Románia fejlesztési irányának a megváltoztatása a célja a Ludovic Orban vezette kabinetnek, amely az elkövetkezendő időszakban növelné az ország nemzetközi versenyképességét. Ezt maga a kormányfő nyilatkozta Marosvásárhelyen a Nyárádtő és a megyeközpont közötti autópályaszakasz kivitelezési szerződésének az aláírásakor.

A prefektúra épületében szervezett sajtónyilvános eseményen jelen volt Lucian Bode szállításügyi és Virgil Daniel Popescu gazdasági tárcavezető is. A szállításügyi miniszter elmondta, 4,5 km autópálya és 4,7 km bekötőút elkészítésére írták alá a szerződést. A munkálatok tervezett ideje 18 hónap, összköltsége pedig 192 millió lej, ezt az összeget elkülönítette már a kabinet. Tájékoztatása szerint jelenleg az ország területén 70 km autópályaszakaszon és gyorsforgalmi úton zajlanak a munkálatokat, év végéig ez a kilométerszám megduplázódhat.

A tervek szerint idén átadják az Észak-Erdélyi Autópálya 17 kilométeres Radnót-Maroskece közötti szakaszát és a tervek szerint befejezik a Bihar és Bors közötti 5.3 kilométeres szakaszt is. Hangsúlyozta, a Nagyszeben Pitesti sztráda 4-es, Cornetu és Bijca közötti szakaszán is elkezdődik idén az építkezés. Lucian Bode szállításügyi miniszter kijelentette, a kormány az elkövetkezendő hetekben bemutatja a következő tíz év infrastruktúrafejlesztési terveit. Idénre nyolcvan kilométer sztráda átadását tervezik.

Farkas István / Marosvásárhelyi Rádió