A kézdivásárhelyi származású, Budapesten élő László Attiláról már olvashattak lapunk hasábjain. Sportbíróként tavaly júniusban a Hungaroringen szenvedett olyan súlyos balesetet (a boxutcában egy kerékcserére érkező, megcsúszó autó a falhoz préselte), hogy térd alatt amputálni kellett a bal lábát.

Ez nem szegte kedvét, lelki erejének és pozitív életszemléletének köszönhetően újabb és újabb kihívásokat talál maga számára: visszatért a Hungaroringre, versenyszerűen gokartozik és kerékpározik, a héten például a hollandiai parakerékpáros világbajnokságon méretkezik meg.

– Hogyan lesz valakiből sportbíró?

– Úgy, hogy elsősorban érdeklődik az autósportok iránt, illetve elvégez egy tanfolyamot, amely során minden szakágra kap felkészítést, úgy, mint rali, tereprali, vagy gyorsasági. Én eddig csak gyorsasági szakágban tevékenykedtem, és minden évben vizsgáztam szabályismeretből. 2011-ben kezdtem, maga a gondolat viszont már 2009-ben megfogalmazódott bennem. Nézőként kint voltam a World series by Renault sorozaton, ahol fényképezőgéppel próbáltam minél közelebb kerülni az eseményekhez, ez sikerült is, csak a szalagkorlát volt köztem és az autók között, és ez leírhatatlan érzés volt. Láttam, ahogy a sportbírók lengetik a zászlót, és ez felkeltette az érdeklődésemet. Így kezdődött.

– Laikus nézőként mi csak azt látjuk, amikor lengetik a kockás zászlót. De konkrétan milyen feladatot lát el egy sportbíró egy versenyhétvégén?

– Az attól függ, milyen pozícióba van beosztva. Lehet jelentkezni poszton dolgozó bírónak, beavatkozónak és boxutcai bírónak. A poszton dolgozónak az a feladata, hogy megfigyelje a versenyt, és, ha bármit észlel, azt a megfelelő zászlóval jelzi, vagy rádión jelenti. Ha bármi esemény történik a pályán a beavatkozók kerülnek előtérbe, ők a műszaki mentésben segítenek. A boxbírók a rajtceremóniát felügyelik, és próbálják felügyelni a biztonságot a boxutcában.

Boxutca és Formula–1

– Hogyan emlékszel vissza az első alkalmakra?

– 2011 áprilisában volt az első alkalom, amikor beosztottak, majd májusban a túraautó-világbajnokságon is szerephez jutottam a Hungaroringen, ami szintén hatalmas élményt jelentett számomra, elsősorban Michelisz Norbert miatt. Emlékszem hátul, a sikán előtti poszton voltam beosztva, és már a rajt előtt tisztán hallatszott, ahogy a közönség éljenez „Norbi, Norbi!”. A lelátó és köztem majdnem másfél kilométer volt légvonalban, mégis tisztán hallottam mindent, még most is borsódzik a hátam tőle, óriási élmény volt.

– Idén nyáron pedig első alkalommal osztottak be F1-es futamra. Milyen tapasztalat volt számodra?

– Egy sportbíró életében a Formula–1-en dolgozni a csúcsot jelenti. Nagyon izgatott voltam a versenyhétvégét megelőző napokban, még úgy is, hogy nyolc évet vártam erre, és előtte nagyon sok nemzeti és nemzetközi versenyen dolgoztam már. A második bírói poszton volt a helyem, amely a célegyenes felénél található. Itt az autók lényegében padlógázzal haladnak el 300 km/h sebességgel, amely látványban és hanghatásban is óriási élmény. Annyira jó érzés volt átélni a száguldó cirkusz hangulatát, azt, hogy a rajtrácson testközelből láthattam a pilótákat…

– Milyen érzések kavarogtak benned, amikor visszatértél a baleset helyszínére?

– A balesetem helyszínére visszatérni mindig nehéz, még ha néha keménynek hiszem is magamat. Júliusban a parakerékpáros országos bajnokságot épp a Hungaroringen tartották, ahol a második kör megkezdése után elkezdtek kavarogni bennem az érzések és a könnyeimmel küszködtem. Legalább 2-3 kör kellett ahhoz, hogy újra a versenyre tudjak koncentrálni, de verseny utolsó körét úgy fejeztem be, hogy a boxutcába hajtottam és kiengedtem magamból azt, ami az elmúlt időszakban összegyűlt bennem, a 21-es box előtt lassítottam, majd nem túl szabályosan, de a célvonalat is átszeltem és végül a kategóriám harmadik helyét szereztem meg.

Gokart és kerékpározás

– Fontos szerepet tölt be életedben a sport. Hogy jött képbe a kerékpározás?

– A kerékpár gyerekkorom óta fontos szerepet játszott az életemben, nyarakat töltöttem el úgy, hogy minden nap bicikliztünk a barátokkal. Később, amikor Budapestre költöztem is igyekeztem minden nap biciklizni, volt is egy jól bejáratott útvonalam, amit igyekeztem mindig egy kicsit hamarabb teljesíteni. Az évek során többször terveztem, hogy elindulok országúti versenyen, de az elszántságom hiányzott. Aztán a tavalyi baleset után már a kórházi ágyon megfogadtam egyik legjobb barátomnak, hogy idén nyáron körbe fogom biciklizni a Balatont, ami 206 km. Áprilisban, amikor részt vettem a Vivicitta keretein belül megrendezett Suhanj! Futamon – ahol 10 hónappal az amputációmat követően 1 km-es távot futottam – meséltem egyik ismerősömnek a terveimről, aki elmesélte kollégáinak a történetemet, mert mint kiderült a Kellys Bicycles magyarországi képviseleténél dolgozik. Kollégáinak tetszett az én kitűzött célom és felajánlották, hogy ide adják az egyik csúcskategóriás, teljesen karbonszálas URC70-es biciklijüket, hogy azzal biciklizzem körbe a Balatont. Időközben megtudtam, hogy ők az egyik támogatói a Tour de Balatonnak, így április 18-án határoztam el, hogy ha ők támogatnak, akkor a Balaton kerülő rendezvény keretében fogom letekerni a 206 km-es távot. Az egy hónap alatt, sajnos nem sok lehetőségem volt felkészülni a távra, de május 18-án reggel 6 órakor beálltam a rajtzónába és rajtoltam. Igyekeztem figyelni arra, hogy ne menjek túl gyorsan, hogy maradjon energiám a táv végére és szerencsére ez a taktika be is vált, és bár a nap folyamán többször elgondolkodtam, hogy miért is kellett ebbe belevágnom, de sikerült célba érnem a saját elvárásaimnak megfelelő időeredménnyel.

– Mi következett ez után?

– Jött a gondolat, hogy versenyezni szeretnék, amelyben a Kellys továbbra is támogatott. Felvettem a kapcsolatot a Magyar Parakerékpáros-szövetséggel, akik nyitottak voltak, és júniusban el is kezdtük az edzéseket, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzek meg a július 13–14-ei szlovákiai parakerékpáros Európa-kupára, ahol a 12 km-es időfutamon a kategóriám 6. helyén értem célba és a másnap megrendezett mezőnyversenyen 8. helyen sikerült célba érni. Augusztus 31-én a Tisza-tónál is rendeztek egy Európa-kupát, ahol 46 km-es mezőnyversenyen kellett összemérnünk erőnket, és bár a második helyezést sikerült megszereznem, nem vagyok teljes mértékben elégedett az eredménnyel. Az első 10 km-en az első helyezettel tartottam a tempót, de az egyik lassú kanyarból való kigyorsítás alkalmával erős fájdalmak jelentkeztek a csonkomnál, így onnantól már csak arra koncentráltam, hogy úgy célba érjek, hogy ne veszítsek helyezést. Ezen a versenyen használtam első alkalommal azt a speciális protézist, amit az Ottobock Magyarország csapatával fejlesztettünk és készítettünk el, és mint amikor valaki új cipőt vesz, itt is fent áll az, hogy meg kell szokni az új alkatrészt, így a fájdalmak jelentkezése nem volt meglepő és nem ért váratlanul.

Segíteni a magyar válogatottat

– Soron következő versenyek, tervek, célok?

– A héten Hollandiában, a parakerékpáros világbajnokságon szerepelek, a magyar válogatott színeiben. Óriási megtiszteltetés és nagyon jó érzés az, hogy bizalmat szavaztak nekem és bár tudom, nagyon hosszú út áll előttem, igyekszem a képességeimhez képest a lehető legjobb eredményt elérni. Most kezd össze állni a technikai oldala a felszerelésemnek, ami nagyon fontos az esetemben, az új protézissel még össze kell szoknom. Az idei évben ez lesz az utolsó verseny, így ezután már el is kezdem a felkészülést a jövő tavasszal kezdődő szezonra, ami várhatóan nagyon sűrű lesz, ugyanis jövő nyáron rendezik a tokiói paralimpiát, ahová a kvóták megszerzése még javában zajlik és bár nekem nincs esélyem kijutni, de minden egyes megszerzett ponttal a magyar csapatot segíthetem. A biciklizés mellett pedig igyekszem a továbbiakban is az autósport közelében maradni, továbbiakban is részt venni abban az endurance bajnokságban, amelyben az idei évben teljes szezont megyek, és amelyet 2017-ben csapatommal a második helyen zártunk. Igaz, az utolsó verseny alkalmával a pálya adottságainak köszönhetően és a helyzetem miatt sikerült az egyik bal bordámat eltörni, de bízom benne nem fog gátolni ez a bordatörés a mostani világbajnokságon és a következő gokartverseny alkalmával sem.

A László Attilával kapcsolatos legfrissebb információk és a versenyekről írt beszámolóim elérhetőek Facebook-on (facebook.com/lszl.attila), illetve instagramon (lszl.attila).

Bartha Zsófia / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük