Szinte két hete, hogy terrorizálja a málnásfürdői embereket egy amúgy emberbarát, fiatal medve. Nem az állatokra van gusztusa, jobban ízlik neki az, amit a helyi lakosoktól tud elcsórni, és amiért képes kibontani a pince és a ház ablakát is. A helyi hatóságok megadták a jóváhagyást a kilövéshez, kérdés, az illetékes minisztérium mennyi ideig ül a kérvényen.

Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere lapunknak elmondta, először május 13-ról 14-re virradó éjszaka próbálkozott az ablakon, majd az ajtón át bejutni Kopacz Ferenc házába. Nem sikerült, jobb híján a pincébe mászott be, ahol jóllakott lekvárokkal, savanyúságokkal, összetört és felborogatott mindent. Attól a naptól kezdve szinte minden éjszaka bejár a faluba, a közterületeken kukákat borogat, de mindig megpróbálkozik a házaknál is, egy nyaralóban az emeletre is felment.

Tegnapra virradóra az egyedül­álló Soprosanu Liliana lakásába tört be, a termopán ablakot kiszakította keretéből, és a konyhában kirámolta a hűtőt. A baj az, hogy eddig senki nem hívta a sürgősségi hívószámot, hogy legalább a csendőrség kiszállt volna, attól félnek a helyiek, ha a medve a karhatalmi erők érkezéséig eliszkol, hamis riasztásért megbüntetik őket. Írásbeli panaszt is csak ötön nyújtottak be az önkormányzathoz, hol­ott ennél többen vannak, akiknek károkat okozott a fiatal, nem túl nagy állat. A megszokott módszerekkel, petárdaropogással nem lehet hatni a medvére.

A polgármester 15-én összehívta a helyi készenléti bizottságot, panaszt tett le a Környezetvédelmi Őrségnél, a Környezetvédelmi Hivatalnál, a Natura 2000-res terület gondnokától is megoldási javaslatot kért a procedúra szerint, ám tegnap reggelig nem történt semmi. Végül a prefektushoz fordult, aki megígérte, segít. Véletlen egybeesés vagy sem, délre megérkezett a szükséges megoldási javaslat (ez esetben a kilövés), de még ezután kell a minisztériumba továbbítani a dokumentációt, hogy ott is rábólintsanak, s majd ha onnan is megérkezik a remélhetően kedvező válasz, akkor szerződhetnek a vadásztársasággal. Addig is arra kérik őket, hogy figyeljék, s majd a falu közelében, végső esetben pedig a faluban lőjék le az állatot, nehogy véletlenül másik állatot kerítsenek puskavégre a tettes helyett.

– Nem hiszem, hogy az erdőben nőtt volna fel ez a medve, vagy idehányódott vagy idehozták, anélkül, hogy erről az önkormányzatot megkérdezték volna, ahogyan azt a törvény előírja

– véli a helyi vadásztársaság elnöke, Benedek Barna.

– Profi módon tör be a házakba, ezt nem az erdőben tanulta, az emberektől nem fél, pár lépésről nézi őket. A polgármester asszony a mi véleményünket is kikérte a megoldást illetően, mi jeleztük, hogy a korábban említett indokok miatt ez jelen esetben csak a kilövés lehet. Az biztos, hogy mi nem költünk az elköltöztetésére, ha esetleg azt javasolják, a problémát nem mi okoztuk, és nem nekünk kell megoldani. De benne van a pakliban, hogy 30 napon belül sem válaszol a minisztérium, én egy vaskos, sok medvekártételt bizonyító dossziéra három hónap múlva kaptam választ, olyan nesze semmi, fogd meg jól alapon, vagyis hogy „nem indokolt a kilövés”

– háborgott a hatóságok felelőtlensége miatt a Pro Silva vadásztársaság vezetője.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó