Olaszország és az EU félárbocra engedett lobogójával emlékeznek a koronavírus áldozataira a Quirinale-palotában, az olasz elnöki hivatalban / Fotó: Quirinale Press Office / AFP

Hogyan viselkednek az európai államfők a járvány idején? Olyan országokat vizsgáltunk, ahol, hasonlóan Magyarországhoz, nem prezidenciális rendszer van, tehát az elnök inkább ceremoniális szerepet tölt be.

Ezekben az államokban szerepük szimbolikus, a nemzet egységét hivatottak megjeleníteni, válságok idején azonban nagyobb figyelem irányul az elnökökre és uralkodókra. Körképünk.

Olaszország: Sergio Mattarella (78 éves)

A legnehezebb helyzetben talán az olasz államfő van – nemcsak életkoránál fogva. Olaszországon könyörtelenül söpör végig a járvány.

Sergio Mattarella minden nehézség dacára aktív. A legutóbb március 27-én fordult a nemzethez, és mindenekelőtt együttérzéséről biztosította azokat, akik szeretteiket vesztették el el.

Sergio Mattarella egyébként márciusban többször is bátorító beszédet intézett a nemzethez – jelenti az elnöki palota, a Quirinale.

Németország: Frank-Walter Steinmeier (64 éves)

A német szövetségi elnök – noha ez a Bundespräsident oldalán nem látszik – rendkívül tevékeny. Március 26-án európai szolidaritásra szólított fel.

– Meg kell néznünk, mi van a határ túloldalán. A vírusnak nincs nemzetisége, a szenvedést pedig nem állítja meg a határ – mondta Frank-Walter Steinmeier, államfő.

Felkérése után a német kórházak francia és olasz betegek kezelését is megkezdték.

A német elnöki hivatal viszonylag rendszeresen oszt meg a közösségi médián bejegyzéseket Frank-Walter Steinmeier aktivitásáról.

Románia: Klaus Johannis (60 éves)

Európai szintű fellépést szorgalmazott a koronavírus-járvány ellen a román államfő is.

Klaus Johannisnak elég sok munkát adnak a román kormányban bekövetkező gyakori változások. A legutóbb épp az egészségügyi miniszter távozott – vélhetően felkérték visszavonulásra –, akinek a helyére Johannis az addigi államtitkárt nevezte ki.

– Nelu Tătaru nagyon jól ismeri a jelenlegi egészségügyi helyzetet, és haladéktalanul meg kell hoznia minden intézkedést az új koronavírus terjedésének fékezése érdekében – mondta a kinevezés alkalmából a román köztársasági elnök, aki fertőzés lassítása érdekében rendeletet adott ki.

Szlovénia: Borut Pahor (56 éves)

A szlovén elnök fáradhatatlannak tűnik. Minden nap tárgyal, látogat, találkozik, fogad.

Március 29-én az Ihlető alma elismerésével díjazta mindazokat, akik a járványban áldozatkész és önzetlen munkájukkal mindent megtesznek azért, hogy Szlovéniában a lehető legnormálisabb mederben folyjon az élet. A kitüntetés természetesen virtuális volt, az átadáson az elnöki palotában nem jelenhettek meg a díjazottak.

Forrás: szlovén elnöki hivatal

Horvátország: Zoran Milanović (53 éves)

Horvátországot márciusban nemcsak a járvány, hanem földrengés is sújtotta. Zoran Milanović március 22-én a romos fővárost tekintette meg.

– A zágrábi károk helyrehozatala – noha ez nem az én törvényes és alkotmányos illetékességembe tartozik – nem fog soká tartani – ígérte az elnök.

Forrás: horvát elnöki hivatal

Csehország: Miloš Zeman (75 éves)

Hajlott kora ellenére aktív a cseh államfő is. A cseh elnöki hivatal szinte minden nap tudósít Miloš Zeman tevékenységeiről.

Szlovákia: Zuzana Čaputová (46 éves)

A szlovák elnöki hivatal portálja tükrözi az államfő életkorát. Közérthető karikatúrákkal illusztrálja, mi a teendő járvány idején. A védőoltás a fegyelem – üzeni az elnöki hivatal.

Forrás: szlovák elnöki hivatal

Zuzana Čaputová a közösségi médián is aktív. Sok sikert kívánt a nemrég alakult új szlovák kormánynak, amely beiktatása után nyomban Elsősegély néven hétpontos gazdasági mentőcsomagot, a többi között államilag pótolt béreket jelentett be.

A szlovák államfő a minap személyzetével az elnöki palota előtt tapsolta meg az orvosokat, nővéreket, mentőket, tűzoltókat, és azokat, akik kénytelenek kitenni magukat a veszélynek.

Lengyelország: Andrzej Duda (47 éves)

A lengyel elnöki hivatal március 21-én jelentette be, hogy a járvány miatt három hónapon át enyhít a kisvállalkozások terhein. Andrzej Duda hivatala szerint az intézkedéscsomag havonta 13 milliárd złoty, azaz 1043 milliárd forintos terhet ró a kormányra.

Andrzej Duda szinte minden nap jelentkezik a Twitteren. Március 30-án a legkisebbet hívta fel egy karanténos játékra:

Magyarország: Áder János (60 éves)

A magyar államfőről azt írta az Index, hogy „meglepően csendben van”. A portál kérésére azonban a Köztársasági Elnöki Hivatal azt válaszolta, hogy „a köztársasági elnök... folyamatosan ellátta és ellátja az alaptörvény által rá rótt azon feladatokat, melyek a jogalkotással, állampolgári ügyekkel, kegyelmi kérvényekkel kapcsolatosak”.

Áder János március 30-án, hétfőn, alig néhány órával parlamenti elfogadása után, aláírta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. Ennek kapcsán egy terjedelmesebb elnöki nyilatkozatot tett közzé.

Az MTI utoljára március 16-án tett közzé képet Áder Jánosról, aki újonnan kinevezett nagyköveteket, többek között a brazilt fogadta.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Németh Árpád / Euronews