Fotó: Krónika

Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját Romániában az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.

Az alkotmánybíróság szerdán szavazattöbbséggel elutasította Klaus Iohannis államfő óvását, aki előterjesztésében arra hivatkozott, hogy a szuverenitás és helyi autonómia alkotmányos elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy – gazdasági, társadalmi, kulturális, vagy környezeti szempontok alapján – népszavazással döntsön a közigazgatási határok módosításáról.

Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját egységesítő törvénymódosításba.

MTI