„Agyon kellene lőni, és a hulládat a Dunába lökni, te magyar ügynök!”

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A fenti címmel jelent meg egy mellbevágó interjú Zuzana Falathová muzeológussal, aki jobban ragaszkodott a történelmi tényekhez, mint azok szlovák ferdítéseihez, így meg is kapta, amit a ma Szlovákiájában (mely országgal egyébként történelmi szinten állnak Magyarország kapcsolatai, úgy mondják) megérdemel: kirúgást. És még egy csomó minden mást, ennél durvábbat, amelyek miatt a fenti cím egyáltalán nem hatásvadász, hanem maga a szlovákiai valóság. Ahol múlt és jelen egybeér.

A Magyar Hírlapban ma megjelent interjúban a fiatal muzeológus az elmúlt év kálváriájáról, s annak betetőzéséről, a munkahelyéről, a pozsonyi városi múzeumból való kirúgásáról beszél, csak mert ki merte mondani: „az igazság egyértelműen a magyaroké”, s rendszerszerűen tömik a szlovákok fejét, az iskoláktól kezdve a magyarellenes történelmi hazugságokkal.

Falath a Magyar Hírlapnak elmondta:

„Zolo Mikeš az Aktuality.sk oldalon – ez az egyik legolvasottabb szlovák hírportál – az egész mondanivalómat kiforgatta, politikai kontextusba helyezte, belőlem pedig tulajdonképpen magyar sovinisztát gyártott. Mivel a felvidéki szlovákok zöme nem tud magyarul, csak ezzel a verzióval találkozott, és egyből el is hitte, amit ott olvasott. S mint később láttam egy cikkében, ez nem véletlen félrefordítás, hanem szándékos rosszhiszeműség volt a részéről.”

És a gépezet beindult: kollégák, szakmabeliek és azon kívüliek szinte egyként vonultak fel a fiatal muzeológus ellen és támadták nemcsak szakmai becsületében, de személyében is. Egészen az olyan fenyegetésekig, amelyek közül egy a fenti címben is olvasható.

A múzeum igazgatója már egy évvel ezelőtt, az interjú megjelenése után világossá tette számára, hogy nincs helye többé a munkahelyén, de akkor még nem merte vagy akarta kirúgni a médiavisszhang miatt. Ez az idő azonban most jött el. Csakhogy egyvalamiben tévedett a pozsonyi múzeum mákagyú igazgatója: médiavisszhang most is lesz, és ez már el is kezdődött. A Magyar Hírlapban megjelent interjút például ITT lehet elolvasni – mindenképpen ajánlott.

Nem mintha felvidékiként bármi újat tudna bárki is mondani a tudatos ferdítésekről, történelemhamisításról, az egyáltalán nem leplezett magyarellenességről, a szakmai szabályok arcul köpéséről. Mindarról, amitől ez az ország annyira gyomorforgató számunkra.

De próbáljuk megszívlelni Falath Zuzana záró sorait, amelyek jelen pillanatban a fantasztikum területére tartozó vágyálmok csupán, de …hátha, egyszer, valamikor, egy messzi-messzi galaxisban… Amikor a „soha nem voltak ilyen jók a szlovák-magyar kapcsolatok” nem csak üres, habkönnyű lózung lesz, hanem olyan hétköznapi valóság, amelyben egy fiatal szakember karrierjét nem törik derékba csak azért, mert egyszerre akar hű maradni szakmájához és önmagához, családi gyökereihez is.

„Jelenleg a felmondási időmet töltöm, de az igazgató azt mondta, hogy leírtam magam ezekben a körökben, hogy soha többé nem dolgozhatok majd a szakmámban.

Remélem, hogy ez nem lesz mindig így, és tényleg eljön az idő, amikor már nem kell Szlovákiában attól tartani, hogy az embernek derékba törik a karrierjét, ha rámutat nyilvánvaló történelmi tényekre.”

szd / Felvidék.ma

11 hozzászólás

  1. hÍMESTOJÁS

    Elolvastam a fenti cikket. Aztán elolvastam alatta a beírásokat. És attól tatok, hogy nagy a baj….!!!
    De azt is tudom, hogy…. Nagyon elszomorító.

