A muszlim vezetővel

2019. november 7-én Dr. Turóczi Ildikó orvos volt a meghívottja az Áprily Lajos Főgimnázium IX. A. osztályának. A doktornő önkéntes orvosként több időt töltött Kamerunban, az Esu nevű törzsi közösségben. A lenyűgöző előadás után elbeszélgettünk a doktornővel.

Dr. Bencze Mihály: Hol született, hol végezte iskoláit, az egyetemet? Miért választotta az orvosi szakmát?

Dr. Turóczi Ildikó: Kézdivásárhelyen születtem, itt végeztem az első nyolc osztályt is, majd a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumba felvételiztem, itt is érettségiztem, és innen felvételiztem a temesvári orvosi egyetemre. Nem tudom, hogy én választottam-e az orvosi hivatást vagy ő engem, ugyanis soha nem akartam más lenni; már kisgyermek koromban egyértelmű volt számomra, hogy orvos leszek, mint ahogy egyértelmű volt az is, hogy felvesznek a temesvári egyetemre. Miért éppen Temesvár, mikor volt közelebbi, magyar nyelvű egyetem is? Aki csaknem kizárólag magyar nyelvű közösségben él, nevelődik, tudja, hogy milyen nehéz a román nyelvet kommunikációs szinten elsajátítani. Hiába érettségiztem román nyelvből jelesre, ez korántsem jelentett aktív szókincset, ennek pedig szükségét éreztem. Akkoriban Temesvár mondhatni nemzetközi városnak számított, például az egyetlen külföldi diákokat fogadó egyetem volt az országban. Én itt tanultam meg románul és alapszinten spanyolul.

A királyi házhoz tartozó asszonyokkal

– Önkéntes orvosként hogyan került Afrikába? Miért választotta Kamerunt, és ezen belül az Esu törzset?

– Ez jórészt a véletlenen múlt. Itthon bő húsz évig családorvosként dolgoztam, ezt választottam. Sok szép kihívást jelentett, sok szép és kedves történet fűződik ezekhez az évekhez. 1989 után nagyon megváltozott az alapellátás rendszere, hivatásból fokozatosan szolgáltatássá vált, majd egyfajta tamponszerepet töltött be az egyre gyatrábban működő egészségellátó rendszer, és az egyre elégedetlenebbé váló páciensek között. 2012-ben döntöttem úgy, hogy szabadúszó orvosként folytatom, ennek első állomása volt az önkéntesség vállalása. Írtam egy Kamerunban tevékenykedő amerikai segélyszervezetnek, és felajánlottam szolgálataimat. A dolog rendben is lett volna, én viszont nem tudtam elkészülni a megbeszélt időre, ezért a szervezet javaslatára felvettem a kapcsolatot egy kameruni segélyszervezettel, és másfél hónapos késéssel útra keltem. Élmény volt mindjárt az első reptéri pillanattól! Vízumom nem volt, de mert nálam volt a segélyszervezet meghívó levele, kaptam két hónapra szóló reptéri vízumot, a szervezetről pedig közben kiderült, hogy egyetlen személyből áll; olyan mesebelinek tűnt az egész. Hogy elmennék-e Esuba?, kérdezték. Fogalmam nem volt, hogy hol van, vagy egyáltalán mi ez a hely, de mikor hallottam a „törzs” szót, semmiképp ki nem hagytam volna egy ilyen hihetetlen és nagyszerű ajánlatot, így nekivágtunk. Úgy két és fél napig folyamatosan utaztunk, kisbusszal, nagybusszal, olyan többen-egy-ülésen afrikai módra, így érkeztünk meg az angol nyelvhasználatú, Kamerun északnyugati régiójának Esu nevű hegyi királyságába. Várt Őfelsége a Király, a Vének tanácsának néhány tagja, és a kedves, udvarias fogadás után egy közös vacsora a palotában. Álombeli esemény és élmény volt.

– Hogyan él ez a falu, az emberek, milyen az egészségi állapotuk, táplálkozásuk? Milyen népi szokásaik vannak? Emlékeznek-e még őseikre, a múltukra? Milyen nyelven beszélnek, ez a nyelv hogyan helyezkedik el az afrikai nyelvcsaládokban, hogyan tudott velük értekezni?

