Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő az iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló törvény ellen.

A jogszabály többek között előírja, hogy az iskoláknak – szülői beleegyezéssel – az „életre felkészítő oktatásban” kell részesíteniük a tanulókat, amelynek része kell hogy legyen az „egészségügyi nevelés” is, a nemi betegségek és a kiskorúak teherbe esésének megelőzése céljából.

Az alkotmánybíróságnak küldött beadványban Iohannis többek között azt kifogásolja, hogy a képviselőház – amely döntő házként 63 módosítást eszközölt a tervezeten -, többek között olyan előírásokat is bevezetett és elfogadott, amelyek kapcsán tartalmuknál fogva az elsőként megkeresett házat, azaz a szenátust illette volna meg a döntési hatáskör, ezért a törvénynek vissza kellett volna kerülnie a felsőházba, hogy a szenátorok is vitassák meg és szavazzanak ezekről.

Az elnök kiemeli még, mivel az eredetileg használt „szexuális nevelés” fogalmat a törvény „egészségügyi nevelésre” módosítja, a jogszabály valamennyi előírását módosítani kellett volna az új terminológiának megfelelően.

Azt is kifogásolja Iohannis, hogy törölték a jogszabály szövegéből azt a kitételt, miszerint „szemeszterenként legalább egy alkalommal” sort kell keríteni ilyen programokra. Így most nem egyértelmű, hogy az egész tanév folyamán, szemeszterenként egy alkalommal, egy tanévben egyszer vagy pedig egyszer sem kell ilyen programokat tartani – érvel az elnök. (Agerpres)