényeket nem elégíti ki a belföldi piac” – magyarázta a szakember.

A Román Nemzeti Bank (BNR) által pénteken közzétett árfolyam szerint egy euró ára 4,6975 lej. Ez 0,85 banival, azaz 0,18 százalékkal több, mint csütörtökön volt.

Teret vesztett a lej az amerikai dollárral szemben is, a csütörtöki 4,1126 lejről, pénteken 0,66 banival (0,16%-kal) nőtt, 4,1192 lejre emelkedett az amerikai valuta értéke.

A svájci frankhoz képest viszont erősödött a lej, pénteken egy svájci frank 4,1441 lejt ér, míg az egy nappal korábbi árfolyam 4,1553 lej volt.

Egy gramm arany 0,92 banival, azaz 0,54 százalékkal kerül kevesebbe, a csütörtöki 171,1534 lejről pénteken 170,2283 lejre csökkent az ára.

Agerpres