Vona Gábor / Fotó: mindenszo.hu

Vona Gábor muszlim fiatalok előtt, törökül tesz hitet Allah mellett – számol be a Mandiner.hu. A Mandiner birtokába jutott felvételen Vona Gábor, a Jobbik elnöke muszlim fiatalok előtt, török nyelven tesz hitet Allah mellett.

A gyenge minőségű, vélhetően mobiltelefonnal készített felvételen Vona Gábor törökül beszél.

A Jobbik elnöke a következőket mondja:

„Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.” A pártelnök Allah mellett hitet tevő mondatait üdvrivalgással fogadja a feltehetően török közönség.

A Jobbik elnöke közösségi oldalán azt írta: nem Allahot dicsőítette, hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek.

Szintén a Mandiner írja, hogy török nyelven Allah természetesen egyértelműen a Korán egy és igaz istenét, a muszlimok istenét jelenti, nem is nevezhetnék másként. A törökök és más türk népek iszlám előtti isten-elnevezése a Tengri/Tanri/Tanrı volt. Ma is ezt az istennevet használják Allahon kívül más istenre, istenségekre. Azt, hogy a törökök számára Allah kétségtelenül a Korán istenét jelenti, egy török-szakértő is megerősítette. Az online magyar-török szótár is világosan leszögezi: Allah magyar és török fordításban is Allahot jelenti. Az isten, avagy Isten fordítása törökül: Tanrı. Vona Gábor tehát török nyelven a muszlimok istene mellett tett hitet.

Vona Gábor korábban kijelentette, hogy a Jobbik alelnökével, Toroczkai Lászlóval ellentétben őengedélyezné Magyarországon mecsetek építését, és az üldözött keresztényeknek sem biztosítana menedéket.Mint ismert a Toroczkai vezette Ásotthalom önkormányzata hozott egy rendeletet a mecsetépítés tillalmáról, de a Jobbik elnöke kihátrált polgármestere mögül – emlékeztet az Origo.

Pont egy évvel ezelőtt szállt síkra Vona Gábor amellett, hogy Magyarországnak el kellene fogadnia a brüsszeli kvótadöntést. El lehet gondolkozni azon, hogy kvóták alapján szétosszuk az Európai Unióban lévő migránsokat – mindezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta az RTL Klubon.

„Az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében” – fogalmazott 2013 novemberében – nagy sajtóvisszhangot kiváltva – Vona Gábor törökországi látogatásán.

hirado.hu

7 hozzászólás

  1. Csiby Károly

    Ez a nevét az alsóneműjéhez hasonlóan változtatgató ficsúr ne nevezze magát Attila unokájának! Ő legfeljebb Kádár unokája. Ez a műveletlen senkiházi valami foxi-maxi vidéki főiskolán 3 év alatt szerzett általános iskolai oklevelet, de életében egy napot se tanított, sőt egy napot se dolgozott. Mert az fárasztó. Az ügynöki fizetés jobb. De egyszer mindenért fizetni kell!

    Válasz
    • Szekely Attila

      Csiby Karoly maga osszetevesztette Vona Gabort a roma miniszterelnokkel!

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Sz.A., Ön pedig a Gábort a Vonával!

        Válasz
    • Nyilas

      Kedves Csiby Károly.
      Én ismerek itt az ermán valakit aki mint az alsógatyát úgy változtatgatta a neveit. Vona már csak a kora miatt sem végezhetett a faxi-maxi főiskolán, viszont önnek akár bele is férhetett.
      Mellesleg önről sincsenek jobb véleménnyel

      “Endre-Jozsef Rakuscsinecz-Solyom · Liceul nr.15
      Ilyen szemét emberek képviselik a legjobbérveket, a demokrácia és az autónomia ellenségeinek! És ez egyetemi tanár volt? Hiszen én még a budibba sem engedtem volna be, hogy kipucolja!

      Tomi Bodor · Universitatea Bucuresti
      Pedig amilyen aljas, nyilasnak is mocsok szarevő szépen kipucolta volna…

      Orbán Imre
      Liceul nr 15! Járt iskolába vagy csak pofazik itt szégyentelen!?

      Horváth Tibor · Győr
      Orbán Imre – hogyne járt volna: egy nyáron-nyolc évig!”

      Látja milyen könnyű ismeretlen emberekről mocskot összehordani?

      Válasz
      • Csiby Károly

        Kedves “Nyilas”! Ha önnek örömet okoz az, hogy betegesen nyomoz utánam és idehord minden szemetet erről az internetről, ahol mindenki büntethetetlenül mocskolódhat és rágalmazhat? És ezeket “bizonyítékként” lobogtatja? Álnév mögül??? Ki ön? Miért nem fedi fel az igazi identitását? Miért rejtőzködik? És gyáván vitézkedik???
        Én nem változtatgattam a nevem! Egy ideig kénytelen voltam Székely Hadosztály néven írogatni ide, mert a hitvány Pityóka úr letiltott az igazi nevemen!
        Zázrivecz úrfi pedig egy “foxi-maxinak” gúnyolt vidéki főiskolán szerzett általános iskolai tanári oklevelet, de soha egy napig nem tanított+ Mert a munka büdös. Műveletlen gazember!

        Válasz
  2. Tóducz

    Janicsár.

    Válasz
    • Ginko

      Pitáner, választási cirkusz média szülemény.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.