– Esuban két közösség élt egymás mellett: a magukat a bantu nép népcsoportból származtató esuiak és a szomszédos Nigériából, a törzsi háborúk elől menekült fulani törzshöz tartozó muszlimok. A helybéliek jórészt keresztények, az ősi vallást már csak nagyon kevesen (a lakosság alig 10%-a), jórészt az idősek követik. A két közösség jól megfért egymás mellett: míg a helybéliek leginkább földműveléssel foglalkoznak, a fulani muszlimok marhatenyésztésből tartják fenn magukat és családjaikat. Vezetőik rendszeresen találkoznak, megvitatják a felmerülő problémákat, mindkét közösség számára elfogadható döntéseket hoznak, az egymástól különböző vallási hovatartozás, a nagyon különböző kulturális háttér, a különböző hagyományok és szokások miatt viszont a vegyes házasságok nem jellemzőek. A helybéliek tartják ősi hagyományaikat, szokásaikat, ezeket gyakran ötvözik a keresztény vallás és hit elvárásaival és tanításaival, olykor elég meglepő, de elfogadható, mondhatni logikus formában. Jellemző a vallási szinkretizmus. A szellemvilág mindenhol jelen van, körülveszi, átfonja a hétköznapokat, besettenkedik az álmokba, része van a döntésekben, nélkülözhetetlen a natív gyógyítás folyamatában. A szellemdoktorok szellemi segítséggel gyógyítanak templomnak nevezett kunyhóikban, maga a Király is látnoki tulajdonságokkal rendelkezik, ennek elnyeréséhez különféle beavatási szertartásokon vesz részt. A látnoki képessége teszi lehetővé például, a példamutató, híres ősök, vezetők, királyok szellemeivel való kommunikációt, bölcs tanácsaik meghallgatását, a titkos társaságokban való felvételt. Úgy tartják, hogy Isten a földi halandó számára elérhetetlen magasságokban rejtőzik, ezért ugyancsak a szellemvilág erre érdemesült tagjainak segítségét kérik Istenhez intézett fontosnak ítélt kéréseik közvetítéséhez. Nem ritka az elhunytak udvar melletti vagy udvarban történő temetése; az arra érdemesült szellemeket/lelkeket ugyancsak szellemlény kíséri a szellemvilág Őt megillető helyére. És hogy ki érdemesült erre? Mindazok, kik eleget tettek földi feladataiknak, azaz családot alapítottak, gyerekeket nemzettek, családjuk iránti felelősségeiknek eleget tettek és közösségük hasznára voltak. Az én esui létem és ténykedésem is hasznosnak tartották például, ezért az, aki engem oda vitt és aki engem elszállásolt, a közösség hasznára is volt, engem pedig befogadtak, kaptam családot, nevet (a törzsi nevem Imbi Nghe).

Az egymással való kommunikáció nem mindig volt akadálymentes. Mindkét közösség tagjai saját törzsi nyelvüket beszélik, egymással az angol nyelv kissé „törzsiesített”, néha nehezen érthető formáját, a pidgin angolt használják, az iskolákban angol és francia nyelven tanulnak. Tehát a törzsi nyelv és a pidgin mellett jó esetben mindenki elsajátíthatja az angol és francia nyelvet. Ez a későbbiekben óriási előnyükre válik. Én angolul beszéltem velük, a törzsi nyelvet pedig az éppen szolgálatos kolléga tolmácsolta.

Az első, kéthónapos utamat újabb, ezúttal hosszabb időtartamú utazások követték. Létrehoztunk egy saját, kórháznak nevezett sürgősségellátó központot, lehetőségem nyílt a közösségbe való beilleszkedésekre, hagyományaikat, életformáikat kutató munkára. Kórházunkba többnyire a szubtrópusi övezetre jellemző trópusi betegségekben szenvedők jöttek. Mindennapos volt a malária, a HIV-fertőzés és AIDS, bélparaziták okozta kórságo, vagy akár a lepra. Diabéteszes szűrőprogramunk során alig néhány cukorbetegséget derítettünk fel, mint ahogy magas vérnyomásban vagy koszorúér betegségben is kevesen szenvedtek. Itt megjegyzem, hogy ez a harmincezer lelket számláló közösség a vidéki Kamerun része; a városi, nagyvárosi statisztikákra valószínű, hogy más arányok jellemzőek. Míg a natív gyógyászoknak, füves embereknek, szellemdoktoroknak se szeri, se száma, a nyugati medicinát egyetlen kórház és a mi kis központunk képviselte, egyetlen orvossal és néhány, tíznél kevesebb képzett orvos asszisztenssel, védőnővel. Az ortopédia és ideggyógyászat szinte ismeretlen fogalom, viszont vannak csontos emberek, asszonyok és végigkövethettem néhány bénulásos betegség, stroke natív terápiáját is.

