Kétnyelvű (román és magyar) petíciót állított össze a Honvéd-kút környékére tervezett családi kalandpark tervét a helyszínválasztás miatt kifogásoló civilek csoportja.

Az önkormányzatnak szánt beadvány támogatásához ma és holnap gyűjtenek aláírásokat Sepsiszentgyörgyön a Szabadság téren a Szent György-szobor szomszédságában, valamint a Szent György téren (a Sugás Áruház közelében). Toró Attila kezdeményező lapunknak az akció céljáról is beszélt, illetve beszámolt a beruházásra vonatkozó tanácshatározatot érintő közérdekű adatigénylésükre adott önkormányzati válaszról.

A közösségi portálon közzétettek szerint a csoport önkéntesei 11 és 18 óra között várják a két helyszínen azokat, akik hajlandóak aláírásukkal támogatni a Honvéd-kút melletti, legelőként nyilvántartott erdők természetes állapotának megőrzéséért vívott harcukat. A kezdeményezők a petíció szövegét is ismertették, amelyben azt kérik Antal Árpád polgármestertől, valamint a városi képviselő-testület tagjaitól, hogy a szeptember 4-én jóváhagyott, szórakoztató, oktatási és sportcélú helyi fejlesztési program elindításáról rendelkező tanácshatározat által felvázolt beruházási elképzelés helyszíne ne a Honvéd-kút felett elhelyezkedő 12 hektáros, legelőként nyilvántartott, de valójában erdős terület legyen. Utóbbi terület kapcsán természetes állapotának megőrzését kérik. Javaslatként azt is megfogalmazzák a városvezetés irányában, hogy olyan beruházásokat hagyjanak jóvá, amelyek a zöldövezetek, az erdők megőrzését biztosítják és ezzel párhuzamosan fejlesztik a várost. Megjegyzik továbbá, hogy a közösség szempontjainak figyelembevétele a jogállamiság egyik alapköve, és kérik a döntéshozókat, hogy ezt szem előtt tartva hozzák meg döntéseiket.

Toró Attila környezetvédelmi aktivista, az aláírásgyűjtés, valamint a beruházást kifogásoló korábbi megmozdulások egyik kezdeményezője lapunk érdeklődésére kifejtette: nem szabták meg, hogy hány támogató aláírást szeretnének összegyűjteni, csupán lehetőséget akarnak adni azoknak, akik ellenzik a beruházásnak választott helyszínt, hogy ezáltal is kifejezzék véleményüket. Toró Attila szerint a tapasztalat azt mutatja, az önkormányzat számára nem jelent túl sokat, hogy éppen hány aláírás szerepel egy lakossági, állampolgári beadványon, még az is előfordulhat, hogy nem válaszolnak a petícióra. Akció­jukkal fel szeretnék hívni a városvezetés figyelmét arra, hogy a lakosság sem díjazza az elképzelés jelenlegi formáját, és nem csak pár ember kezdeményezéséről van szó. Azt is felidézte, hogy a múlt héten szervezett háromnapos tájékoztató akciójuk alatt – a városháza bejáratának szomszédságában – sokan már úgy érkeztek, hogy hol kell aláírni, így bíznak abban, hogy a mostani kezdeményezésük sem marad érdeklődés nélkül.

Felvetésünkre Toró Attila arról is beszámolt, hogy a határozat elfogadását követően a közérdekű információkhoz való hozzáférést szabályozó törvény alapján magánszemélyként benyújtott igénylésére megkapta a választ. Az igénylésben egyebek mellett a megvalósíthatósági vagy hatástanulmány megléte felől érdeklődött – amelynek törvény szerint a normatív jellegű határozatok részét kellene képezniük, és a közvitára bocsátandó tervezet iratcsomójában is benne kell lenniük. Toró Attila szerint egy ködös választ kapott, mely szerint sem hatás-, sem megvalósíthatósági tanulmány nem készült, mivel ez egy ötlet, elképzelés egyelőre, nem a végső változat, ami meg is valósulna. A múlt heti tájékoztató kampányuk utolsó napján benyújtott előzetes óvásra – amelyben részletesebben kifejti a jogi kifogásait, illetve a tanácshatározat visszavonását kéri – egyelőre nem érkezett válasz, a határidő pénteken jár le.

Nagy D. István / Háromszék