A szerző felvétele

Jelentkező alig akadt, inkább csak tájékozódtak a betöltésre váró állásokról a tegnapi sepsiszentgyörgyi börzén résztvevők.

Bár a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség több mint 20 céget hívott meg a rendezvényre, mindössze négy vállalkozás képviselője ült az asztalok mögött – mintegy 80 szabad munkahelyre próbáltak embert toborozni.

Jobbára megyeszékhelyi és környékbeli állástalanokat hívott meg a szakhivatal a Park komplexumban szervezett börzére, ahol a Valkes és a Bertis mellett két kisebb vállalkozás ajánlott elhelyezkedési lehetőséget. A rendezvényen részt vett egy fővárosi cég is, mely a foglalkoztatási ügynökség partnereként képzésekről, tanfolyamokról tájékoztatta a megjelent mintegy hatvan érdeklődőt. Egy uniós pályázat révén ajánlottak képzési lehetőséget a különféle kategóriába sorolt háromszéki álláskeresőknek, és többen éltek is ezzel.

Egy fiatal hölgy – akit fehérneműgyártásra szakosodott vállalkozás megyeszékhelyi munkapontjáról bocsátottak el év elején – számítógép-kezelői tanfolyamra jelentkezett, miután korábban elvégezte a humánerőforrás-felügyelői képzést is. Elmondta, bár szakmailag alaposan felkészülve jelentkezett és dolgozott korábbi munkahelyén, úgy érzi, ezt nem vették figyelembe és a bérezésben sem mutatkozott meg, hogy ezt értékelték volna. Úgy döntött, elvégzi a következő tanfolyamot, és abban reménykedik, új ismeretek birtokában sikerül majd megfelelő állást találnia – vázolta érdeklődésünkre.

Tanulásra, további felkészülésre buzdította egyébként a megjelent álláskeresőket Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője is, aki hangsúlyozta: több lehetőséget tartogat számukra a munkaerő-piac, ha felkészültek és tudásukat nem csak gyakorlatban, de okiratokkal is igazolni tudják. Példaként említette, egyebek mellett őrző-védőket, kertészeti munkásokat képeznének, de nagy szükség van hegesztőkre is egy megyeszékhelyi vállalkozásnál. Utóbbi szakma megváltozott, a korábbiaktól eltérő, új technológiákat alkalmaznak, melyeket érdemes elsajátítani, hiszen jó állást biztosíthat – derült ki szavaiból.

A munkanélküliség nem szégyen, sokkal inkább egy állapot, félúton két állás között, és aki munkanélküliként regisztrál, az tulajdonképpen bebiztosítja magát, jogait érvényesíti, így tanulhat is – fogalmazott.

A Valkes 40, a Bertis pedig 38 munkatársat alkalmazott volna képzést, valamint szakmai felkészülést nem igénylő munkahelyekre egyaránt, képviselőik szerint azonban az emberek inkább csak érdeklődtek, biztos jelentkező nem akadt ajánlatukra. A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség szeptemberben újabb mini-börzét szervez.

Demeter Virág Katalin / Háromszék