A jórészt földművelő esuiak táplálkozásának alapja a kukoricalisztből főzött fufu, amit többnyire spenótszerű főzelékkel fogyasztanak, és ami megfelel a mi puliszkánknak, csak kicsit sótlanabb. A só- és cukorfogyasztás nagyon mérsékelt, ártalmasnak tartják, akárcsak a kávét, amit én rendszeresen fogyasztottam, és ami miatt Ők rendszeresen féltettek. Bár Kamerun jelentős kávé és kakaó exportőr, a kávé- vagy kakaóital fogyasztása még a városokban sem nagyon jellemző. A földi mogyoró ugyancsak kedvenc, akárcsak az okra/okró, levesek, főzelékek, sütemények alapanyaga. A rizses és/vagy húsos étel ünnepi eledel. A disznó áldozati állat, a tyúk pedig leginkább karácsonykor kerül asztalra. Megterem a banán, az ananász, a mangó, a papaya és avokádó, így hát friss gyümölcsben sincs hiány. Ritkább, viszont előkelő fogásnak számít a szárított vadhús (tobzoska, tüskés sül, alligátor, vagy éppen a denevér, stb.) és szárított halfélék. Mivel az áramellátás nagyon rapszodikus (ha egyáltalán van) és eléggé költséges, a legkedveltebb tartósító módszerek a napon való szárítás és a füstölés.

A marhatenyésztő fulanik biztosítják a tejet és a tojást; a marhákat, szintén exportra tenyésztik, az állat húsának fogyasztása azon a területen nem jellemző. A fulanik az Esut körülvevő hegyekben élnek, a családok egymástól félórányi-órányi távolságra laknak.

Fuláni család

– Mennyire jellemző a többnejűség? Mit jelent a sok gyerek számukra? Milyen az iskolai hálózat? Érdemes tanulni, vagy inkább túlélni a társadalmi helyzetet?

– A vidéki közösségeire (Kamerun összlakosságának kb. fele él vidéken) még jellemző a többnejűség. Ez részint a nők és férfiak szerepmegosztásából is adódik: a férfi annyi feleséget vesz magához, ahány feleséget el tud tartani, beleértve a gyerekeiket is. Az eltartás a külön ház biztosítását jelenti, a szükséges oktatási, egészségügyi költségek fedezését, ami nem kevés vállalás, lévén hogy semmi nem költségmentes az országban. Ezek a költségek nagy terhet rónak a családokra, ezért egyre többen döntenek a kevesebb gyerek mellett. Ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb a betűismeret, iskolavégzés szükségessége, egyre szűkül a természeti létforma tere és fennmaradásának esélye, ami ugyancsak a nagyszámú gyerekvállalás ellen szól, ugyanakkor a nők családon és társadalmon belüli szerepének változásával is jár, ugyanis a nők elsődleges szerepe és feladata a gyerekszülés, a gyerekek felügyelete és nevelése, az élelmet biztosító föld megművelése volt. Érdekes jelenség, hogy a vidéki közösségek feleségei egymással jó kapcsolatokat ápolnak, közös udvartartásban élnek, egymást segítetik, egymás gyerekeit nevelik, míg a városban élők külön házakban laknak, egymással rivalizálnak.

A többnejűség mellett szól az a tény is, hogy ezekben a közösségekben a férfit mindaddig tekintik a férfitársadalom teljes értékű tagjának, míg megőrzi nemzőképességét, amit az újonnan születő gyermekekkel bizonyít és ami, lássuk be, egynél több feleséget igényel. Ugyanakkor a trópusi bajok, betegségek, a belső migrációs folyamatok ugyancsak megnyirbálják a lakosságot, és ennek következtében a megszületett 6-8 gyermek közül átlagosan 3-4 marad életben, éri meg a felnőttkort. Itt érdemes megemlíteni az afrikai nagycsalád fogalmát is, mi azt jelenti, hogy ha egyik vagy másik szülő elhalálozik, gyerekei(k) nem maradnak család nélkül, mert egy másik feleség, nagybácsi, valamelyik rokon magához veszi, ideig-óráig segíti, ellátja. Ezek a gyerekek gyakran vándorolnak egyik családból a másikba, ehhez szoknak, ehhez alkalmazkodnak, és bármennyire hátrányosnak is tűnik ez a helyzet, előnye egyfajta toleráns, el- meg befogadó magatartás elsajátítása. Ezek a gyerekek mindig azt tekintik és hívják anyának vagy apának, aki éppen segíti, ellátja őket. Ugyancsak anyának szólítják apjuk összes feleségét. Egyik kollégámnak például hét anyja és egy biológiai anyja volt, eleinte azt hittem tréfál, mikor már a harmadik anyját mutatta be. Néhány nemzedék után a rokonsági kapcsolatok feltérképezése nem éppen könnyű művelet.

Az oktatás költségtérítéses, fizetni kell a vizsgázás lehetőségéért is, az állami rendszerben is. A tehetősebbek számára létesültek a jóval drágább magániskolák, ezek között a különböző vallási felekezetek iskolái is. Az elemi oktatás hat osztályos, utána újabb hat év a kétlépcsős gimnázium. Az elemiből lehet jelentkezni a szakközépiskolákba is, ami szintén öt vagy hat éves. A társadalmi struktúra, a társadalmi szerepek változása a lányok fokozatos felzárkózásával is jár, nő az iskolázottság óhaja, igénye. Kamerunban tanulni, iskolába, egyetemre járni nem kötelesség, hanem kiváltság.

Hagyományos temetés

– Milyen egy király társadalmi szerepe, helyzete? Betartja-e a közösség a király rendszerét, milyen a társadalmi szerkezete a királyságnak? Mit tudnak Európáról, hát a magyarokról?

– A hegyi királyság, ahol összességében majd két évet éltem, az elképzelhető legdemokratikusabb társadalmi szerveződés példája. A törzsi király, mint említettem, látnoki képességgel rendelkezik, kapcsolatot képes tartani a szellemvilággal és ez a „szellemi” képesség adja azt a többletet, mivel, mint „kiválasztott”, eleget tesz a törzsi vezető szerepének és feladatának. A királyt a nagytiszteletű Vének tanácsa választja a választott előzetes megkérdezése nélkül. A jelenlegi királyt azért választották vezetőnek például, mert tanult ember, három világnyelvet beszél (angol, német és francia), egyetemet végzett, ősei tiszteletnek és megbecsülésnek örvendtek, van felesége és vannak gyerekei. Beavatása során a király új nevet választ magának, és ez a név magába foglalja annak a híres ősnek a nevét, kinek példáját az új vezető követni akarja. A fogadási órák mindennaposak, a békítő tárgyalások néha hetekig, hónapokig tartanak, az igazságszolgáltatás többnyire kompromisszumos módon történik. A fontosabb döntéseket a bölcsek tanácsa és a király együtt hozzák meg, nem ritkán a szellemvilágból érkező üzenet, tanácsolás figyelembe vételével.

Az írástudó, tanult emberek tudnak Európáról, el tudják helyezni a térképen, ismerik az egykori gyarmatosítók országait is. Többször megkérdezték, mit tudok Afrikáról, vagy éppen Kamerunról és nyugtattak meg, hogy a törzs nem a fáról-fára ugráló majomembereket jelenti, kik banánt habzsolnak napestig. A magyarokról nem sokat tudtak. Erdélyt a kameruni angol nyelvterülethez hasonlítottam, Székelyföld pedig az a törzs volt, amelyből származom. Úgy tűnt, ezt tökéletesen értették.

– Hogyan érinti a globalizáció ezt a vidéket?

– Változik a társadalmi struktúra, a hagyomány- és szokásrendszer, a térség jó táptalaja a fogyasztói társadalom terjeszkedésének és az ezzel társuló, egyre riasztóbb mérteket öltő korrupciónak, az ország szavannás és esőerdős része pedig gazdag, még kiaknázatlan termővidékkel bír.

– Szeretne-e még visszamenni az esui törzshöz, vagy inkább más vidéket és törzset választana?

– Kamerun után dolgoztam Szudánban és Dél-Szudánban, és hát igen, szeretnék még többször is visszatérni. Kamerun angol nyelvterületén néhány éve háború van, a térség nem biztonságos a fegyveres támadások és atrocitások miatt, főképp nem egy egyedül utazó fehér bőrű embernek. Esuból is szétszéledtek az emberek, ki ide, ki oda menekült. Most azokat a diákokat próbáljuk felkutatni, akiknek oktatását itthonról támogattuk, és ezt a támogatást folytatnánk a következő években is. Jelenleg több olyan diákunk él a biztonságos zónákban élő városi rokonoknál, akiknek oktatási költségeit vállaltuk. Esuhoz szép élmények kötnek, van ott befogadó családom, tehát a prioritási listám élén marad. Igen, szeretnék oda is visszamenni.

Pálmaolajfőzés, lakásbelső

– Afrikai tapasztalat után „afrikai szemmel” mit üzen az erdélyi magyarságnak?

– Ez talán a legnehezebb kérdés. „Afrikai szemmel” látom, hogy mennyire fontos az oktatás, ennek lehetősége, de legalább ennyire fontos az oktatás minősége is. Látom azt is, hogy mennyire fontos a nyelvismeret, a tolerancia, a nyitottság és az előítélet mentesség, vagy mennyire fontos az emberközpontú, betegbarát medicina, a nyugodt életforma, és látom ennek csapdáit és rákfenéit is, látom a többszörösen megfélemlített társadalmat is, miben élünk. Mint ahogy látom azt is, hogy a szegénység, a mélynyomor fogalma nagyon viszonylagos, és nem mindig mérhető anyagi javakban. Üzenetként pedig, „afrikai szemmel” egy idős asszony szavai jutnak eszembe, mik nekem a legfontosabb üzenetet, tanítást jelentették: „a csend, az ami változott, zajban nem hallani a „szellemek” hangját, ez pedig baj”.

dr.Bencze Mihály