Helyt adott Románia Alkotmánybírósága (CCR) szerdán a képviselőházi elnök által benyújtott óvásnak, amely értelmében alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett egyik részről a legfőbb ügyészség, másik részről a parlament, a legfelsőbb bíróság és más bírói testületek között a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) 2009-ben, majd 2016-ban kötött együttműködési megállapodások miatt.

Az alkotmánybíróságon november 28-án mutatták be álláspontjukat az érintett felek. Florin Iordache képviselőházi alelnök akkor azt állította, hogy a SRI-vel kötött megállapodásokkal a legfőbb ügyészség túllépett alkotmányos hatáskörén, aláásta a parlament kompetenciáit és a kommunista időkbe vetette vissza az igazságszolgáltatás állapotát.

Ugyanakkor a legfőbb ügyészség kéviseletében Iuliana Nedelcu azt mondta, hogy a SRI tevékenységét a parlament ellenőrzi, és ha a törvényhozó testület megfelelően látta volna el alkotmányos feladatkörét, akkor időben észrevette volna a SRI-vel kötött megállapodások körül kialakult helyzetet.

Az alkotmányossági óvást október 8-án nyújtották be Florin Iordache képviselőházi alelnök aláírásával, miután Liviu Dragnea, az alsóház elnöke az említett napra helyettesére ruházta át a tisztséggel járó feladatokat.

Agerpres