    Válasz
  2. SzALMA GYÖRGY ÍDŐS

    Keresem a “Magyar Nemzet ” cikkét is de eddig még nem találtam .Nagyobb gondnak tartom,hogy nyakunkon a 100 éves Trianon itt állunk a nagy szólásszabadságban,majd a románoktól,megtudjuk hogy csináltak ők rendet 1918 után,újabb 2 év háborút hoztak ránk,holott nekünk békeszerződésünk volk velük,már a második.Vólt a belgrádi fegyverszüneti szerződésünk.Az olasz fronton a magyar hadsereg gyöztesként előre nyomulva olasz területeken állt.úgy tudjuk őregapánktól ,hogy az osztrák Habsburg hadvezetés októberben eltünt a királyt is örökre kiutasitották német Ausztriából. IV.Károly magyar Király és Károlyi Miniszterelnök az Antanttal való egyeztetés után Nov.1 től kezdődően feyvernyugvást rendelek el minden fronton. Ezt követően Nov. 3.án és Nov 4-én az Antant fegyveres támadást zudított a leszerelés alatt álló és a fegyvernyugvás parancsa alatti katonaságra. 350000 foglyot ejtettek és elvettek minden hadfelszerelést,hogy ki volt az árulú nemtudhatjuk de a következményeit már mi viseljük.Az olaszok és a az osztrák németek között a pádovai szerződés már nem jóhetet létre az ostrákok már előb feloszlotak.Ezt követően a román katonákat elkülőnítették fólszerulték majd Maniu ulvite őket magyarországra éa át adta őket abeszivárgóromán katonaságnak.Az is örök kérdés marad,hogy idegen hadserag leple alatt,bábkormányal íraták alá a szerződésfélét,a béke konferencia berekesztése után.a magyar azt sem tudja,hogy a magyarokal érdemben nem tárgyaltak.Ha mind ezt az állam nem vállalhatja fől adja át becsületes hozzá értő magán személyeknek.

    Válasz
    • Mikulás

      Köszönöm a hozzászólást. Kár, hogy nekünk mindezt sem az iskolában nem tanítják meg, sem a “szabad magyar” kormányok nem vállalják fel 30 éve. Harminc év telt el a rendszerváltás óta, de a budapesti kormányok vagy hazaárulók, vagy félnek, mindenesetre 30 éve kussolnak arról, amiről minden áldott nap beszélni kellene itthon és külföldön. Amit itt le tetszett írni, azt a háztetőkről kellene hirdetni minden nap, egész Európában és Amerikában.

      Válasz
      • Szekely Attila

        Mikulas ha a volt elvtarsak 30 eve rendszervaltasnak hazudjak a modszervaltast , a nemzetinek reklamozott , gunyolt FIDESZ babkormany most is tele van volt elvtarsakkal akkor kitol varod a segitseget?

        Válasz
      • Joe

        Mikulas,hat noncs mindenkinek renszarvasok altal vontatott szankoja,hogy felrepuljon a haztetokre es onna hirdesse az iget. Nem is beszelve arrol,hogy mit szolnanak a gyermekek (es felnottek) akik tudvalevo,hogy ejszkara varjak a csodat,meg a kert jatekokat,aztan erre fel latnanak egy embert aki haztetorol kiabal erthetetlen zagyvasagokat,mikozben a szarvasok bognenek,mert a hazteton nincs mit legeljenek.

        Válasz
  3. OLVASÓ

    Ilyen vérlázító, de bunkó provokáció hallatán valahogy az a gondolat is ott motoszkál bennem: nincsen benne Soros “apánk” keze? Mert, hogy ez neki és csatlósainak jól jön, ahhoz kétség nem fér hozzá.

    Válasz
  4. marczy

    Ja, felvidéki haverom volt asszem Gombaszögön, ott volt olyan szlovák csaj, akit a keresztszülei azért küldtek oda, hogy tanuljon meg magyarul. (Ott meg még a szlovák nevét is megmagyarosították neki…)

    Válasz
  5. marczy

    Kérdés, mennyire igaz az, hogy nem tudnak azok már magyarul… a legöregebbek közül még Észak-Szlovákiában is sokan tudnak, Pozsonyban emellett a felvilágosultabbak közül szintén tudnak páran, Kassán ma is érdemes fülelni, 60 éven felül ma is sokan tudnak magyarul, de lejjebb is akadnak páran.
    Sok szlovák felismerte, hogy az üzlet az üzlet, tehát ha titkolják is nyelvtudásukat páran, akkor is elő-előkerül még a Tátrában is egy-egy ember, aki tud. Selmecen az eredendően közös hagyományok okán sokan meg is szólalnak, ha kell.
    Az áttelepült szlovákok és azok gyermekei sokan kétnyelvűek ma is. Több szlovák faluban az asszimiláció előrehaladott volt, ezekben szintén tudnak még ma is magyarul, de persze szlováknak vallják magukat és csak szlovák iskola van. Ezzel együtt vannak, akik magyar falvakba kerülve magyarul is elboldogulnak, sőt üzletelnek.
    Vannak falvak, melyek évszázadok óta kétnyelvűek, pl. Kenyhec ilyen, és profitáltak is ebből sokat. Futballfronton a Slovan (!) és az MSK Zsolna (!!!) elnöke is vegyes házasságból származik, ezért tudnak magyarul. A magyar többségű településeken a szlovákok egy jó része is tud legalább alapszinten magyarul.

    Válasz
  6. antal m.

    A 45 fokos meredeket meghaladta, – az ellen ügyködés Szlovákiában! Itt volna szerepe az EU vezetőségének, hogy méltóságos útra terelje az eféle kisiklásokat a nemzetek közt!
    Messze állunk az Unió autoritás fellépéseivel-megoldásaival! A salak a valós dupla mércében van beágyalva!

    Válasz
    • Tóducz
  7. Tóducz

    A kis antant csodásan működik a junióban is!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük