„Ahol jó talajba hullott az Ige, ott látjuk az eredményt” - Mai kérdések és válaszok a konfirmációrólMindig a szülőkön, a családon múlik, megjelenik-e a konfirmációban a valódi tartalom: a hitvallás az Úr kegyelméről, mondja Csoma László, a felvidéki Deregnyő lelkipásztora, aki szerint a konfirmáció nem csak hitismeret, hanem annak a megismerése is, miként rakható rendbe az összekuszált élet.

Mit jelent ma, erőteljesen elvilágiasodó társadalmunkban a konfirmáció?

Sokszor nem is tudatosítjuk, hogy a társadalom mindig evilági volt! A paradicsomból történt kiűzetést követően Ádám és Éva gyermekei már csak a szülők elbeszéléséből hallhattak a „paradicsomi állapotról”. De, hogy a szülők tettei mennyire tudták „visszaadni” az ott tapasztaltakat, azt nehéz lenne megmondani. A konfirmáció-hitvallás ma is ugyanazt jelenti, s mindig a szülőn, szülőkön, családon múlik, megjelenik e benne a valódi tartalom: a hitvallás az Úr kegyelméről. Bizonyára Ádám és Éva sem beszéltek szívesen életük nagy, közös kudarcáról, a bűnbeesésről. Már az Úr előtt is egymást okolták a bukásért. Az úgynevezett „modern társadalom” pedig napjainkban tudatosan akarja kiiktatni a társadalom alapját jelentő igei család-képet, hogy szó se essen bűnről, kegyelemről, és Istenről.

A huszonegyedik században milyen súlypontjai vannak a konfirmációnak? Családi ünnep, ami alkalom a találkozásra, ajándékozásra; nagykorúsítás vagy mindezen túl hitbeli tartalommal is bír a konfirmálókra és családjaikra?

A kérdésben foglaltaknak megvan a maguk fontos helye a konfirmáció alkalmában, sőt azt megelőzően is. Vajon találnánk olyan tizenévest, aki „önként és dalolva” vállalná az iskolai munka mellett, a készülés többlet-feladatát? Ehhez a szülő, legjobb esetben mindkét szülő, a család ösztönző szolgálata is szükséges. Kérdés, hogy mivel ösztönzünk? Értékes, régen vágyott anyagi jutalmat helyezünk-e kilátásba, vagy lelki vezetéssel, közös imával, készüléssel érzékeltetjük a konfirmáció lelki örömét, amellyel a láthatók mellett a láthatatlan mennyei Atya elé állunk. A konfirmáció nagykorúsítást is jelent, mert ennek alapján személyes felelőséget viselünk Isten előtt. A probléma ott jelentkezik, ha hagyjuk, hogy az „összedobáló” felborítsa az Úrtól kapott fontossági rendet, s nem a lelki, hanem az anyagi kerüljön a középpontba. Igaz az anyagi ösztönzés egyszerűbb: „ha megteszed, megveszem neked!” alapon. A lelki sokkal időigényesebb, de egy életre szóló lelki-szellemi kapcsolatot és bizalmat teremt gyermekeinkkel, s egy örök életre vezető segítség, amely Urunk iránti bizalmat építi gyermekünk életében és a mi életünkben is! Szomorú látni mennyien nem élnek ezzel a nagy és pótolhatatlan lehetőséggel, hogy csak akkor ismerem meg a nagykorúság, a család, a közösség igazi értékeit, ha azok az életemben az Úr rendelte helyes sorrendben vannak. A konfirmáció nem csak hitismeret, hanem annak a megismerése is, miként rakható rendbe az esetlegesen összekuszált élet.

Sokszor megtapasztaljuk a konfirmáció fájdalmas kétarcúságát az eklézsia életében. Egyfelől lélekemelő ünnep a gyülekezet és a családok számára, amit azonban az esetek többségében gyors kikonfirmálás, a gyülekezet életéből történő hosszú távra szóló távozás, „lelki amnézia” követ. Te, hogy látod ezt a kontrasztot a felvidéki egyházban és a magad szolgálatában?

Az előbb elmondottak sok mindent sejtetnek az itteni helyzetet illetően. De ez az a pont, amikor nagyon komolyan kell vennünk Jézus magvetőről szóló példázatát. Korunk szülői és nagyszülői nemzedéke a „hivatalos ateizmus” időszakában élte gyermekkorát. Sokan a „titkos konfirmáltak” közé tartoznak, akik szüleik munkahelyi elvárásai miatt nem konfirmálhattak gyülekezeti közösségben. A rendszerváltozással mindenki lehetőséget kapott az Úrtól, hogy szabadságban élve jól sáfárkodjanak a hit kegyelmi ajándékával. Ahol jó talajba hullott az Ige, ott látjuk az eredményt, s bizony van köves, nem gondozott, tessék-lássék megművelt föld is. De a tékozló fiú példázata élteti a reményt, hogy az Úr előtt semmi sem lehetetlen. Harminc évvel ezelőtt, svájci tanulmányaim idején szomorúan láttam milyen kevesen látogatják ott az istentiszteletet, s a konfirmáció egy bibliai teátrális bemutatás volt csupán. Akkor azt gondoltam, ez a kelet-európai országokban nem fog megtörténni. Nem telt el két évtized, s már láthatóvá vált, hogy e téren viharos gyorsasággal érjük utol a nyugati egyházakat. Ebben a megváltozott helyzetben még buzgóbban kell gyakorolnunk a Józsué által mondott hitvallást: Én, és az én házam népe az Urat szolgáljuk!

„Ahol jó talajba hullott az Ige, ott látjuk az eredményt” - Mai kérdések és válaszok a konfirmációrólMilyen súlya, szerepe van a konfirmáció során elhangzó fogadalomnak?

Erre egy szomorú gyülekezeti példát mondok el. Volt gondnokom azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy unokájának állítsak ki egy keresztelésről szóló igazolást, mivel más felekezet templomában kíván házasságot kötni, s erre van szüksége. Emlékeztettem, hogy gondnokként ott van az aláírása azon a presbiteri határozaton, amelyikben pár évvel korábban eldöntöttük, hogy a fogadalom megszegését nem támogatjuk ilyen dokumentum kiadásával. Emlékeztettem arra is, hogy kereszteléskor hivatalos emléklapot kap minden megkeresztelt, s ugyanúgy konfirmációi emléklapot is. „Ki tudja, hol van az már!”, hangzott a válasz. Természetesen vannak áldott példák is. Ezeket kell egyre inkább előtérbe helyeznünk, s kiemelnünk a hűséges szolgálat áldásait.

A mindennapi életünkben miképpen köszönt vissza a templomban tett, betartott vagy be nem tartott fogadalom? Áldást vagy átkot engedek magatartásommal az életembe?

Az előbb említett esetben a házasság alig egy évig tartott. Újabb évek teltek el, majd pár hete egy keresztelőn megjelent a már elvált személy új élettársával és gyermekükkel, s bizony felvetődött, hogy valami hiányzik az életükből, kapcsolatukból: az Istenhez történő odafordulás, az Úr áldásának elnyerése. Sokan vannak, akik Ádám és Éva útján járnak, az elbukásért a másikat, a sikertelenségért az Urat vádolják anélkül, hogy önvizsgálatot tartanának. Itt a lelkésznek külön meg kell tanulnia a türelmes várakozás alázatos szolgálatát, s a lelkigondozói beszélgetésben az őszinte tényfeltárást. A Lélek gyümölcsei között kiemelt helye van a türelemnek, mert a mi Urunk is hosszútűrő. Ha türelmesen várva meglátjuk miként tudja Ő vezetni választottait, akkor az mindenki számára a belé vetett hit erősödését, és a szolgálat jutalmának lelki örömét jelenti.

Fábián Tibor

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük