Hatalmas közérdeklődés övezi a román törvényhozók különnyugdíjának eltörlését célzó, szerdán megszavazott határozat sorsát. Mint ismeretes, az RMDSZ harminc törvényhozója ott volt ugyan a gyűlésteremben, de nem szavazott. Ezzel próbálván kifejezni, hogy pusztán demagógiának tartják annak a módját, ahogyan a román politikai pártok eltörölnék a képviselők és szenátorok speciális nyugdíját. Az RMDSZ politikusai – amiként a társadalom nagy része is – azt hangoztatják, hogy Romániában minden kategória esetében el kell törölni ezt a juttatást. Ahogyan most próbálják viszont – visszamenőleges érvényességgel –, teljességgel lehetetlen. Mivelhogy (alap)törvénybe ütköző.

A különnyugdíjak ellenzői a nyugdíjalaphoz a személyi jövedelem alapján történt hozzájárulás arányában kiszámított juttatásokat tartják az egyedül elfogadhatónak. Sokan vannak, akik állami alkalmazottakként is olyan jövedelemre tehettek szert, amely alapján hatalmas összegű nyugdíjra lehetnek jogosultak. Mint például az a hölgy – ha az LMBTQ-őrületben lehet még annak nevezni –, aki havi 11 000 eurónak megfelelő (közel 4 millió forint) lejt zsebel be az államtól.

Mindenestre valamit nagyon kell tudnia, ha az utóbbi két évtized alatt egymást váltó kormányok mindenikének kegyeiben – és hivatalaiban – meg tudott maradni. A sajtó titkosszolgálati bekötöttségét is megszellőztette már. Közben pedig megjárta mind a politikai baloldal (PSD), mind a jobboldal (PD és PNL) legfőbb pártjait.

Az egykori tanítónő legutóbb az igazságügyi tárca főtitkáraként végzett felbecsülhetetlen értékű (vagy mégsem?) munkát, onnan mentette át a jelenlegi miniszterelnök a kormányfőtitkárságra.

Hozzá hasonlók vannak még sokan.