Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke román állampolgárságának megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR).

Az akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az elnök Nagyrománia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit.

Kelemen Hunor a Szabadság kolozsvári napilapban pénteken közölt interjúban kijelentette: „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi nem tudjuk és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte: mind a magyarok, mind a románok ugyanúgy tekintenek 1918-ra és az elmúlt száz évre, mint korábban, és ez a következő hónapokban sem fog változni. Az elmúlt évtizedekben „folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket identitásuktól” – fogalmazott.

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma évében. „El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni” – vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. A szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. „Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azonkívül, hogy száz éve létezik az ország” – vélte az elnök, hozzáfűzve: a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely – értelmezése szerint – kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, hogy mondjon le parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, hogy – ha ez nem történik meg – kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását.

A koalíció úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések a pozitív diszkrimináció határáig mentek. A társaság szerint az RMDSZ elnöke e megnyilvánulásával a saját pártja kudarcát próbálja leplezni, hiszen a szövetség politikusai évtizedek óta katasztrofális szociális és gazdasági eredményekkel vezetik a magyarok lakta vidékek önkormányzatait.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának. A szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Romániában ma szólásszabadság van, és mindenkinek jogában áll elmondani véleményét, függetlenül attól, hogy ez egyeseknek tetszik vagy nem. „A belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene azt, hogy a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá” – nyilatkozta Porcsalmi Bálint.

Háromszék