Sok újdonságot nem hozott az IMAS közvéleménykutató-intézet legutóbbi felmérése a pártpreferenciák vonatkozásában: a liberálisok népszerűsége jelentősen csökkent ugyan az év eleje óta, ám továbbra is ők állnak az élen, a megkérdezettek mintegy harmada voksolna rájuk, a szociáldemokraták pedig erősödnek, de igencsak lassan, egyelőre még nem érték el a 25 százalék körüli támogatottságot.

A kormánypárt erodálódása miatt a két nagy alakulat közötti különbség várhatóan tovább csökken majd a következő hónapokban, így a késő ősszel vagy télen esedékes parlamenti választások kiegyensúlyozott küzdelmet vetítenek előre.

Éppen ezért felértékelődőben a kisebb alakulatok szerepe: a nagy pártok ugyanis legkönnyebben úgy növelhetik táborukat, ha szövetségre lépnek valamelyikükkel. A liberálisok természetes partnerként tekintenek a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Dacian Cioloș vezette Plusz fúziójából létrejött szerveződésre. Az új formáció népszerűsége ugyan nem éri el a 20 százalékot, a liberálisokkal együtt azonban kényelmes többségük lehet a parlamentben. Némileg ezt vetíti előre a bukaresti önkormányzati választásra kötött szövetség is, melyből azonban kimaradt a liberálisok egy másik lehetséges partnere, a Traian Băsescu által alapított Népi Mozgalom Pártja. E kis alakulat legnevesebb politikusa, a volt államfő révén esetleg még labdába rúghat a bukaresti főpolgármester-választáson, a parlamenti küszöb elérése azonban egyelőre igen nehéznek tűnik, nem kizárt ezért, hogy még a tél előtt bekebelezik őket valamilyen formában a liberálisok.

Hasonló a helyzet a másik alakuló erőcentrumban, a szociáldemokraták vonzáskörzetében. A Marcel Ciolacu vezette alakulat azonban annyival nehezebb helyzetben van a liberálisoknál, hogy potenciális partnerük, a Victor Ponta vezette Pro Románia Párt egyelőre igen keményen játszik, erős alkupozíciót igyekszik kiharcolni magának, ezért Bukarestben nem is tudtak megegyezni, riválisokként indulnak. A Népi Mozgalom Pártjához hasonló helyzetben van a Călin Popescu-Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége: a parlamenti küszöb elérése igencsak kétséges, így számukra kézenfekvőnek tűnik akár egy választások előtti koalíció is a szociáldemokratákkal.

Eme két tömb állhat majd szemben egymással a néhány hónap múlva esedékes választásokon, szerencsés esetben egyik oldal sem nyeri túl magát, akkor talán az RMDSZ számára is nyílik némi mozgástér, és az elmúlt időszakban felerősödött magyarellenes hangulat is csillapodhat. Kevésbé szerencsés esetben a liberálisok Dan Barnaékkal és Dacian Cioloșsal szövetkezve kényelmes többségre tesznek szert a parlamentben, Klaus Iohannis államelnök pedig gyakorlatilag teljhatalomra tesz szert.

Farcádi Botond / Háromszék