x-default

Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont minden évben csatlakozik a magyar nyelv napjának méltó megünnepléséhez. A székelyudvarhelyi kulturális központ idén is társult a G. Egyesület kamarazenei fesztiválja programjához egy zenés irodalmi műsorral, Földes László önálló előadóestjével.

Az Ady-emlékévben a budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő, A föltámadás szomorúsága című, 2014 áprilisában bemutatott előadást Vidnyánszky Attila rendezte, a zenei aláfestést Fekete-Kovács Kornél jegyzi. A verses-zenés összeállítást Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal Szent István-termében november 13-án szerdán 20 órától mutatják be.

100 évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el a 20. század egyik legnagyobb magyar költője, Ady Endre. Ennek jegyében nyilvánították ezt az évet Ady-emlékévnek. A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezen a napon a figyelem központjába kerüljön kulturális örökségünk és nemzeti identitásunkat jelentő ékes anyanyelvünk. 2015 óta ez a nap Romániában is a magyar nyelv ünnepe lett hivatalosan.

„Mára lassan az elviselhetetlenségig jutott hazánkban a gyűlölködés, amit a média és a politika kézenfogva gerjeszt. Ez engem nagyon zavar! Korábbi előadóestjeimen, lemezeimen reagáltam már a saját koromra, mindig az ember helyét és felelősségét boncolgattam. Mindig válaszokat keresek – ezúttal Adyn keresztül teszem ezt, vannak ugyanis olyan Ady-versek és -publicisztikák, amelyeket mintha ma írt volna. Nem Ady-körképet szeretnék azonban adni! Azokat a verseket és szövegeket mondom el, amelyekben megmutatkozik az útja végéhez közeledő férfi nem lankadó felelősségű, harcos, ostorozó hazaszeretete Európa közepén, viszonya a múlthoz, a történelemhez, sorstársaihoz, a Nyugathoz, valamint hálás emlékezése elmúlt szerelmekre, álmokra és reményekre…” – vallja az előadás kapcsán Földes László Hobo,  Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapító tagja és énekese.

A székelyudvarhelyi előadásra a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A magyar nyelv napjára a Forrásközpont által szervezett esemény partnerei Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a G. Egyesület. Az esemény támogatója az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, illetve a Hotel Küküllő.

Földes László ezzel az előadással Hargita más településeire, Gyergyószárhegyre és Csíkszeredába is ellátogat november 14-én és 15-én.

Lőrincz Ildikó
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont

3 hozzászólás

  1. Dobai

    Túl sok az Ady! Erdély legnagyobb költőjéről és egyben
    magyarjáról Reményik Sándorról soha nem emlékezik meg
    senki. Legalábbis erről nem lehet hallani.

    Válasz
    • Dobai

      Mi nem búcsúzunk…..

      Reményik Sándor emlékére

      Mester mi tőled nem búcsúzhatunk,
      Nem mondhatunk el érted egy imát,
      Több voltál mint egy építész fia,
      S nálad több senki más.
      Te pattintottad fel lelkünkben,
      Azt a “legbelső szobát”,
      Melyben egyik szív átveszi
      A másik ritmusát.
      Te lobbantottad lángra ott bent
      Azt a kis izzó parazsat,
      Amelynek lángja melegít
      Minden hazátlan magyart.
      Te adtál erőt és reményt,
      Bujdosásunk alkonyán,
      Csakhogy a hontalanság “odakünn”
      Ne fájjon annyira mint “idebenn.”
      Te kötötted lelkünkre
      a megmaradás
      Szent parancsolatát:

      “Ne hagyjátok a templomot,
      A templomot s az iskolát.”

      Mester mi tőled nem búcsúzhatunk,
      Nem mondhatunk el érted egy imát,
      Hisz a Te Igéd a mi templomunk,
      A templomunk s az iskolánk!

      (ismeretlen szerző, s az is marad)

      Válasz
      • Tóducz

        Drága Dobai úr gratulálok, Ön verselni is jobban tud, mint Ady. Ámerikában a verselés is könnyebben sikerül, mint a szülőföldön!

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük