Hogy a magát toleránsnak valló, a sokszínűség értékét elismerő Európai Uniónak most egymillió aláírással kell nyomatékosítani: az őshonos kisebbségek is figyelmet érdemelnének, érthetetlen és értelmezhetetlen.
Hiszen a több száz éve szülőföldjükön élő nemzeti közösségek akaratukon kívül váltak nagyhatalmi és önkényuralmi játszmák eszközévé, ennek következményeként ismerték meg a jogfosztottság állapotát, így ők semmi mást nem kívánnak, mint otthonukban – abban a térségben, ahol ükapáik is születtek – élni, adottságaik, illetve lehetőségeik szerint boldogulni. Nem kiváltságot, nem könyörületességet kérnek, hanem folyamatos megalázás helyett méltóságot.
Hogy a magát civilizáltnak és felvilágosultnak vélő Európában mindez mégsem természetes, bizonyítja az is, hogy az őshonos kisebbségek jogaiért polgári kezdeményezést – Minority SafePack – kellett indítani azzal a hittel és céllal, hogy ha hét tagországból összegyűl egymillió támogató aláírás, akkor majd az EU is megfontolhatja, figyeljen-e alaposabban, a bevándorlókat illető aggodalomhoz hasonlatos körültekintéssel az őshonos nemzeti közösségekre.
A Háromszéken is elkezdett aláírásgyűjtéssel tehát a Székelyföldön, Erdélyben élő magyar közösség ajánlja önmagát az EU döntéshozóinak figyelmébe, azt kívánva, ami más térségekben élő nemzetek számára is lényeges.
Hogy a magát a kisebbségi jogvédelem példás szavatolójának tekintő Románia mégis miért támadta meg ezt az amúgy nyakatekert jogérvényesítő eljárást, talány.
Mert ha minden oly nagy rendben van, miként azt Klaus Iohannis államelnök és más politikusok rendületlenül állítják, akkor miért kell már csírájában gáncsolni egy polgári kezdeményezést? A Grindeanu-kabinet utolsó óráiban rejtélyes körülmények között határozott erről, a bukaresti külügyminisztérium pedig most azzal mossa kezeit, hogy Románia „szigorúan eljárási okokból” támadta meg az EU luxemburgi bíróságán az európai polgári kezdeményezés bejegyzését. Azért, mert úgy vélik, megelőzendő, hogy az EU „olyan területekre is kiterjessze jogalkotási kompetenciáit, amilyen például a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak védelme, utóbbi ugyanis a tagállamok szuverenitásának a része”. Természetesen azt is rögzítik újólag, hogy nemzetiségi vonatkozásban mifelénk minden nagyon szép, minden nagyon jó.
Bő negyed évszázaddal korábban Ceaușescu elvtárs szinte ugyanezt ismételgette hűséges talpnyalói körében: a kisebbségi kérdést egyszer s mindenkorra megoldották, a külföld esetleges tétova érdeklődését pedig belügyekbe való beavatkozásként utasították el.
A mostani külügyminisztérium kissé árnyaltabban, de ugyanezt teszi, noha az ukrajnai román ajkúakat ért súlyos jogsérelem kapcsán Bukarestben végre azt is beláthatnák, eredményesebb és értelmesebb lenne közös erővel fellépni az őshonos kisebbségek jogaiért, mintsem folyamatosan és kínosan egyensúlyozni a nevetségesség határvonalán.
Mózes László / Háromszék