Folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói – mondta Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének székházában tegnapi sajtótájékoztatóján, melyet a terrorizmus vádjával bebörtönzött kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán meglátogatása után tartott.

Ugyanott Bedő Zoltán közíró, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője beszámolt arról, hogy el akarják hallgattatni, ugyanis „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért” Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen.

Aláírásgyűjtés a Beke–Szőcs ügyben - Folytatódnak a megfélemlítések

Bedő Zoltán és Kulcsár-Terza József

Kulcsár-Terza József képviselőként látogatott a feketehalmi börtönbe. Két órán át tárgyalt az elítéltekkel, akiket embertelen körülmények között tartanak, kilencágyas, tíz négyzetméteres cellában jelenleg hetedmagukkal. „Megengedhetetlen, hogy gyilkosokkal, tolvajokkal egy helyre legyenek bezárva, hisz a két székely-magyar embert jogtalanul tartják ott. Az, ami ma Romániában történik, több mint felháborító!” – jelentette ki. Hozzátette: ha így folytatják, ártatlanokat ítélnek szabadságvesztésre, akkor politikai börtönöket kell létesíteni.

A képviselő szerint az elítéltekkel szolidarizáló múlt heti kézdivásárhelyi tüntetésen kevesen voltak, pedig ez az ügy a teljes magyar közösségről szól, hiszen megfélemlítési akció. „Oda jutottunk, hogy bezárják iskoláinkat, vezetőinket meghurcolják, szimbólumainkat nem használhatjuk, gyerekeinket nem taníttathatjuk anyanyelvünkön úgy, ahogy szeretnénk. Ha kevesen is vagyunk bátrak, üzenem: tenni fogunk azért, hogy ez ne történhessen meg többé” – jelentette ki Kulcsár-Terza József. Jelezte, hétfőtől aláírást gyűjtenek egy hónapon át az elítéltek „ártatlanságának fenntartására” Háromszék városaiban, Sepsiszentgyörgy több pontján.

Az íveket átadják majd a családoknak, hogy az ügyben, elsősorban az európai fellebbviteli bíróságon felhasználhassák.

Annak alátámasztására, hogy folytatódnak a román állam megfélemlítő akciói, a képviselő átadta a szót „harcostársának”, Bedő Zoltánnak. Utóbbi elmondta, első bebörtönözésük óta szoros kapcsolatban áll az elítéltekkel. A Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetőjeként tiltakozásokat szervezett, de most egy másik ügyet emel ki. Dan Tanasă feljelentette a brassói táblabíróság melletti ügyészségen a Wass Albert halálának évfordulóján szervezett megemlékezésért, „háborús bűnösök kultuszának ápolásáért”. Be is hívatták, és kihallgatták a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi osztályán.

Az író halálának évfordulóján évek óta szervezett megemlékezést, érdekes, hogy eddig semmi sem történt, ám ezúttal, február 17-én ott volt a rendőrség két képviselője, felvételt készítettek, fotóztak. Az is érdekes, hogy a rendőrség figyelmeztette a Háromszék és a Székely Hírmondó szerkesztőségét, amiért a megemlékezésre szóló felhívást közzétették. Ezáltal közvetve üzentek, jobb ha elmarad a rendezvény.

Dan Tanasă újságíróként is megtámadta őt blogján, a Wass Albertről szóló jegyzetének a fordítását is közölte.

Ezek is benne vannak a bűnügyi iratcsomójában, tette hozzá Bedő Zoltán, kiemelve: a rendőrségen is elmondta, most is hangsúlyozza, amíg ő él és szabadlábon van, Wass Albertről meg fog emlékezni, őt nem lehet megfélemlíteni. Ezek után Wass Albert ártatlanságát hangoztatva elmondta, 1946-ban egy kommunista népbíróság halálra ítélte anélkül, hogy jelen lett volna, védelmet biztosított volna számára. Egyetlenegy jogász sem volt a bírói testületben. A mai Románia, mely azt vallja magáról, hogy demokratikus jogállam, elutasította a perújrafelvételi kérelmet.

Az amerikai hatóságok ötször is utánanéztek Wass Albert múltjának 1951 és 1979 között, amikor bevándorlási engedélyt kért, amikor állampolgárságot igényelt, amikor Nicolae Ceauşescu kommunista államfő a kiadatását kérte, amikor fia, Wass Huba felvételizett a katonai akadémiára, és később, amint emelkedett a ranglétrán. Utóbbi dandártábornoki rangot ért el, majd a brüsszeli NATO-központban az észak-atlanti katonai szövetség főtitkárának és vezérkari főnökének főtanácsadója volt. Bedő Zoltán üzeni a hatalom képviselőinek, amennyiben tovább zaklatják, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez és Wass Hubához fordul.

Szekeres Attila / Háromszék

9 hozzászólás

  1. ez van

    Az, hogy Dan Tanasă feljelentést tehet bármely elképzelt cselekvés, megmozdulás, aktivitás ellen, az demokrácia. Az, hogy a táblabíróság, ügyészség e feljelentéseket elfogadja és a feljelentő szája ízeként kezeli, az már a jogállamiság hiánya. Ergo, demokrácia van, jogállamiság nincs.

    Válasz
    • Szekely Attila

      Ez van , vagy is 1989-ben modszervaltas volt de rendszervaltas nem.

      Válasz
    • Tóducz

      Kedves ez van ezt elmondta már Gulyás Gerely, Lázár Janit váltó miniszterelnökséget vezető miniszter is! Tisztelettel.

      Válasz
  2. Szekely Attila

    A budapesti FIDESZ-es babkormany most is kussol mert csak magyarokrol van szo. Ugyanazt csinaljak ok is csonka-hazaban Budahaziekkal mint Erdelyben a roman hatalom Beke Istvannal es Szocs Zoltannal.

    Válasz
  3. antal m.

    Javaslat Dan Tanasenak!
    Kérem, vegyen részt Bukarestben Cseh Központi kiállitáson, a Jövő múzeumában, a csíkszeredai Kóter Vilmosnak képzőművész által nyílt kiállításán, július 6-ától, –az örökségünk nemzeti szimbólumok tudományok kapcsán! Esetleg rá jöhet arra is , hogy miként alkalmazzák ,,hatalmi pozicíóból,, -társadalmunkban a nemzeti egyetértést!…

    Válasz
  4. antal m.

    ,,Aláírásgyűjtés,,- ugyan ezen a véleményen vagyok!
    Ennek megszervezését a képviseltségeink kell végrehajtsák, és még jobban ha lehet mint a választások tétjét!?

    Válasz
  5. Várközi

    Ez a 28 éves kollaboráció végeredménye.

    Válasz
  6. Pál

    Talán az éhség sztrájkot is tekintetben kellene vennünk a politikai fogjoknak. De ez biztos hogy ma már valamilyen ellenállás is kellene már.

    Válasz
  7. Rozsnyai László

    Bátorság!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük